Napút, 2013 (15. évfolyam, 1-9. szám)

2013-01-01 / 1. szám - Fars hang? Farsang.

Bl-páholy ha a téma az utcán hever - akkor hajléktalan. Milyen jó vicc is lehetne ez, és mégis milyen kesernyésen olvasom én magam is szánalmas élcelődésemet, hogy juthat ilyen egy normális ember eszébe? Ezzel viccelődni? A helyzetet azonban menti valami. Ha az ember nem viccnek szánja. Különösen télen nem vicc a rongykupacok, szét­rohadó paplanok, kartondobozok elképzelhetetlen rendetlensége alatt meleget kereső embereket látva. És­­ szinte mind alszik. Amelyiknek szerencséje van, annak társa is van, és ha a társában van még melegség - és ez megint milyen jó vicc is lehetne egyesek számára, vicc a vicc hátán... -, akkor az hozzá tud járulni a hulladékrongyok adta kevéske meleghez. De miért alszanak ezek mind? Medvék, hogy át tudják aludni a telet (lám, megint egy poénra hegyezhető mondatocska, csillagszórózik a keserű elme), és majd az első nap bágyadt sugara kimozdítja őket ebből a téli dermedtségből? Nyilván nem. A leg­kézenfekvőbb választ minden második, a látványon nem elkomorodó,­­szomorodó,­­gondolkodó vagy felháborodó ember azonnal rávágja, mert részegek. Amiben persze, lehet igazság is, és annak csak a föntebbi Mindentudó a meg­mondhatója, hogy hány százalékban, ha őszinték akarunk lenni, az egy is sok, és a száz is lehet kevés. Kizárt, hogy ezek az emberek nem fáznak akkor, amikor alszanak. Nem több vagy vastagabb a rongyhalmaz fölöttük, nem ad több meleget a papundekli­­dobozból földre eszkábált ágy alattuk, nem rázkódik kevésbé testük, és nem rázza őket kisebb intenzitással a láz. Talán, míg alszanak, addig a világ nem rázza őket, addig a társadalom közönyös, közömbös, legtöbbször rosszindulatú méricskélése nem alázza tovább a föld alá-felé őket. Az ember melegségre vágyik, de ezeknek a téli rongykupacoknak sem a tél, sem az átázott paplan, sem a mellettük elhaladó embertársuk nem ad, kínál, sugall, fröccsint melegséget. A bajban, bánatban lévő emberek nagy része igyekszik minél többet aludni. Leg­inkább két okból. Amíg alszik, addig nem a bajával törődik, nem a saját gyötrelmével és gyötrettetésével. A másik ok, hogy mihamarabb jusson el a másnapba, ami már egy másik nap. Semmit sem fog változtatni sem a sorsán, sem a belső vérzésein, de egy nappal közelebb kerül vagy a halálhoz, vagy a baj, gond, bánat túléléséhez. Vagy azok gyengülnek meg benne, vagy ő gyengül végképp hozzájuk. Földön heverő témáink tehát minden napon a legkevesebbet használt tudattal és semmi ébrenléttel akarnak túllenni, minél kevesebbet gondolva a reménytelenségre, megundorodottságukra, kívülre rekesztettségükre, hulladék- és fölösleglétükre. Nem lesz jobb a holnap, de legalább akkor már nem ma lesz. Mert a ma rossz, ahogy van. A holnap úgy lesz rossz, ahogy lesz, de ma még nem az. És ez még csak nem is a túlélés logikája. Nem is csak az életé. Csak a rongykupacoké, a behavazott kidobott paplanoké, az egykor élet felé indult, életből kivetődött véglényeké. Vég­lényeké. Lényeké, akiknek már csak a vég az egyetlen birtokuk. 5 mérik a téli éjszakát. Mint birtokát a tulajdonosa. Zalán Tibor

Next