Nefelejts, 1859. április - 1860. március (1. évfolyam, 1-52. szám)

1859-09-11 / 24. szám

az ily lelkes honleány példáját; most is egyike e városunkban irodalmunk legbuzgóbb pártolóinak, csinos kis könyvtárát leg­kedvesebb íróink művei gazdagítják, eszmelánczolatnál fogva megemlíthetem, hogy kedves novellistánk Szabó Richard és Stull­er Ferencz urak, mint jól értesültem, meglátogatnak bennünket, örömmel üdvözöljük őket, csak jöjjenek. És most már bezárom talán kissé hosszúra nyúlt levele­met, mert a kis kertemre nyiló ablakon át a szél zilálja hajfür­­teimet, soká, soká nézem mint repíti már a sárga leveleket, el­­borul keblem, s eszembe jut, hogy nem sokára „Hull a levél, a tarlóit őszi tájak, Szebb napjaikra nézni intenek.“ Aldoboly­i. BORSZÉK , aug. 26. Régtől fogva nem kedvezett Bor­széknek az időjárás úgy, mint az idén. Élvezte is e gyógyerős fürdőt, a­kinek élveznie adatott, azonban a villongós idők, a minden üzletbeli bizonytalanság s a jövőnek előre nem láthatása sok vendéget visszatartóztatott, kivált a szomszéd Moldva és Oláh­ország előkelői közöl, kik pedig évenkint kimaradhatlan tetemes részét szokták tenni az itt megjelenni szokott vendég­koszorúnak. „Mulatni“ szokott vendégkoszorúnak kellene mon­­danom, de e szó Borszéket, mint kiválólag gyógy- és nem mulató­fürdőt, alig illeti meg. Mégis a lefolyó idény alatt összesen két zárt és egy nyilvános tánczmulatság adatott, és pedig a két előbbenit, miről csak szépet és dicséretest mondhatni, Sze_ moldvai ur rendező, Pr__ugyancsak odavaló bájos és szende delnő pártfogása mellett. Az utóbbi f. hó 20-án, sz. István ki­rály, tehát nemzetünk nagy ünnepe napján adatott, mely díszre nézve ugyan ékesen, de számra, fájdalom, nagyon silányul ütött ki a nagy ünnep daczára, minthogy a közönség nagy s épen nem beteg része az ablakokon keresztül gyönyörködött a vigalom­ban , melyet egyúttal az idény rendesen véget éri, s mely után a vendégek, mint a fecskék, szállnak tova. Ez alkalommal egy külföldi előkelő úr tanulságos megjegy­zésére akarnám figyelmeztetni a tánczolni szerető ifjú nemzedé­ket — ha fogna valamit rajta (bocsánat kecses olvasónők, ez csupán a férfiakat illeti.) A vigalom folytán ugyanis a tü­zeslobo­­gós csárdás is sorra került, és volt ám mit nézni az idegeneknek. Ma találkozom ezek közül egygyel, és szóba jövén a tegnapi viga­lom , azt mondja: „Látom a tánczvigalmat. Önök magyarok, mint észre vevém, nagyon sokat szeretnek tánczolni.“ Az igaz , felelem , kivált midőn lelkes nemzeti tánczunkat ..E táncz nagyon gyönyörű és lelkes, de tegnap alig csak egy­­pár tánczoló valódi kellemmel, mit élvezet volt nézni. Azontúl mind­annyian túloztak. Mire való ez? A táncz így járva nagyon hasonlít a franczia cancanhoz, a­mi pedig nem válik dicséretére. Tegnap al­kalmam vala egy csoport falusi legényt egy árva hegedű mellett ugyan a csárdást tánczolni látni. Az volt a táncz! Valóban ama urak el­mehetnének ezekhez tanulni___ Kinek füle van, hallja, és kinek lába van, járja, de ne tö­rekedjék kezét lábát magától eldobálni, a­mi legalább is nem férfias , pedig a magyar táncz komoly ám. Nem emlékszem hol, de valamely lapban olvasom egyszer majdnem szóról szóra a fönebb előadott nézetet, de nem tapasztalom, hogy hatása lett volna. — Úgy mint a tánczot, rontjuk égbekiáltólag a mi dicső nyelvünket is, és szaggatunk igy ki minduntalan egy-egy leve­let nemzetiségünk arany könyvéből, s aztán mégis azt kivánnók, hogy a külföld olvasson ki ránk nézve dicséretes d­olgokat belőle. Vigyázzunk, í­gy maholnap e szép könyvnek csupán kötése marad kezünkben . . . De térjünk vissza Borszékre. Daczára az elöl említett ked­vezőtlen időviszonyoknak és Borszék nem mulatságos fürdői mi­nőségének, mégis ez idén is eddigelé 88 család keresett itt gyó­gyulást — ezek közt több belföldi főúri család — összesen mint­egy 270 egyén, hová természetesen az úgynevezett futó-vendé­­gek, melyeknek száma amazokénál aligha fölebb nem rúgna, — számítva nincsenek ; a közel vidékbeliek pedig még csak az utó­nyáron fognak bemenni. D­­­­­r a I. NAGY-KANIZSA. (Színészet) Kaposvári rendes levele­zőnk értesít bennünket, miszerint Szuper Károly sopronkor. színigazgató harmincz személyből álló jól rendezett dráma és énekes népszínmű társulatával m. hó 17-kén I.­Kanizsára ké­szült, hol másnap előadásait megkezdendő volt. A színigazgató egy hirdetése Szigeti és Réthi urakat, s ez utóbbinak kis fiát Jenőt (ugyanaz kinek B.­Füreden szűrő ujját czukrokkal rak­ták meg) ígérte vendégjátékokra. Házi t­a­rt­á­c­s a­­1­6. Irósvajas torta őszibaraczkkal. Ötször egymásra hajtott k­ósvajas tésztát készítünk, ujjnyi vastagságra kinyújtjuk , meleg késsel lapokat vágunk belőle , a kivágott lapból ismét kisebbet — az első lapból azonban egy ujj­nyi szélességű karikának kell maradni — a kisebb lapot oly nagy­ra nyújtjuk mint az első vasa, ezt azután megkent vaslapra tesz­­szük, szélét megkenjük tojás fehérével, és az első lapból maradt koszorút ráteszszük. Most huszonnégy szép őszibaraczkot meghá­mozván, kettévagdalunk, felét czukorba hengergetjük, s a torta alját kirakjuk vele a koszorúig, és fél óráig láng mellet mázzá olvasztjuk. A megmaradt őszibaraczkot negyed font czukorban megfőzzük , a tortán ízletesen elrakjuk, s mielőtt asztalra ad­nánk, sűrűen befőtt őszibaraczk-lével öntjük le. Fris gyümölcsöt évekig"eltartani. Az egészséges és ép téli gyümölcsöt, mely a fáról kézzel szedetett, kiválogatván, szobába vagy kamrába viszszük, s itt asztalok, padok­ vagy állványokra gyöngéden lerakjuk, úgy mindazáltal, hogy egyik darab a másikhoz ne érjen. Azután jó bezárván a szoba vagy kamara minden nyílását, szőlővenyigék­ből tüzet élesztünk, úgy hogy ebből erős füst fejlődjék, s így 4—5 nap egymásután jól kifüstöljük a gyümölcsraktárt. Miután igy az almát vagy körtét, bizonyos alig észrevehető hamv lepte meg, egymáshoz nem érve, polyva vagy szecska közé, valamely alkalmas ládába vagy szekrénybe elrakatnak A felső réteg szé­nával vagy szalmával beteríttetvén, a láda erősen befedeleztetik. Különben az így megfüstölt gyümölcs, ha ép állapotban raka­tott el, egy télen át az állványokon is eláll, nem szükség ládákba zárni.

Next