Nefelejts, 1861. április - 1862. március (3. évfolyam, 1-52. szám)
1861-04-21 / 3. szám
-'Mr 33 Az egyik oldalon áldozat, a másikon csupa szokás. Igaz vagy nem ? — Teljesen igaz. — Tehát mondj le Grangette-ról Maucroix leeresztő fejét, mert erre nem felelhetett. Néhány percz múlva fölemelé fejét, Gérardra nézett s mosolyogva mondá: — Igazságod van: mindezt mit mondasz, már többször énmagamnak is mondtam ... — És mégse mondtál le Grangette-ról ? Nos mondj le a grófnőről, mert valószínűleg Grangette-tet jobban szereted. Maucroix kezeit zsebeibe téve, s fel-alá járt a szobában. Fejét rázva nézett rá Gérard, mint azon orvos, kinek gyógyíthatlan beteggel van dolga. Természetesen ezen beszélgetés fél tréfásan, fél komolyan folyt, és igy magával a tárgygyal teljes összhangzásban állott. (Folytatjuk.) Szül. 1818., meghalt 1861. ápril 19-én. S láthatára, hogy benned Egy a költő s ember---Petőfi . Ki tudná elmondani mindazt, mit szenvedtünk az elmúlt években !... Mindenki szivén ott sajog a seb, nem is fog begyógyulni, nem gyógyítja be még a halál sem ; az unokák szivén is föl fog újulni, ha olvassák a történelem lapjairól a gyászos múlt évtized történetét. Még a nap sem süthetett reánk melegen ... tagjainkon, szívünkön, lelkünkön volt valami hideg, ami megfagyasztott minden érzést, csak a szív égett emésztőn, újabb és újabb kínokat szülve. Fölöttünk nem mosolygott a tiszta kék ég, mikor egyetlen felhő sem úszott a légben... a szemeinkben lakó sötét könyektől borult volt körülöttünk minden. Meddig élünk e földön, nem véthetünk már annyit, hogy előre meg ne bűnhődtünk volna__ Mikor fényes meny országról álmodtunk, kiáltották előlünk a világot, elkárhozottaknak kiáltották ki, s alátaszítottak a pokolra__ A hős, ki egy magasztos eszme bajnoka volt, kard helyett bilincseket kapott, sötét börtönt és gyalázatos halált nyert. A költő, ki egy szebb jövőről, egy nagy eszméről dalolt, összetörte lantját fájdalmában, melyen oly sokszor buzdító éneket zengett, el kellett némulnia, neki szabadon repülő lelkére vertek békákat. Vahot Sándor költő volt, ki forrón szerette hazáját, ez a szeretet megölte őt, mielőtt meghalt volna. A lélek, mely hozzá volt szokva magasan repülni, mely maga előtt egy ragyogó, fényes jövőt látott, elhagyta a földet, elvesztve szárnyait__ Pesten, a lipótvárosban van egy nagy sárga épület, idomtalan nagy kőhalmaz, mely annyi nagy lelket látott elszállni, anynyi gyászos esetnek volt tanúja. Egy nagy sirbolt ez, fennálló emléke a nagynak és törpeségnek. Ez az új épület. Itt töltötte Vahot Sándor az 1849. év utolsó napjait, mint annyi sok jelesnek, úgy neki is temetőjévé vált e hely, itt hunyt el a költő, hogy élőhalott legyen. Vachottfalvi Vachot Sándor, született Gyöngyösön 1818-ban; atyját Vachot Imrének, anyját Hercsúth Zsuzsannának hívták. Iskoláit nagyobbrészt szülővárosában végezte, már mint tanuló nagy hajlamot és fényes tehetséget bizonyított be a költészet iránt, mely később mindinkább fejlődve 1846—47 körül hazánk egyik legkedveltebb s legnépszerűbb lyrai költőjévé lett. Vahot S. nem irt sokat, de minden költeményében mély érzelem, ihlettség és bensőség van, s elegendők arra, hogy emlékét megörökítsék. „Cornelia emlékezete“ s a „Külföld rabja“ megjelentekkor nagy elismerést nyertek, s szép románczaival együtt bizonyára még most is mindenki tetszését megnyerik. Költeményeit egy kötetbe összeszedve, öcscse, az ismert szerkesztői tapintata Vahot Imre adta ki. 1844 ben kelt egybe Csapó Máriával, a költői lelkű nővel, kit irodalmunkban tett munkásságáról eléggé ismer az olvasó közönség; ekkor elvonulva a nagyvilág zajától, falura költözött, s a csendes családi életnek és költészetnek szentelte idejét. Ez időtájban ismerkedett meg Petőfivel,kiöcscsénél— Imrénél — a „Pesti divatlap“ mellett működött; a nagy költőt a barátságon kivül egy másik gyengédebb viszony is csatolta hozzá, melyet a „Vahot Sándorhoz“ czímű szép költeményében is fölemlít. Valami Castor és Pollux-féle nem volt a két költő barátsága, egymás költeményei gyakran vitákra adtak alkalmat. A fővárostól távol találta Vahot Sándort az 1848-diki év. Egy szó hangzott el ekkor, mely beharsogta a Kárpátoktól Adriáig az országot, s fölrázta az egész nemzetet. Vahot visszajött ismét a fővárosba, hogy fölajánlja erejét, s lerója tartozását hazája iránt. K o s s u th titkárává lön__ (Vége köv.) EMIL. /t» SALON. MI ÚJSÁG? — Az országgyűlésre eddig 300 képviselő jelent meg. Ezek közöl a „M. D.“ szerint 118 már az 1848-iki nemzetgyűlésen volt képviselő, kiket ügyünk bukása után az osztrák kormány perbe fogott. 40 van olyan, kik halálra vagy börtönre voltak ítélve, mit néhányan külföldre meneküléssel kerültek ki. Honvédtiszt 12, lelkész 12, kik közöl 6 római, 2 g. kath. 3 ref. egy evangélikus, mágnás 32, számkivetésben élő 3 u. m. Klapka, Pulszky és Simonyi. Az egész testület egyharmada megyei vagy városi hivatalnok, cs. k. hivatalnok csak 1 van: Dobránszky. 3*