Nefelejts, 1859. április - 1860. március (1. évfolyam, 1-52. szám)
1860-01-15 / 42. szám
494 mellett fölöttük kényuralom ; mind oly dolgok, mik sorsukat egyikévé tevék a legsanyarúbbaknak ! Innen képzelhetni, mily kétes érzelem töltheté el keblüket, ha idővel valami zöld ágra vergődhettek, s valamely egyházi vagy világi állás némi kényelmeket nyújtott nekik ! — Egy egy kamarától, ha jól jut eszembe, évenkint csak egy arany fizettetett a collegiumnak. Élelme is a szegényebb tanulóságnak, főkép kisebb tógátusoknak és inasaiknak, épen nem volt gourmand-ínyhez szabva. Volt ugyan a collegiumnak egy alumniuma, de csupán éhen-halás ellen. Semper-leves (kevés zsirálé, zsemlye- vagy kenyér-szeletekkel, mely nehezen lehetett ízesebb, a hajdani spártai, és Dionysius által érdeketlennek talált fekete levesnél), egy kis falatka hússal nyergelt ázalék — ebből állt, vacsora nélkül, az ebéd, s melléje hetenkint pár czipóból. A földesurak és jobbmóduak gyermekei, jobb ellátásban részesültek ugyan, de mégis nagyrészben nélkülözték azon kényelmeket, mikkel újabb korunkban elláttatni szoktak, s inkábbára csak szünnapokban otthon úsztak bőségben. Gyermekkoromban, elv volt még a jóbirtokú szülőknél is, lehető szigorúsággal nevelni a gyermeket, hogy szokjék az élet bekövetkezhető sanyaraihoz; valamint minden családatya aggodalmasabb volt, ősi birtokának és vagyonállásának megtartásában és firól líra eresztésében, mint jelenleg szomorúan tapasztaljuk. Nevezetesen szüleim távol lakván Pataktól, rendesen csak az aratási hathéti szünnapokra kerültem haza. Ekkor atyám, beszólitván a falu s egyszersmind maga udvari szabóját, világoskék libéria-posztóból, fekete teveszőr zsinórral megvarratta vele két dolmányomat, két nadrágomat, szürke köpenyemet, két-három mellényemet, jóformán antique-szabás szerint; adatott a köntös-nemükhöz egy egy nyalábka foltnak valót; azután beszólitotta a falu és udvara csizmadiáját is, elébe rakta a kordován- és fischleder-bőröket, kiszabatta maga előtt számomra a hat pár köznapi-, gála- és sárcsizmát, megforgatva és visszaforgatva a bőröket, hogy minél kisebb darabkák essenek el a szabásból; minélfogva nem egyszer történt meg, hogy bőrkimélésből, gálacsizmámnak fejére is folt esett. Ezeken kívül kaptam még egy szőrkalapot, 3—4 nyakravalót, és 12 kétkét garasos zsebkendőt —mert ezeknek elveszítésében, noha óvatosságból dolmányom zsinórjához kötözgettem azokat, valóban mester voltam. Még néhány pár házi vászon fehérneműmmel együtt, ki voltam egészen készitve egész évre, s ezen kikészítésen túl, toldozás, foltozás pótolt ki nálam minden garderobi szükséget. Pedig szegény jó anyám épen nem tartozott a zsugornak, sőt még a szűkmarkúak közé sem; sőt józan gazdálkodása és házvitele mellett is, háza egyikének tartatott a legvendégszeretőbbeknek a megyében, s közczéloktól sem tagadta meg segélyét. Ezen szigorúság a kornak elve és közös volt majd minden urak gyermekeire nézve. Nem nagyítom a dolgot, ha azt mondom, hogy éven át többet jártunk foltos köntösökben és csizmákban, mint épekben. Aminthogy a pataki tanulóság átalában vetélkedhetett volna a foltvetésben és gombfelvarrásban, bármelyik czéhbeli szabóval. Élelmiszerekkel, atyám kohányi exszakácsa, ki az ottani udvarra ügyelt fel, látott el Patakon tanítómmal együtt, non ad luxum sed ad necessitatem. (Kohány négy kis mérföldre esik Pataktól, Gálszécs mezővároska szomszédságában.) Rendesen minden két hónapban megjelent nálunk szekerével a reitházlis exszakács, leszállt, kinyitotta szállásunk kapuját, s a öröm leemelt szekeréről egy asztalkendővel bevarrott kosarat, melyből felbontás után, néhány alma, körte, susinka (aszalt alma , körte, szilva) különösen pedig: néhány tepertős pogácsa,— meritoriális tartalma a kosárnak — mosolygott felénk , s egy vagy két kerek sajtot, vagy a sovány nemekből, vagy a már jóformán megnépesültekből. Gondolhatni, mily óhajtott vendégem volt a reitházlis exszakács, s mily ízes nyalánkság minden elemcsinája, melytől később arczomat fordítottam volna el! — Nagyatyám, minden szép birtoka mellett, még sanyarúbban nevelte atyámat s úgy látszik , apáinknál ezen nevelési szigor, fölebb menve hátra felé, mindinkább növekedett. Hallottam emlegettetni atyámtól, hogy egész évi curatiója három ezüst húszasból állott. Ezért édesen emlegette következő pataki eseményét: egy reggel karácson előtt, a hét órai sötétben, mint nyolcz éves gyermek, mendegélt fel az iskola felé. Előtte egy kofa ment, szintén az iskola tornácza felé, hol a kofák ülni szoktak, fején vive egy túróslepényekkel megrakott deszkát. A halmozva tetézett deszka tetejéről szerencsésen lecsúszott egy lepény. Atyám áhítattal kapván fel a véletlennek ezen ajándékát, rögtön megvendégelte magát vele. Állítása szerint soha sem evett életében jobb ízűt ennél. Nem kívánom menteni ezen hajdani túlszigorúságot a nevelésben, de hogy annak sok jó oldala volt, nem tagadhatom, és hogy belőle egy részt átvenni korunkra is, nem fogna ártani, azt sem vonhatom kétségbe. Lehet képzelni, hogy a majd másfél ezerre rúgott tanulóság fölött kellő figyelmet tartani, nem volt épen könnyű dolog. És mégis daczára a fiatal tüzes vérnek, daczára annak, hogy a collegiumi elöljáróságnak soha sem lehet teljes szigorúságot gyakorolni amiatt, hogy a tanuló urfiak atyái, rokonai, egyszersmind a collegiumnak főgyámolítói valának — csak igen gyéren fordult elő a tanulóság közt botrányos eset. A kisebb tanulóság kihágásai, inkábbára csak gyümölcsös néhány hasáb tűzifa (palánk, kerítés) lopási apró csínekben határozódtak. A pajzán fiúk addig dulakodtak szándékosan, a kofa gyümölcskosara körül, míg azt felfordították , mire a szétgörgő tartalom szabad kapkodásra került; vagy a collegium kapuja elébe állott almás, körtés, cseresznyés szekérnek hasát vágták fel alul, és a szekér alá búvó, észrevétlenül a fennülő kofa által, pergették alátartott kalapjaikba a gyümölcsöt; a köpenyes mendikánsok pedig, lábaik közt görgették egymásnak általa felhalmozott görögdinnyéket stb. A nagyobb tanulók kihágásai, leginkább legénykedési verekedésekből állottak, kocsmákban, lakzikban,s különféle tánczvigalmakban, melyek a városban tartattak, s a tanulóság előtt tiltva valának. A collegiumi rendőrséget a primáriusi kar vitte. Az ő kötelességük volt, minden collegiumi kihágásokra szorosan felügyelni. Sorban tartottak úgynevezett vizitációkat, vagyis kamarai vizsgálódásokat. Tudniillik: azon primárius, kita sorütött, maga mellé vett gerundiumokkal (nagy bunkósokkal) fölfegyverzett 4—6 collegiumi markosabb mendikánst, s meggyujtván, forgatás által elsötétíthető, úgynevezett primárius-lámpását, télen 9, nyáron 10 óra után, sorba járta a collegiumi kamarákat, megvizsgálandó : ha otthon tartózkodnak-e azoknak minden lakóik ? megjárta a tudomásra jött városi tánczvigalmakat is: ha nem dőzsöl-e azokban tanuló? s ha ilyenre akadt, azt fogdmegeivel bevitette. Természetes, hogy hajókor észrevétetett, elillant láb alól a tanuló, gyakran pedig a barátságos gazda vagy gazdasszony bujtatta el őt. A kisebb tanulóság első birája, köz- és magántanítója volt, kik vessző segélyével intézték el a dolgot. A nagyobb tanuló a rector professor elébe idéztetett, s a kisebb kihágásokban csak szóval fedhetett meg, nagyobbakban pedig ügye a tanári