Napút, 2009 (11. évfolyam, 1-10. szám)
2009-12-01 / 10. szám - Nyolcvanhat jeles hetvenes
MÁJUS Kelemen András pszichiáter (Budapest, 1940. május 17.) Lehet, hogy még a modernitásról is lekéstem, de végképp nem vagyok posztmodern ember. Sosem érintett meg például a manapság annyira elharapódzó világfájdalom, az önazonosság válsága. A lélek orvosaként megtanultam beleélni magam a másik ember világába (ezt most szintén elidegenedetten empátiának kell nevezni), de azt viszont megtapasztaltam, hogy ha a lelki zavar alapja a személyiség kialakulatlansága, és az emberi lény nem érzi talpa alatt a talajt, csupán a külső hatások sodorják oda-vissza, akkor a legnehezebb rajta segíteni. Életem első felét fokozódóan elszürkülő világban éltem meg, az önkényuralom kizárólagosságának éveiben. Ki nem adott verseimmel védekeztem a reménytelenség ellen. Minden lehetséges eszközt megragadtam, hogy értelmet adjak életemnek ott, ahová születtem. Foglalkoztam sok mindennel, amit elhanyagoltnak és lenézettnek tapasztaltam: a magyar társadalommal, a magyarok korai történetével, s ez elvezetett a nyelvek tanulmányozásához, a fizikai embertanhoz és a néprajzhoz. Az embertan az akkor tilalmazott örökléstan tanulmányozásához, a néprajz pedig a határon túli magyarokhoz. Csendes elégtétel nekem, hogy a moldvai magyarok, a csángók néprajzi atlaszához számos adatot gyűjtöttem falvaikban a lehetetlenné váló körülmények között. Jól emlékszem arra, amikor az egyik faluban már hajkurászott a milicistának nevezett rendőr, s a kertek alján szöktem meg adatközlőim segítségével. Ekkor vált társammá későbbi feleségem, aki jött velem és segített mindenben. Orvos lettem, mert úgy ítéltem meg, hogy ezzel lehetek leginkább hasznára annak a közösségnek, amelyhez tartozom. Szakmám azonban ezen belül az emberi elme, az emberi lélek lett. Ennek sem volt rangja az anyagelv uralma idején. Az embernek mint egésznek a szemlélete vezetett, ezért támogattam a természetgyógyászat helyzetének rendezését, és ezt ismeri el egyik ilyen magazinunk, amikor megtisztel azzal, hogy tagja lehetek a szerkesztőbizottságnak. Szabad időmben török irodalmi alkotásokat fordítottam, egy s más meg is jelent az Európa Könyvkiadónál és szorgalmasan írogattam az asztalfiának. Több nemzetpolitikai írásom név nélkül vagy álnéven megjelent a nyugati magyar sajtóban. Különösen Kecskési Tollas Tiborhoz, a müncheni Nemzetőr szerkesztő- MpUr