Nefelejts, 1861. április - 1862. március (3. évfolyam, 1-52. szám)
1862-02-16 / 46. szám
'*% 536 v — — kiadást, ez egyetlen s persze legbecsesebb könyv, mely hogy gyűjteményemet tökéletesnek mondhassam, hiányzik. Daczára minden fáradozásaimnak Itália egész félszigetén nem találhattam föl, s kísérleteimet fölhagytam, mivel ama reménységről, e megbecsülhetlen ritkaság birtokába juthatni, már rég lemondtam. — A fiatal festésznek e beszéd hallatára, ama tudatra, miszerint ezen agg férfi legforróbb vágyának teljesülését kezében tartja, az örömtől túláradtan oly hangosan dobogott szive, hogy lábaihoz szeretett volna borulni és mondani: itt van a mit keresel. De Francesconak lázas örömét el kelle fojtania. — Mit szólna ahhoz, kérdé a nagyherczeg, ha képes volnék önnek e megbecsülhetlen ritkaságot megszerezni ? — Én ezt csaknem lehetetlennek tartom, herczegem. — De ha én daczára mindennek, képes volnék önnek ezt előállítani ? — Akkor ezen egy könyvért könyvtáramnak felét, egyedüli nagy kincsemet melylyel birok, lábaihoz raknám. — Es bizony, nem tud ön magasabb árt, mint könyvtárának hitvány felét ajánlani ? — Ha hatalmamban állna úgy örömmel adnék oda érte tiz évet életemből. — Egyéb semmit ? — Kezemnek kis ujját ajánlanám, mit mondok, nem csak ujjamat, egész kezemet odaadnám, herczegem és uram. — És tovább semmit ? — Még többet kiván? Hisz úgy sincs más birtokom, mint szegény életem és kedves szép könyvtáram. — Lássa barátom! szólt a herczeg méltóságteljesen, a könyvet előhúzva, itt van ezen könyv ama kiadásban, mely önnek mindenekfölött oly drága. — Ég, mit látnak szemeim! Ez az, melyet én húsz év óta keresek. Oh uram, adja nékem e könyvet, és vegye mindenemet a mim van, egész könyvtáramat, életemet, ha kivánja. — Sajnálom, de ezen könyv kedves barátom nem az enyém. — És hát kié ? — Ezen fiatal festészé. — Ő fiatal ember, ha a könyörületnek csak egy szikrája is létezik szívében, úgy bizonyára meghallgatja egy szegény aggnak kérését, és teljesítendi legforróbb és leghőbb vágyát, ha az hosszú életében először térdein esedezik. , — Ah uram ! uram, kiáltá Francesco lázasan, kinek örömtől majd megszakadt a szive. — Hallja Gherardi! szólt a herczeg lecsitítva a magánkivüli festészt. Emelkedjék föl öreg barátom. Esedezései hasztalanok, megmondom hogy nem lehet. — És miért ? nem kérdé a reszkető agg. — Mert ezen könyvnek leirása . . — Nos ! uram és herczegem ? — Már . . . már el van ígérve. — Herczegséged, valóban igaz volna ez ? kérdé Magliabechi szívszaggató hangon. — Úgy van, és a földön csak egy áron kapható. — És ezen ár ? kérdezé lázas rohammal. — Bettina! Adja ezen fiatal művésznek Bettinát nőül, és én önnek a könyvet, gyámleányának pedig 10000 scudit adok nászajándékul. Most még egyszer kérdezem először és utolszor akarja vagy nem ? — Akarom ! akarom! kiáltá Magliabechi az örömtől kínozva. — Viktória! Viktória,mondomost örömittasan Francesco, ki boldogságának túláradtában előbb a nagyherczegnek, aztán pedig a gyámnak borult a nyakába, kit oly hévvel szorított szivéhez hogy szinte megfojtá. — Levegőt! levegőt ! kiáltá Magliabechi, megfúlok. — Itt van a könyved, és légy szerencsés vele, szóla a herczeg karjaival átölelve hű, és kínzott szolgáját. Neked pedig itt van Bettina és légy boldog vele, mondá a herczeg az ifjú festészt épen most belépő órájához vezetve. Magliabechi a könyvet ajkaihoz szorítva örömkönyekkel szemében mondá: Mélyen tisztelt herczegem, kedves fiam! most már nyugodtan halok meg. Ezen tragikomikai jelenet után két hónappal Francesco és Bettina a nagyherczegi palotában ünneplék nászukat III. Cosmo megtartó szavát és a menyasszonyt 10,000 scudival és még ezen kívül valóban herczegi kincsekkel ajándékozó meg. Gherardi Francesco nem lett ugyan világhírű művész, de mindamellett jó festész vált belőle, s mi mindennél több, jó és hű férj volt. Tizenegy év múlva Bettina lakodalma után 1714-ben halt meg Magliabechi Antonio az „illustrissimo per mondolitterato“ életének 81. évében. Ő is mint Petrarca, kezében könyvet tartva múlt ki a világból. Több mint 30,000 kötetre menő könyvtárát az ennek fentartásához szükségelt tőkével együtt szülővárosának Florencznek hagya. Az összes tudósvilág gyászoló halálát, minden intézet, melynek tagja volt, az emlékezet virágait szórta sírjára. Magliabechi halálának száztizenkét évvel utána 1826-ban Londonban egy árverésnél Bocaccio Decamerone-jának ezen ritka kiadása, mely a halálozó utolsó kívánsága szerint ismét előbbi tulajdonosának, Gherardinak jutott birtokába; hallatlan magas árért 2260 font sterlingért, mintegy 16000 tallérért adatott el. URAL VIDÉKIRŐL. Egy ezredévnek szárnyacsattogása Repült fölötted el, te sziklafal, Két nagy világrész közt határvonal! Hol a turulnak fészke és lakása. Egy ezredéve, hogy jól rikkanása Megszűnt, azóta zeng a harczidal, Süvölt hadúr, tüzes villámival, De a csatának kételyes folyása. Miként ha titkos sejtelem jelezné : Azért feszül-e annyi férfikar, Hogy végre is ragyogjon a magyar ? Vagy elboruljon ? nincs ki fölfedezné. Jövel tehát megint tejósmadár ! Szavadra ezrek áhitatra vár. PADOS J.