Napút, 2008 (10. évfolyam, 2-10. szám)

2008-12-01 / 10. szám - Nyolcvanegy jeles hetvenes

JÚLIUS /WJtlT Módos Péter televíziós műsorszerkesztő, rendező (Budapest, 1939. július 8.) Mondják, hogy a XX. század a történe­lem legrémesebb száz éve volt. Erről beszélgetve egy barátom szokta volt mondani: „Mit nyavalyogsz, volt negy­ven jó évünk. Ez jó arány a százhoz képest." Tényleg... jó arány? Megszületésem után 57 nappal ki­tört a második világháború, ami igen mély nyomokat hagyott az életemben. Mások által észrevehetőket, de főleg olyanokat, amelyeket - mélyen belül - csak én szenvedtem meg és szenve­dek azóta is. De erről ne ejtsünk szót, ez magánügy. A háborút végigrettegtem és vé­gigéheztem­­ gyerekfejjel. Apámat hatéves koromban ismertem meg, mint munkaszolgálatos „megtámad­ta" a Szovjetuniót, ezért hadifogság járt. 1945 őszén jött haza csontig fogyva. A háború alatt nagyon beteg édesanyám gondoskodott rólam, a saját édesanyjáról és apám szüleiről. A tágabb értelemben vett családom felét kiirtották, a Don-kanyartól a Du­na partjáig, Eisenstadttól Auschwitzig. De hála a sorsnak '45 szeptemberé­ben egy asztalnál ülhettünk anyámmal és apámmal. Általános és középiskoláimat a „nyócker"-ben végeztem. Az Üllői úton laktunk, egy átjáróházban a Kisfaludy köz (most Corvin köz) és a Kilián lak­tanya között. Ennek '56-ban „káros mellékhatásai" voltak: rettegés, éh­ség­­ újfent. De ezt is túléltük. Nyolc­éves koromtól zongorázni tanultam a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél, amit ún. továbbképzős szinten abba kellett hagynom 1956 októberében. Ebben a tanévben érettségiztem a Vörösmarty Gimnáziumban, és a kettő együtt, tanulás és zongoragyakorlás, nem ment. Érettségi után műszerésznek ta­nultam. Gyógyszertári mérlegek javí­tásával foglalkoztam. Szerettem, mert nagyon szép munka volt. Közben zon­­gorázgattam itt-ott, iskolai bulikon. Felfigyeltek rám a KISZ kulturális osz­tályán, és felkértek: legyek az akko­riban megalakult Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetője. A klub elnöke Bergendy István volt, a három alelnök: Illés Lajos, Zorán és jóma­gam. Később összeolvadtunk a DÁLIA Jazzklubbal és a Keleti Károly utcai Népfront-helyiségben, majd a Fővá­rosi Művelődési Házban aktív klub­életet éltünk. Koncerteket rendeztünk különböző nagy mozikban, a Budai Ifjúsági Parkban, amelyek színvonala­sak és nagyon jó hangulatúak voltak. 1967-ben, későbbi rádiós kollégám, Komjáthy György felkérésére, a 39 tagú „Csak fiataloknak" Klub vezetője lettem, amely Komjáthy keze alá dol­gozott a rádióműsor-készítés során. 1968-ban ostoba nézeteltérésem támadt a KISZ-szel, amelynek ered­ményeképpen eltanácsoltak az addigi munkámtól. De szerencsém volt! Nagyon jól jött a Magyar Televízió ajánlata. Az akkor alakuló, a zenei

Next