Napút, 2018 (20. évfolyam, 1-10. szám)

2018-05-01 / 4. szám - „Mátyásnak váltig kelle…”

ва-páholy A mi újság a tanyán? - fogad a kérdéssel, mintegy Köszönés helyett, Zazóba, a Bobó­­f­ából Zazóvá korosodott-Komolyodott unokám, amikor belépek az ajtajukon. És néz rám nagy szemekkel. Mit mondhatnék? Óbuda éppenséggel nem Budapest közepe, de hogy egy Péterhegyi úti lakos letanyázza a lakhelyemet, az némiképpen meglep. Mit szeretnél, mi legyen? - próbálom elütni Keresztkérdéssel a zavaromat, no meg időt is nyerni a helyes válasz felé Induláshoz, hátha elárulja magát a kérdező. Azt állítod, hogy megette a farkas az aranyszőrű bárányt? - vonja össze szigorúan a szemöldökét a kicsike ember. Ma azt állítom, hát azt állítom - emberelem meg magamat, lesz, ami lesz alapon. Hazudol - morzan rám szigorúan az unokám -, akkor a többit is megette volna. Végre leesik a tantusz, a gyermek szerepet játszik velem. Lázasan kutatok gyermekkori emlékeim között, és hirtelen fölmerül a Mátyás-mese az igazmondó ju­hászról és az aranyszőrű bárányról. Aztán ki az, aki ezt kérdezi, és ki állítja rólam azt, hogy, hogy hazudok? - csapok vissza kérdéssel és tettetett megbántódással. Zazóka megvakarja a feje búbját, ami minden emberi - és néhány emberszabású - lénynél ugyanazt jelenti: zavartan töpreng, hogy mit válaszoljon. Mát a kalap - nyögi ki végül, kalap? Miféle kalap? - próbálom meg sarokba szorítani. Hát az a kalap - magyarázza kézzel-lábbal az unokám -, az a kalap, aki a Mátyás király. Ma de ki az a Mátyás király? - megyek bele a játékba, immár megkönnyebbülve, hogy kikerültem a megszégye­­nülés árnyékából. Én vagyok a Mátyás király - mutat magára a gyerek természetesen nemes mozdulattal -, a Zizi meg a burkus király fekete hajú lánya. Zizi a kishúga, aki­nek történetesen szőke haja van. De, természetesen, ez éppen úgy nem zavarja az igazmondásban Zazókát, mint ahogy az sem, hogy ő Szabó Zalán Árpád, nem pedig Mátyás, a híres magyar király. Valahogy csak-csak kikeveredem a történetből úgy, hogy még azt sem kell bevallanom az unokámból kirombosodott Mátyás királynak, hogy egy, a burkus király fekete hajú lányával eltöltött éjszakáért áldoztam fel az arany­szőrű csodalényt. Hazaérve elolvasom a mesét, és nem győzök meglepődni! Mátyás király úgy él a nép emlékezetében - a népi emlékezetben -, melynek alakulásában nem csekély része volt a számtalan, letűnő korokat túlélő mondának és legendás történetnek, mint az igazság letéteményese. Meghalt Mátyás király, oda az igazság, tartja a szólásmon­dás. Ha ezt értelmezni akarjuk, csakis úgy fordíthatjuk le magunknak, hogy Mátyás király egytermészetű volt az igazsággal, azaz maga volt az igazság. Ebben a mesében azonban az igazság mint diszciplína kihelyeződik Mátyás királyból az igazmondó juhász­ba. Végső soron nem más ez, mint a szokásos Mátyás királyi szerepjátékok egyike. Valójában az igazmondó juhász alakjában Mátyás király magát többszörözi meg, csak éppen nem álruhában jelenik meg a mesében, hanem alakváltozással. Én megmuta­tom, hogy mégis hazudik, mondja Mátyás királynak a történet szerint a burkus király, megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia. S való, a király is ember juhász képében pedig még inkább gyarló, így aztán ha egy álruhás burkus királynak még igen, de nem képes ellenállni a fekete szépség csábításának - és ez gyerekmesékben szokatlan for­dulat -, fölkínálkozásának. Meg, természetesen, egy palack borocska is benne van a kelléktárban, ami a „félrelépésre" akár kellő magyarázattal is szolgálhat. De a baj meg­történik. Itt lép működésbe Mátyás király eszköztárának második legfontosabb eleme, a furfang. Amikor a juhász­ Mátyás király belátja, kalapjával, valójában önmagával foly­tatott párbeszéde után, hogy hazudozással nem megy semmire, cselhez folyamodik. Folytatás a hátsó borítóbelsőn

Next