Napút, 2020 (22. évfolyam, 1-10. szám)

2020-11-01 / 9. szám - Hetvenkilenc jeles hetvenes

MPIXT egy verseskötetet Hazafelé címmel, hazautaztam, és három hét múlva kész volt az első zenei anyag. Egy lemezen megfért Pilinszky János és Tollas Tibor. Utá­na jött a Két karodban, ez is szerzői lemezem. A ver­seknek köszönhetem, hogy az akcentusom, amely an­­­nyi nehézséget okozott ne­kem, ha énekeltem, eltűnt. Mezei András jelentette a következő mérföldkövet. Közös utunk az Eredet cí­mű verseskötettel kezdődött. Beleolvastam egy este, és lenyűgöztek a versei. Felemelő volt átélni azt az őszinte hazaszeretetet, amit Mezei András, a ma­gyarországi zsidóság kiemelkedő és mélyen elismert alakja érzett hazánk iránt. Ez pedig példaértékű, mert nagyon sok mindent helyretesz ebben a sokszor vihar dúlta magyar vagy akár európai közéletben. A sort közös lemezünk kö­vette ugyancsak Eredet címmel, majd közös estünk, a Mákszüret. A műsorban én csak olyan magyar népdalokat énekeltem, amelyek közel álltak a szívemhez, András verseit ölelték át organikus egységként. De ha már mérföldkövek, itt van Reményi József tanár úr is, neki köszönhetem, hogy magamra találtam, a mentorom volt. Megfogta a kezemet, és dalról dalra vezetett el Medgyaszay Vilma sanzonjainak világába. Nem kevesebbet kaptam tőle vissza, mint a ma­gamba vetett hitemet. Ma már mégis úgy érzem, hogy eddigi egész életem előkészület volt csupán a Magyar feltámadásra. „Az 1945 előtti világ szellemi emlékeivel együtt a korabeli hazafias dalok, indulók is tiltólistán voltak, s a Székely Himnusz, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dal eléneklése könnyen hatósági vegzálást vonhatott maga után. Az 1990-es évek második fele óta viszont reneszánszukat élik a régi irredenta és hazafias dalok, amelyek mára modernizált, kortárs előadók által feldolgozott formában is hozzáférhetők. Beregszászi Olga színművész­­nő két egész albumot szentelt ezeknek a hazafias, revizionista daloknak. Első a Magyar feltámadás, második a Szép Magyarország. A közönség nem­egyszer felállva, dübörgő tapsviharral köszönte meg a művésznő felejthetet­len üzenetét." (Fehérváry Krisztina újságíró, Magyar Demokrata) Egyszer egy gyenge minőségű archív kazettáról háború előtti dalokat hall­gattam a harmincas, negyvenes évekből, és olyan óriási energiát éreztem bennük, hogy azonnal megragadtak. Ezeknek a daloknak köszönhetem azt is, hogy újra édesapám felé fordultam. Egyszer csak belém hasított az érzés, hogy az ő emlékére szerkesztek egy estet. Mert sorsa összekapcsolódik azzal a világgal, amelyikről ezek a dalok szólnak. Amikor felnőtt lettem, akkor jöttem kalap, sanzonest, Duna Palota, 2016 (Fotó: Emmer László) ©

Next