Nefelejts, 1859. április - 1860. március (1. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-21 / 21. szám

258 %is­ vele elégedve, mint és úgy iparkodtak hogy mindenütt be­csületet aratott az igazgató, kitudván hogy most Baján mű­ködik, azonnal elhelyeztem Farkas nejét gyermekeivel együtt, s mi ketten egy épen Bajára induló hajóra rakodtunk, s minden vitorlák nélkül csupán szőke Dunánk habjaira bizva roppant bárkánkat, szerencsésen harmadnapra oda mégis érkeztünk. Első gondunk volt Balogot fölkeresni, mi nem sok fárad­ságunkba került; megtudván szállását a nagy fogadóban, hol Thalia oltára is pompázott, bekopogtatok — „szabad“ — be­nyitok , s egy gyönyörű nőt pillantok meg gazdag pongyolában s detto egy magas kancsal úri embert, ki korántsem szapirozó­­dott beléptemen ; kérdem Balog István ur hollétét — épen most indult nehányad magával sétálni, volt a hideg válasz — meg­­hajtom magam, s távoztam, csakhamar találkozom Baloggal, ki nagyon is megörült e reménytelen viszontlátásnak, elmondom váczi malheuromat, s hogy Farkast is elhoztam magammal, s minthogy zálogházba nem tehetem, fogadjon be bennünket tár­saságába , rész helyre vezetett barátom csillagzatod, mert tár­saságom oszlófélben van, miután nőmet egy „művészetkedvelő41 gróf kisajátította maga részére : „nulla calamitas sola !"– gondo­lom magamban, de most jer velem, mert társaságom tagjainak búcsúestét rendeztem , szívesen elvárlak Farkassal együtt. Itt ismerkedtem meg Horváth Józseffel ! (igen jó drámai színész) Nagy Pistával, f (jó komi­us) és a már nyugdíjazott Kovácsnéval, stb. Hogy mitevő legyek nem tudtam elgondolni, s ha pártfo­­goltamra (Farkasra) pillanték, a hideg majd kirázott, bár ép oly hőség volt mint most, — végre is Balog húzott ki e kétes álla­potomból. — „Jöjjetek velünk Fehérvárra, hol a megye ren­dei társaságot alakítnak, tagjaim nagyobb része is oda van szerződve, majd ajánlani foglak benneteket, és hiszem hogy befogadnak , — így indultunk el harmadnapra egyenesen Fe­hérvár felé: én Balog (de neje nélkül), Horváth József, nejével, Farkas, Kovácsné, és Jósa a súgó. Paksra megérkezve kérde­zősködtek mi­, s kilétünkről, mondjuk színészek vagyunk, s megyünk Fehérvárra, hol October 16-ikán a megye protectioja alatt fog megnyílni a magyar Thália temploma ! ! ma itt hálunk, s holnap folytatjuk últunkat. — De biz abból semmi sem lesz hogy holnap induljanak, két hónap múlva lesz csak October 16-ka, maradjanak itt addig, s adjanak néhány előadást, mi huzakodtunk is, nem is, és vacsorára, hol szállva voltunk a fo­gadóba vagy harmincz úri ember jelent meg, a vendéglős azt sem tudta hol áll a feje, mert ennyi vendége mióta vendéglős sohasem volt életében egyszerre, csakhamar összedugtak két hosszú asztalt, s mintha összebeszéltek volna, egyesült akarat­tal jól megvendégeltek bennünket, muzsikaszó mellett, s mond­hatom a vendéglős ki is tett magáért, volt minden bővibe, fel­köszöntések sem hiányzottak, a többek közt a postamester,a kit később mint igen originális víg magyar embert volt szerencsém megismerhetni szót kér, poharat emel, s ránk köszönti laco­­nice — „Eb legyen az urak közöl, ki hat hét előtt innen távo­zik,44 átalános „éljen, s úgy legyen 44 volt a riadó, a czigányok oly h­arsogót s dörömbölést vittek véghez, majd megsikerültünk belé, —mit volt mit tenni ? hogy magunk formájába megmaradhassunk, megígértük hogy maradunk, csak ezután lett még a haddelhadd ! a Patikárus nem a pesti patikárus Ferkó, hanem a paksi gyógy­szerész — felkerekedik, s rövid idő múlva megterhelve tért visz­­sza egy süveg czukor töméntelen narancs s mindenféle fűsze­rekkel , roppant nagy új fazekat telerakott a hozottakkal, s jó szekszárdi vörös borral teletölté, azután a fedőt rá tapasztotta, tűzhöz tette, felforralta, egyszóval megfőzte a maga módja szerint, végre felhozta az asztalra, s tiszta nagy poharakba mer­té e különös italt, előbb a nőszemélyeket kínálva, sorba adogatta nekünk s a többi jelenlevőknek, eleinte azt gondoltam valami Gambrinus-féle kotyvalék, de megizlelve igen jónak ta­láltam , a gyógyszerész Nikász-nak nevezte, németül csak Bi­­schof-nak híják, (Nicazius püspök találmánya), de több dicsé­retben is részesült Nikasz mint Gambrinus, kivált a nők részéről. Éjfélutánig tartott e kedélyes dinomdánom, s mi enge­­delmet kértünk távozásra, hogy úti fáradságunkat kipihenhessük. Másnap körültekintettünk hol lehessen színpadot alakítni? Ugyanő fogadóban volt egy különálló nagy terem arra való, kérdjük a fogadóst mit kér e terem használatáért egy hónapra ? — Semmit, lett a válasz, csak engedjék meg hogy magam is bemehessek az urak productiójára, — szerencsére Balog ma­gával hozta függönyeit, azonnal hozzáláttunk a munkához , és még aznap készen állott a színpad, s csinos kis nézőhely ajánlkozott a közönség elfogadására. Másnap színlapokat ma­gunk irtunk vagy negyvenet mert nyomda nem volt, egy oda­való ember széthordotta a postamester utasítása szerint — s estve elbámultunk, hogy a korcsmáros be nem férhetett, s mi­dőn sajnálkozom rajta, azt felelte, még jobban szeretem ha be nem férek, annál több haszon lesz a játék utáni vacsorából, s igaza is volt, mert játék után a közönség nagyobb része ott va­csorált , s nekünk onnan sohasem volt szabad hiányzanunk. Ámbár mi csak heten voltunk összesen, de azért több sze­mélyből álló darabokat is adtunk, azaz két, néha három szere­pet is játszott egy, s így a színlapon több szereplő név is díszel­gett. Egykor ebédre volt meghíva az egész társaság egy előkelő úri házhoz , mi meg is jelentünk mind a heten, de a háziasz­­szony kérdezősködik a többi után? Én mindjárt gyanítottam az okát. — Engedelmet kértem a többiek nevében nem jelenhetnek meg , mondom , mert roszul érzik magukat. Egy nap roppant forróság volt, úgy annyira hogy ki nem mertünk menni a házból, estrefelé azonban enyhült a jég, egyúttal ebédeltünk s vacsoráltunk is — ez nap nem volt előadás , étke­zés után elővettem lantomat, játszottam s Baloggal néhány köny­­nyű olasz duettet, pastorellákat énekelgettünk, szép csendes est volt, elindultunk sétálni, így fel-alá járkálva néha-néha, megállunk, énekeltünk egyetmást, én még fütyörésztem is guitár mellett, másnap reggel bekopogtat két cseléd roppant nagy kosárral, megterhelve sonkák , sült libák, roppant nagy kalácsokkal s vagy hat pintes üveg jó asszuborral, leteszik a szoba közepére s mosolygó arczczal mondja az egyik: „ezt Csú­­zyné ő nagysága küldi a komédiásoknak a tegnap esteli muzsi­káért, hanem kérem a kosarat, mert azt visszaviszszük44 — ki­pakoltunk az asztalra mindent a kosárból, s ámbár jó nagy volt, alig fért reá. így töltöttünk 6 hetet Pakson, minden héten négy nap játszva, jó bevételek mellett vígan s megelégedve, sokszor fel­­sóhajtott Farkas: „Jobb lett volna a váczi vásár helyett Paksra menni nem vásárra!44 Hat hét múlva búcsút vettünk e jeles közönségtől és ép oly könnyű szívvel indultunk Fehérvárra, mint a­mily könnyít erszénynyel Bajáról Paksra. (Folytatjuk.) SZILÁGYI PÁL-

Next