Nefelejts, 1861. április - 1862. március (3. évfolyam, 1-52. szám)

1861-04-07 / 1. szám

A Bummék HAJÓJA m­ osolyg a tenger, kéken, szeliden. Játszó szellőkben leng a lobogó. Fehér vitorlák sebes szárnyain Mint vándormadár, röpül a hajó. Reng, reng a hullám.... csöndes moraja Mint altató dal a bölcső körül. Kétterhes illatot hoz már a szél Az ismeretlen föld mezőiről. Csapongj vitorla, gyorsan szállj hajó, És lágyan ringasd, hullám, terhedet! Illatos fűszert, forró csókokat Hozzon, oh szellő, lágy lehelleted ! Sok búval van megrakva e hajó, Minden lakóján a sors átka van. Szükséges a vigasztalás nekik — Mert mind a mennyi árva, hontalan! Rég már hogy a szülőföld bérczeit A távolságnak éje elnyelé... Amott a ködből, mint egy szép vár Az újvilág zöld partja tűn elé. Kisirja ott magát a régi bú; Begyógyúl a seb, mit a sziv visel; A szabadságnak szétvert álmai Ott ébrednek szebb viradatra fel! Hol ezredéves ős erdők között — Melyekhez fejsze még nem ért soha, Mert együtt jár az ember s rombolás, — A Missouri hallatlan zúg tova , Hol óriási harasztok tövén Örök az árny, a csönd, a nyugalom : Ott fognak ők találni új hazát, Ott fognak élni, — élni szabadon ! De oh, mit ér a szabadság nekik, Ha távol hosszú gyászban jár a hon ? A bujdosók honvágyát, kínait, Nem rejtheti el a sötét vadon. Hiába a lomb enyhe fátyola, Ily veszteségnek nincs enyhe menedék. Maga az öreg orvos, az idő, Kétkedve rázza tapasztalt fejét. Mi ad kárpótlást egy tekintetért Az alföld végtelen rónáira? Ez ős­erdők örök zugásiban Nem lelnek téged, Kárpát vihara ! A parthoz verődő tenger szava Idegen szó, mit szivok meg nem ért; A Missourit odaadnák örömest A Dunapartról egy tekintetért! Mit érhet itt csendélet, szerelem ? Mit ér az álom, szellős árny alatt Ha felriasztja, kisértet gyanánt, Egy elzavarhatatlan gondolat! Látják a lengő délibáb vizét, Lassú zajával hallják a Tiszát. Ajkuk liheg az égő szomj miatt, S egy kép szövődik álmaikon át. Oh érzés, melynek emberi ajak Még nem adhatott találó nevet! Oh vágy, a mely nem teljesül soha! Oh fájdalom, melynek nincs enyhület! Oh mondhatatlan édes nyugalom Az ősi temető szent földiben ! És oh hajó! mely mind tovább ragadsz, Vitorlád vissza nem tér, nem pihen....... !

Next