Nefelejts, 1861. április - 1862. március (3. évfolyam, 1-52. szám)
1861-12-01 / 35. szám
o ral felől felleg támad, Siralmára sok országnak. Hejh Bolgárok erre hajlik! Átvitele itt már haragjának, Zúgása már ide hallik.. Sötét felleg, Almos népe Út Zalánnak szép földébe; Halált termő szablya, kopja Mint a villám sötét éjbe’ Villog nálok fölragyogva. „Föl vitézim összetépni Azt a felhőt, ha lelépni Mert e földre, mely sajátunk; Föl vitézim hazát védni, Győzni, halni most kiállunk !“ — Almos is szól: „Magyar légyen Ez a szép föld, édes népem.. Azért mostan hősen, bátran, Hogy ne érjen semmi szégyen; Légy vitéz, vitéz csatában !“ Ott a két nép egyberobban, Kard kicsorbúl, kopja roppan, Mező selyme szennyes vértül, Hejh, de sok nép meghal ottan .. Völgyre bérezve köd azért ül. — Ezer csillag gyűl az égen, Másik lenn, a völgy ölében, — Föllobogva őrtüzekből, Hősök arcza ottan szépen Kipirul a győzelemtől — Lantverők ott körben ülve Zengenek dalt lelkesülve; Hallgatják a megmaradtak, Kik ma síkon hírt arattak, — A szellő is, lombra ülve. „Turul, hazánk szent madárj Egykor rezge napsugárba Enobdilhoz leröpűle, S ölbe véve ott bevárta Miga nő elszenderűle. Édes csókja szent madárnak Hint a nőre mézes álmát, Még egy csókot... mégis egyet — Alvó arczán hajnal támad, Szent madár hogy rá lehellett. . — Neve Almos! — álom adta, Monda szültén anyja. — Atyja Szent Turul megóvta, védte, Nem feledte, el sem hagyta; Boldog is volt gyermek érte. S a mikor lett szép levente, Dicsőségre felemelte. Majd később, a férfi korban Erőssé lett karja, lelke, Első lett az első sorban. Turul újra földre szállott. Magyar népnek gyújt világot A szivébe, és agyába ... „Végig itt nyomorganátok ? Majd vezetlek szebb hazába.“ 35