Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-21 / 25. szám

-H 294 Manu propria. — Eredeti beszély. — (Lásd a 24-dik számot. ) * # * Ki írhatná le az éjt, mely ezen estét követé ? Malvin álmatlanul virrasztá azt át, oly hirtelen változó érzelmek rohama alatt, melyek a keblet megrázkódtatják, a lelket az egymást kergető gondolatok hullámaiba keverik,míg végre a merő zűrzavarban elveszti az irányt, melyet hogy bizton révpartra vergődjék, követnie kellene, kimerül, és oly helyzetbe jut , hogy még a gondolatok odábbfűzése is fehetlenséggé válik. A világon semmi, de egyetlen szenvedély se hat a lélekre oly óriási erővel, mint a szerelem. Nincs eset, legyen ez bár egyénileg a legfontosabb, melyben ne tudnánk magunknak tanácsot adni, de a szerelemben ? Oh hiszen ebben akarni tanácsolni annyit tenne, mint dönteni afölött: szeressünk-e vagy nem ? De mihelyt idáig jutottunk, már érezzük a szerelmet, és hogyan határozzuk el magunkat száműzni azon érzeményt, amely egyedül boldogító e földön. Hallgat-e a szív az ész rideg tanácsára ? Nem, nem valóságos lázadó az, aki minél szorosabbra verik rablánczait, annálinkább ragaszkodik a szabadsághoz , és igyekszik ezt megszerezni. Aki tanácsokra tud hallgatni, az nem szeret. A szív, melyben ezen érzelem fölgerjedt, csak szeretni tud, vagy elvérzik, ám az őt környező körülmények s viszonyok által csupán nagyon, de nagyon ritka jellemeknél engedi magát letereltetni választott útjáról. Nézzétek e nőt,...a hasadó hajnal első napsugara már belopódzott a függönyökön keresztül hálószobájába, rezegve játszadozék a duzzadó párnák közt, hová naponkint behatolt, hogy üdvözölje őt, kinek ragyogó szépsége hasonlított saját pompájához, s már már ajkát volt érintendő szemérmes, azonban forró csókjával, hogy életre ébreszsze, a mely neki csak rózsákat, örömet, boldogságot teremhetett; ah! de hiszen Malvin szemeire még nem szenderült az álom. Mennyezetes ágyában, melynek vakító hófehérsége hatásos ellentétet képez a sötétvörös falszőnyegekkel, bal könyökére támaszkodva s fejét tenyerébe fektetve merengett maga elé elragadó tekintetével. Miről gondolkozók ?.. Miről?... Ah! hiszen már nem volt ereje gondolkozni, végkép megtört a hosszú álmatlan éj szenvedéseinek súlya alatt, és ha nem látnák, hogy szive, melyről hőségét enyhítendő félretolá a selyem takarót, sebesen lüktet, mi alatt az azt elfedő s átlátszó finomságú batisting folytonos hullámokat képez, s majd emelkedik majd ismét sohad,— ha nem látnák, hogy jobbjával feloldja dús haját s öntudatlanul játszadozik vele, majd kebelén teríti szét, mintha szive szózatát akarná ekképen elnyomni mondom, ha ezt nem látnók , azt vélnők, hogy e földi angyal lelke itt hagyá porhüvelyét s a boldogabb túlvilágba költözék, hol a szerelem nincs megtiltva, sőt isten parancsolatainak egyik ágazatát képezi. És mi meríte ki ennyire Malvin erejét? Az óriási harcz, mely keblében dúlt, fellázita vérét és nyugodni nem engedte. Szeretett, pedig az emberi törvények azt rendelék, hogy eme szent érzelmet, melyet a teremtő plántált a szivekbe, kérlelhetlenül tagadja meg,... nem szabadott szeretnie, mert férje volt. Ne siessetek szeretni, leányok vagy ne siessetek magatokkal elhitetni hogy szerettek, — mert ki tudja, nem akkor fogjátok-e átlátni csalódástokat valódi mérvében, romboló erejével nem akkor fog-e szivetekben fölkelni e szent érzelem, midőn már rabok, asszonyok vagytok, és oly helyzetbe leendtek, melyben vagy az Isten sugallta érzelmet kell elfojtanotok hogy az emberi törvények iránt tiszteletet tanúsítsatok, vagy ezeket kell lábbal tipornotok, hogy amannak hódoljatok, mi által a világ nyelve mérges fullánkjainak zsákmányává lesztek, sőt nem ritkán áldozatul ejtitek magatokat s azt is, kihez ez eskü köt. Oly édes a szerelem és mégis oly gyötrelmes, midőn szerettetnünk szabad ugyan , de viszont szeretnünk nem, sőt még a szerelmi vallomást meghallgatni sem, mert ha titokban tartjuk, már ezáltal is esküszegést követünk el. Malvin meg volt győződve, hogy viszontszerettitek kedvese által, mert szemeiből olvasó ezt ki, láttuk, mennyire óhajtotta nyilatkozatát hallani, és mennyire remegett is egyszersmind e pillanattól, végre mint örült, hogy Aladár nem igyekvék őt kisértéseivel behálózni, képzelhetjük tehát az érzelem-csatát, a mely keblében keletkezett, midőn az óhajtva várt, s mégis rettegett perez elérkezék, midőn megtudá, hogy ama leveleket Aladár irta. Tanúi voltunk küzdelmének, melyet a határozatlanság a határozottsággal vívott keblében, midőn az ismert párbeszéd alatt gondolatai férje által habár csak közvetlenül is Aladárra vezettetvén, habozott az iránt, mit lenne teendő, ha ez irta volna ama sorokat? Végre jelleme szilárdságánál fogva még ez esetben is nyiltságra hajlék,— de mily hirtelen ingattatott meg szigorú elhatározása, mily gyorsan bánta meg, hogy akaratlanul is árulójává lön férje előtt kedvese érzelmeinek, midőn Aladárban többé nem a hallgatag, hanem a már nyilatkozott szerelmest látta. A különféle gondolatoknak mily pusztító árja hullámzott agyában! Csak egyszer s ekkor is csupán fölületesen olvasá a leveleket, és most úgyszólván betűről betűre eszébe jutott tartalmuk. Mily elragadó szavak, mily mély érzés! hiszen neki fogalma sem volt arról, hogy ily meleg ömlengésekben lehessen szerelmet vallani. Szive, mint az ártatlan játszi gyermeke repesett örömében, midőn most már nemcsak sejté, hanem bizonyosan is tudta hogy szerettetik, de csakhamar összerezzent, mint az, a ki tilosban jár és egész valójában reszketni kezdett. El volt ragadtatva, hogy Aladár nyilatkozók, majd ismét haragudott reá, miért volt ily vakmerő, — most, önkivüliségében kéjsóvár tekintetével látszék minél közelebb vonni akarni a jövőt, mely annyi üdvöt rejtegetett keblében számára, később megborzadt s kinyujtá karjait, mintha széttépni készülne e bűbájos képet, melyet szerelmi mámorában gazdag phantasiája teremtett, — e pillanatban, a túlvilág boldogságtól mosolygó arczcal számított szerelmének kínálkozó titkos érveire, és megesküvék, hogy férje előtt örökre elhallgatandja az új fölfedezést, míg a másikban hirtelen tért magához s mint bűnbánó Magdolna összekulcsolt kezekkel ten fogadást, hogy mindent meggyónand Dezsőnek. Ily vihar csatázott benne, igy küzdött keblében óriásivá fejlődött szerelme azon tartozással 3 kötelességgel, melyet a házassági eskü rótt reá Dezső irányában.