Nefelejts, 1859. április - 1860. március (1. évfolyam, 1-52. szám)

1859-09-18 / 25. szám

Egy titokszerű tenorista. A „Nord“ párisi tárcza írója a következő különös eseményt közli: Calzadour az olasz opera igazgatója néhány barátja társaságában épen salonjában időzött, midőn az inas látogatókat jelent be. Egy nő s egy fiatal ember lépnek be, a jelenvoltak közöl egyik sem ismeri ők WPWn*. A nőnek arczáról le lehetet olvasni, hogy nem tegnap volt húsz esztendős. Svisérője nagyon szép volt, elegáns tartásában és ruházatában, csakhogy igen natal. A szokásos udvarias kifejezések kölcsönös kicserélése után az ismeretlen nő igy szólt Calzado úrhoz: — Uram, hallottam hogy tenoristára van önnek szüksége, tekintsen kisérőmre. Mit tart Ön felőle, nemde pompásan néz ki? Győződjék meg kérem arról is, hogy ezen madárnak éneke sokkal nagyobb becscsel bír mint tollazata. O Tamberlick és Mario egyszersmind, sokszorozva Grugini és Fraschinival. Olaszország némely színpadain már hallatta is magát, azonban családi viszonyai visszavonulásra készték őt. Most ismét folytatni akarja babéravatását. Ha egyszer hallotta ön őt, tudom egyedüli óhajtása lesz, hogy azt önnek színházában tegye. — Halljuk őt tehát, kiálta föl Calzado. — Azonnal, ha kívánja ön. — Igen, kívánom. — Értesítnem kell Önt azonban arról is, hogy ezen úr (és szép külsejű de eddig hallgatag kísérőjére mutatott) most el van szokva a nyilvános helyen énekléstől, és Önök jelenléte zavarólag hathatna reá. Legyenek tehát szívesek minket magunkra hagyva a mellékszobába vonulni; hagyják önök az ajtót nyitva, de a függönyöket bocsássák le, hogy így hallhassák őt anélkül, hogy látnák. Az ismeretlen nő kívánsága teljesíttetik. A tenor éhes igazgató barátait az étterembe vezeti, azon meggyőződésben, hogy valamely fülhasító egyveleget fognak hallani. A társaság figyelni kezd. Oh csodák csodája! Egy nagy terjedelmű, gyönyörűen csengő hang a legtökéletesebb iskolával , lepi meg és ragadja el ezen énekkóstolókat. Egy valóságos , bámulatraméltó tenoristát volt alkalmuk hallani. Calzado úr szinte megmámorosodott az örömtől. A szép fiatal énekes a minden oldalról nyilvánított szerencsekivánatokat egy szerény és néma meghajlással viszonzó; krinolinos vezetője azonban így szólt: — Ez még semmi, önök még mit sem hallottak, szórakozott, zavart volt szegény, csak a legközelebbi alkalommal fogják Önök rendkívüli tehetségeit valódilag méltányolhatni. Egy második próbára kéretik föl az ifjú. Napot és órát határoznak. Pénteken délelőtt 11 órakor kellendett a döntő ítéletnek kimondatnia. Calzadour a legelső zenetekintélyeket bízta meg a próbára. A vendégek Fontan a tanár kivételével pontosan megjelentek, az asszony is eljött már, a tenorista azonban hiányzott. Végre kérdőre veszik az ismeretlen nőt, hogy mi lehet oka az ifjú elmaradásának ? — Ő nem fog eljönni, válaszolt ez mosolylyal. — S miért nem ? — Megjelenése nem is szükséges. — Nem szükséges ? kiáltanak mindnyájan a legnagyobb ámulattal. — Igen uraim, nem szükséges, mert a tenorista én vagyok. A másik csak ezégérem, olyas valami mint egy viaszbáb. Ezen felvilágosítás után Calzado úr minden további gondolkozás nélkül azonnal megfutott. A többiek fölkérték a selyem szoknyás tenoristát, hogy hallassa magát. A delnő egy cavatinát énekelt a „Két Foscari“-ból, gyönyörű hangon és csodálatos kifejezéssel. Ugyanazon tenorhang volt ez, melyet néhány nap előtt hallottak , fölismerték benne az iskolát, a kitűnő modort és tehetséget , mert rendkívüli tehetséggel birt ető! azt azonban szintén tapasztalták, hogy a második próbán még több ráncz tolakodott arczára mint az elsőn, így a lelkesedés nagyon csökkent. Senki nem ismeri ezen nőtenoristát, és senki nem látta őt a színházat elhagyni. Talán valamely sötét zugba rejtette el magát, amelyből majd egy szép estve előlép az ismert cavatinával szájában, vagy egy sülyesztőben tűnt el. Bizonyosat nem lehet felőle tudni. Mit nem tesz néhány ártatlan ráncz ! Úgy látszik a legtündöklőbb hanggal sem lehet azokat elsimítani. A távírda a hadjárat ideje alatt. A jelen év első felében az ausztriai távirda-livataloknál 302,121 sürgöny adatott fel 9,430,116 szóval. Ehhez jön még a külföldről érkezett és Ausztrián keresztül repített 68,075 sürgöny 1,666,107 szóval, s így az 1859 év első felében az osztrák távirdai vonalokon szállított sürgönyök összes száma 370,196-ot tesz, 11,096,226 szóval. Általán véve minden szó 8 betűből, minden betű 3 minden szám 5 távirdai jegyből azaz pontokból és vonalokból áll, melyeknek előidézésére ugyanannyi, egymástól elkülönített villanyfolyamnak kellett egyik állomástól a másikig küldetnie. Ha tekintetbe veszszük még ehhez a jeladásokat melyekkel?az állomás hivatalnokai figyelmessé tétetnek, a számok, nevek és érthetetlen szavak összehasonlítását, s egyéb, az egyes állomások között fölmerülő hivatalos tudósításokat, azon eredményre jutunk, hogy a fennebbi sürgönyök tovaszállítására több mint egy milliárd egyes villanyfolyam volt szükséges, mely az osztrák távirda-hálózatot a hadjárat alatt összefutotta Dinnyeszüret Francziaországban. Az idei dinnyeszüret Francziaországban rendkívül kedvezőleg ütött ki. Egy kis mezőváros (Cavaillon) maga mintegy hatodfél milló dinnyét szállított a párisi piaczra, minek ára, egy dinnyét átlagosan harmadfél frankra számítva, kerek számmal 12 millió frankot tesz ki. Vannak itt egyes kertészek, kik csupán ezen gyümölcsből az idén 25—30,000 frankot vettek be. Az őszibaraczk-szüret Páris környékén szintén igen gazdagon fizetett. Egy szép őszibaraczkot a párisiak egy, sőt másfél frankjával is megfizetik. Itt aztán érdemes kertészkedni: négyezer forintos sakkjáték. A híres sakkjátszó Morphy nemrég visszatérvén Amerikába, a new-yorki sakktársulat által egy oly sakkjátékkal tiszteltetett meg, mely páratlan a maga nemében, és a sakkhősök általános bámulatát érde-