Napút, 2016 (18. évfolyam, 1-10. szám)

2016-12-01 / 10. szám - Nyolcvankilenc jeles hetvenes

/wpitr­ s Ifj. Kollányi Ágoston rendező, szerkesztő, biológus (Budapest, 1947. szeptember 16.) Mit tehetek a 70 évemmel? Szeretem, mert nagyon sok volt benne a jó... Persze, persze mesélhetném a csalódásokat - de az nem én lennék, azt majd máskor. 45 éve rendezek ismeretterjesztő műsoro­kat, a Deltát, Deltácskát, és sorolhatnám so­káig, de nekem mindegyik érdekes volt! Erre mondják, hogyha nem kaptam volna egy fillért se, akkor is megérte! Azt játszottam, hogy a világot - pontosabban mindent, amit csak a tudósok, a mérnökök értenek, azt a filmes lehetőségekkel közelebb hozom a nézőkhöz. Ehhez kellett egy csodás gyerekkor, a szüleim. Apu, Kollányi Ágoston, korának egyik legkiemelkedőbb népszerű-tudomá­nyos filmrendezője, nemzetközileg elismert mestere. A hazai lehetőségeket maximálisan kihasználta, egy angol kolléga szerint: felfedezte a természet kamaraszínpadát. A világ leglátványosabb helyszínei helyett kis történetekben mesélt az élet csodáiról... Mellette felnőni, látni, hogy mit és hogyan csinál, erre sokan mondják, így könnyű, persze ez nem is történhetett másként. Anyu (akiről kevesen tudják, hogy sokat segített Apunak a szövegírásban is) meg arra vigyázott, hogy ne legyek okostojás - csak normális gyerek. Ezért, ha megkér­dezték „na, mi leszel?", azonnal azt mondtam: a filmes szakma zűrös... Aztán elkezdtem fotózni. Segítettem a vizek „ékszereit" - az algákat - be­gyűjteni, sőt ellestem, hogyan lehet mikroszkóppal lefilmezni a parányok éle­tét. Ha kellett, órákon keresztül nyomkodtam egy kapcsolót olyan tempóban, hogy a virág kinyílása a lehető legszebb legyen majd a vetítővásznon. S mire elvégeztem az egyetemet és biológus lettem - már elfelejtettem a filmezés zű­­rösségét, de más gondom lett. Nem akartam a filmgyárban protekciós gyerek lenni, bekopogtam hát a Magyar Királyi TV-be, Sylvester Andráshoz, aki rögtön letegezett. ....csak külsős ügyelőre van szükségünk, és három év múlva ne gyere ide, hogy még nem vagy tévés rendező..." (Kezdetben tehát én vittem a párizsis zsemlét a rendezőknek.) Jó főnök volt, minket szidott, felfelé megvé­dett. Az MTV nagy korszakában - amikor már sokan nézték az adást, de még nem volt konkurencia - a kulturális élet legnagyobbjait csábította be a műso­rainkba! Kicsiny családomban is azt folytattam, amit bent csináltam: tudományos meséket meséltem a három gyerekemnek esténként, méghozzá fejből. Az ágyon köztük fekve, a mesébe kevertem a tudományt és a gyerekkoromat. Napról napra szőttem a történeteket Frucsról, a delfinről, aki füttyszavával hív minket a vízpartra, és az erdészről, aki megmenti a kis állatokat... S azután jött: „Guszti, csak azt magyarázd el...", merthogy én imádok magyarázni, ők meg nem akartak aludni... Ezeket a meséket le kellett volna írni, azután lehe­tett volna arról vitatkozni, jók-e az ilyen mesék. A gyerekek egész jól túlélték... Ш

Next