Napút, 2016 (18. évfolyam, 1-10. szám)
2016-10-01 / 8. szám - Ha küzd ellenséggel
ta, Toprongy és Cicero (a 13. számú vaságy birtokosa) egyetértésétől kísérve. - Ezek nem jogászok - mondogatták. Cicero? Szintén nem akárki vakegér volt. A legrómaibb jellem végzős évfolyamunkon az egyetlen kitűnő rendű. Őaszkétasága nem sokkal később kelt, mint Öregünk, közös tulajdonú súlyzóinkkal sanyargatta spártai testét, úgy, hogy mire föltorzsalogtunk, már tusolt és szolid eleganciával indult az egyetemre, hogy meghallgassa kedvenc tárgya, a római jog élő legendává idvezült professzorának mindig frenetikus előadását. (A félelmetes prof - Óriás Nándor - mondása volt, hogy a római jogot hétszer kell megtanulni. Nem elolvasni! - megtanulni, mert aki csak - mondjuk - háromszor vagy négyszer tanulja meg, már megbukott, csak még nem tudja. Tartotta is szavát; minden évfolyam fele-háromnegyede elhullott a rómaijog-szigorlatokon.) Cicerónak köszönhettük, hogy hálónk „pokolfajzatai" simán vették a cudar akadályt. Alig léptük át az egyetem küszöbét, mindnyájunkat „megerőszakolt", hogy a tárgy latin szentenciáit gyakorlásképpen közbeszédünkben is alkalmazzuk. Toprongy fáklyával a kezében megjegyezte: - Hic vincendum aut moriendum est (itt győzni vagy meghalni kell). Cicero rávágta: - Hát, csak arra ügyeljenek, hogy salus rei publicae suprema lex esto (a haza üdve legyen a legfőbb törvény). - Ő szervezte éjszakai munkáinkat is: testgyakorlásul pincékben zsákoltunk, vasúti rámpákon lapátoltuk vagonokba a szenet, szinte ingyen. Dédelgetett mindenesünk, a nyakas kiskonyas kissé szorongva, miként olajos halak a szelencéjükben, kussolta végig a tömegbőszítést. Pillogatott hol Agarászra, hol rám. Ő aludt a 8. számú vaságyon. Büszke volt ikonjára: övé volt a háló legtakarosabb nyoszolyája. Rendérzékét, kézügyességét az egerszegi ruhagyárban robotoló anyjától örökölhette. Kezdettől rábíztuk megvarrni, foltoznivalóinkat. Akadt elég. Neki köszöntem egy szemétből kukázott nadrág hajtókájának leengedését. Csudájára jártak. (Enyém volt az európai divattörténet legelső hajtóka nélküli pantallója.) A tolongó embersokaságban, mint valami sziklaszirt, óvó vicsorítással állt mögöttünk naspolya. Két méteren felüli termetével, másfél mázsa súlyával kiemelkedett a tömegből. Dupla vaspántokkal megerősített 10. számú vackán jámborkodott, de mindig hozta legalább közepesre sikeredett szemesztereit. Rajtunk nyugtatta szemét; voltaképpen nem érdekelte az egész „cicó", csak a megélhetés dolga. Izomkolosszus fogalmai szerint minden falat étek nem ,jó", hanem „szép" volt. Nyári hadgyakorlatainkon küldöttséget menesztettünk a hadtáphoz, hogy számára mindenkor tripla adag osztassék. Megesett hideglelős éhezéseink estéin, amikor beszerzőink a havazásból a Piusba visszaérkeztek, és a filléreinken vásárolt kenyeret, lókolbászt patikamérlegünkön egyenlő porciókra osztottuk, hogy vele kivételt tenni kényszerültünk. Nem nézhetvén korpusza sorvadását, részesedését megdupláztuk. - így van jól - helyeselte ilyetén döntéseinket Vesztegh Tóni -, ezek már egy fejlettebb társadalom elosztási viszonyai. Merthogy előzőleg ki-ki különböző összegeket tett ugyan Patvai zsíros kalapjába, ámde, mivel mindenki egyenlően az összes pénzét a közösbe dobta, a kevésbé tehetős is jogot szerzett az egyenlő részesedésre. Vesztegh Tóni nyükelődött a 14. számú vaságyon, szintén a nagy semmivel volt kopott bőröndje megrakva. Akármi problémánkat Marx Tőkéje alapján vélte megoldhatónak. Leintettük. Rozoga javasolta, hogy Bibót is olvasson. A szegediek ostorhegyes szószólásain - lát-