Napút, 2011 (13. évfolyam, 1-10. szám)
2011-12-01 / 10. szám - Nyolcvannyolc jeles hetvenes
/MAJÁT JÚLIUS B. Révész László film- és tévérendező (Jakobshof, Horvátország, 1942. július 22.) Megismerve a Napúiba évente bekerült Jövendő hetvenesek" névsorát, megtiszteltetésnek veszem a felkérést. De ne várja senki, hogy most megírjam saját nekrológomat! Már a bemutatkozás minden eleme magyarázatra szorul. Rapcsák László néven láttam meg a napvilágot egy forró júliusi éjszakán a Vukovártól nem messze fekvő grófi birtok pusztáján, egy cselédlakásban, bábás segédlettel. Jakobshof (Jakab-udvar) ma már nincs, Jakobovacnak hívják, és már nincsenek meg azok a cselédlakások sem, ahol négy szobára (minden szobában egy család!) jutott egy közös konyha. Édesapám, Rapcsák Károly kocsis volt az uradalomban, édesanyám, Hajdú Mária kitanult varrónő, ekkor háztartásbeli. Apámat születésem után nem sokkal hívták be nyolcadszor katonának, akkor már az Ante Pavelic-féle horvát hadseregbe mint „domobran"-t (honvéd). Az usztasa parancsnokok az első vonalba küldték az általuk cigánynak tartott magyar nemzetiségű domobranokat. Partizánok fogságába estek, végül a partizánok jóságosak voltak (talán sajnálták rájuk a golyót), és ingben-gatyában, mezítláb elengedték őket februárban. Mire apám hazagyalogolt Boszniából (most a részleteket mellőznöm kell), arra az elhatározásra jutott, hogy átszökik Magyarországra, mivel mindig is magyarnak érezte és vallotta is magát. Vukovárnál akkor a Duna volt a határ, embercsempésszel sikerült is átjutnia, és pár hónap múlva egy csillagtalan éjszakán minket is átvittek anyámmal (egy tehén áráért), egy bödön zsír és egy varrógép társaságában. Később kis baranyai falvakban laktunk, elég nagy szegénységben (közben két húgom is született), és 1954-ben költöztünk be Pécsre, roszszabb körülmények közé, csak azért, hogy mi, gyerekek tanulhassunk. A pécsi Széchenyi István Gimnázium elvégzése után sikeresen felvételiztem az ELTE bölcsészkar magyar-latin szakára (elsősorban azért erre, mert a latin volt az a nyelv, amit a gimnáziumban végig tanultam egy kitűnő tanártól). Ekkoriban szerepelt a Rádiókabaréban a „kis Kabos" mint „Ramcsák Otóka", az időnként előforduló csúfolódások miatt (Ramcsák-Rapcsák) magyarosítottunk Révészre. (Mai fejjel lebeszélném erről magunkat. Az identitás nem ezen múlik.) Pécs sem volt kis város, de azért ehhez képest Budapest főbe kólintóan nagy élmény volt. Például két héten belül láttam két olyan filmet, mint a Hamu és gyémánt és a Szerelmem, Hiroshima. Az Egyetemi Színpadon pezsgő kulturális élet folyt: kísérleti színházi előadások, vitaestek, új film- Révész Balázs felvétele