Nefelejts, 1861. április - 1862. március (3. évfolyam, 1-52. szám)
1862-01-26 / 43. szám
Mirtuslevelek menyasszonyi koszorúhoz. (Egy tapasztalt nő naplójából.) S zándékom komolysága tehát vissza nem riasztott, szeretett jó Ilkám ! Azon óhajtásodat fejezed ki, hogy gyakorlott kezeimmel bevezesselek oly életviszonyokba, melyekről eddig még csak időd sem volt gondolkozni, melyeket azonban most komolyan fontolóra kivánsz venni. Hogy eztalaposan tehessem, vissza kell veled mennem emlékezetedben egész azon időkig, midőn először láttad vőlegényedet. A legtöbb menyasszony — úgy mint te édes barátnőm — kisebb vagy nagyobb társaskörben találkozik először jövendőbeli férjével, hol alkalma nyílik egy négyes alatt, vagy ebéd fölött vele hosszasabban társalogni, s ezen társalgás után a leány szive körülbelül ezt súgja: „Az ifjú sokkal magasabban áll, mint valamennyi többi ismerőid;“ mert legyen bár a férfisziv jó vagy kevésbbé nemes, szeretetreméltó vagy magába zárkózott, mindig fog lenni egy vele rokonszenvező keblet a hölgyvilágban. Ezen választottja fölött aztán a leány legjobb barátnéjával ábrándozik, csakhamar azonban előtérbe lép a női szerénység és tartózkodás, melynél fogva a leány nem is mer a házasságra gondolni , sőt inkább, azt hiszi, hogy ő ama férfiúra nem eléggé méltó, s nem is lesz azzá soha, és még csak vigasztaló barátnőjére sem hallgat, ki anélkül hogy az ifjú érdemeitkisebbítené, az ő tulajdonait a legszebb színben tünteti elő. Ha ily körülmények közt aztán a kedvelt ifjú házassági ajánlatot tesz és bekövetkezik az eljegyzés, a menyasszony ugyan túl boldog lesz, azonban a nélkül, hogy kedvesének bírhatásáért küzdött vagy legkevésbbé is szenvedett volna, mert az ábrándozás sem küzd és sem szenvedés. Öröme egyelőre csak annyiból áll, hogy ábrándozásait most már nem kell eltitkolnia, hogy őérette s általa kiván élni. Nem így az ifjú! Ez küzdött és szenvedett, míg a leány csak ábrándozott, mert őt nem csupán a kétség gyötré, várjon imádottja érdemesnek tartja-e őt kezére, hanem azon gondolat is, hogy hivatásának oly nagy fáradsággal átevezhető csatornáján váljon eljutand e végre a nélkülözhetlen kenyérkereset biztos forrásához ! Minden gondolata az imádott leányra egy házassági ajánlat volt, de mindegyikét meghiusiták a körülmények, háttérbe szokta az ész. Végre kilátásai javulnak, megkérheti kedvese kezét, s ezt ezerféle fáradság után elnyeri. A leány most bálványává lesz, imádja őt, nem csupán szép tulajdonaiért, de főleg azért, mert sok küzdelem és szenvedés után juthatott csak birtokához, szívének minden kincsével elhalmozza, de ez nem elég, még az ékszerárus boltjának minden kincsét is szeretné lábaihoz rakni, minélfogva a menyasszony csak azt veszi észre, hogy szekrénye lassan kint megtelik a legszebb ékszerekkel, melyek gazdagságuknál fogva nincsenek egészen öszhangzatban társadalmi állásával, és igy csak múlandó örömet nyújthatnak. És itt már szükséges, hogy a leány, finom tapintatánál fogva, mely egyedül a nőnem tulajdona, és melyre még többször visszatérendünk az öltözék, háztartás stb. berendezésénél — eltalálja a kellő mértéket. Ne engedje magát túlságosan bálványoztatni, nehogy később mint trónjavesztett, összezúzott hamis isten legyen kénytelen szenvedni. Oly tisztán, oly magasztosan kell szeretnie,hogy csupán nemes szerelemre buzdítson, és bizonyára ezen neme a szerelemnek teszi az oly igen magasztalt menyasszonyi és vőlegényi állapotot annyira becsessé. Egy egész estre, mely szerelmeteskedéssel és édesgéssel telik el, kevesebb érvet nyújt a napi foglalkozásai után jegyesét meglátogató vőlegénynek, mint egyetlen pillantás válasz-43