Napút, 2019 (21. évfolyam, 1-6. szám)
2019-02-01 / 1. szám - Hetvenhét jeles hetvenes
Szenesedésből mentett drágakövek Az egymást félszavakból is értő '28-asokkal (édesanyám korosztályával) indított sorozatunknak 22. darabja az 1949-ben született jeles hetvenesek évkönyve. A kiválasztott korhatáron szóra bírt évjáratokhoz szép lassan hozzáöregedve, magam is emez életkornak már-már a küszöbén, egyre jobban megértem elsőre az életmérlegükről vallókat, miközben mindnyájan az X, Y, Z (sőt maholnap az alfa) generáció dekódolni próbálgatott jelenében osztozunk. Velük együtt - hiába, hogy mi, megalkuvásmentes önkeresők sokáig szentül hittük, nekünk aztán '68-ban benőtt a fejünk lágya - mégis egyre többet tanakodok magunk felől. A Magyarországon '49-ben születettek (177 649 lélek) közel kétharmada kortársunk ma is, amit vallomásaikban maguk is annak a ritka szerencsének tulajdonítanak, a nyilatkozók közül markánsan sokan hálatelten konstatálják, milyen jó, hogy ilyen hosszan nem volt itt háború és összeomlás. Miközben már csak picivel délebbre vagy keletebbre ropogtak vagy ropognak a fegyverek. És földrészünk soká irigyelt nyugatabbi lágyrészein elindult azóta egy csendes, baljós szenesedés. A '49-esek a nagy háború vége felé született és a második világégés alatt felnőtté ért szülőjelöltek ivadékai. Szüleik azok, akiket veteránoknak vagy építőknek szokás nevezni. Ők azok, akik a húsleves fölött elhitették velünk, ők csak a püspökfalatját vagy a nyakát szeretik - mindig az aprónépnek jut tehát a melle húsa, a combja. Mert szemükben mindent felülírt, hogy nekünk jobb legyen. Életpárti önfeláldozásuk nyomán jöhetett pár népesebb évjárat, miután (az akkor még ősnevén illetett) Szülő I. megszólította Szülő II.-t (vagy vice versa - ámbár itt a nemzésnek is juthatott valami kis szerep), mondok egyet, kettő lesz belőle... És lett a hívó szónak foganatja: hetven körül ismerős igék fülünknek, ismerős jegyek, a „nagy generáció" világmegváltó forrongásai... A „nomád nemzedék" szelíd fundamentalizmusa... Szép, komoly, főbe kólintó alkotások: Képzelt riport, Sárga rózsa, A Szerelem és a Szerelmesfilm. Megáll az idő... „Az érettségi után telibe kapott bennünket is '68 - rögzíti találó korjellemzésében Marno János. - Amit manapság divat a Romlás dátumaként emlegetni. Nekünk pedig sarokkövünkké, startkövünkké vált. Összefoglaló szellemi manifesztumunkká, melyben egybevegyült mindaz, amiből a későbbiekben olyan megrázó katarzisokkal lehetett kiábrándulnunk. '68 a mi elszenesedett ékkövünk." Startkő, ékkő? Kénkő is: történetesen ez a két év az, 1968 és 1969, amikor kétszázezer fölöttire kúszott fel az abortuszok száma Magyarországon. Önirtásunk abszolút csúcsa ('69-ben): 206 817. (És egészen 1973-ig százezer fölött marad a művi vetélések száma.) A mi hetveneseink azonban, most is még száztízezernél többen, itt vannak velünk. Közöttünk. Nem kevesen a nem kevés unokájukkal büszkélkednek. Szenesedésből kimentett sok kis drágakővel. „Sose vagy elég öreg ahhoz, hogy fiatalabbá ne válj - üzeni sorstársuk, Temesi Ferenc. - Mert nem az évek számítanak az életedben, hanem fordítva: az élet az éveidben." Bognár Antal a lapszám szerkesztője