Nefelejts, 1863. április - 1864. március (5. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-02 / 18. szám

206 A tánczolók nagyobbára szolga-leányok, szolga-legények, kétségbeesett szerelmes ifjonczok, zöld­, kékszínű halálsáppadt arczczal, az elvirult arczokat, csak a szép lábak pótolják, mely­­lyel a quadrilt járva az ebben lévő egyes részek lejtésénél sza­bad röptére bocsátják szilaj kedvüket, vad enyelgéseket, miből nem hiányzanak aztán az ugrándozások levegőbe való rugdaló­zások, tréfás arczjátékok, mikről a Cancan táncz nevezete alatt egész Európa beszél. így látjuk Párist éjfél utáni 1 óráig, a midőn ismét min­denki a falak közé siet estelizni. Párisban jelenleg a színházak, kávéházak, mulatóhelyeket kivéve, minden pangásban van, a közönség, nép egyhangúsága annyira feltűnő itt nappal, hogy a magyar ember majdnem azt hiszi odahaza van. A boltok üres némaságban állnak, s a bou­­levartok pompás kereskedéseibe még 3—4 óra alatt sem látunk egy-egy vevőt, megrendelőt belépni; az egy Paix utczában van kivétel a déli órákban, ekkor itt látjuk Páris nagyvilágának foga­tait a kereskedésekben járó-kelő magas úrnőjeikre várakozni, kik ékszereket vásárolnak, vagy nyári öltözeteket rendelnek ; lép­jünk be az egyik után, s lássuk őt közelről, hisz ez egy után a többiről is szerezhetünk némi képet magunknak, mert ők mind­annyian ugyanazok. Roppant magas kalap van a kis főn bokrétával, az arczon sűrű fehér fátyol, drága selyem köpeny csüng le a vállakról, világos égszínkék nehéz selyem ruha övedzi a derékot, mely föl van húzva s alóla fehér selyem szoknya-uszálya söpri a járda meszes porát; igen drága ékszerek a nyak- és karokon, meg a mellen, a fátyolt félrelebbenti, hogy a vásárolni szándékolt tár­gyat jól megnézhesse; az arcz rendes szép vonása, de még a szempillák közt is ki van festve, ajkszélei bíborvörösek, a car­­mazsin által, szemöldei sugárfeketék, a feketítő kefecske segé­lyével ; a bőrszinezet alabastrom fehér a nem is hajpor, hanem vízfestéktől, gyönyörűen bimbózó két kis rózsa van az arczon, a pirosító erejével; szegény nő, talán a festék sűrű vastagsága alatt a természet szépségében ragyogó arczczal bir, de a többi­nek, kik már régen elhervadva csak a festészet ügyessége által tudnak még tán virítani, a nyomába kell járnod, hogy amazok balga ámítása feltűnőbb ne legyen, és végre mert így kívánja azt a szokás, divat, a fölállított toilette-rendszer. A kereskedő örvend magas vendégének, hogy is ne, egész napon ez a második, vagy harmadik komolyan vásárolni szán­dékozó, öröme azonban csakhamar csalódásra változik, mert ez sem vásárolni jött, hanem egy ékszer kicserélésével egy más tárgyat csináltatni, mely hihetőleg kedves emlékű ajándék, meglepetés akar lenni. A vásár nem történik meg, az ékszerész szomorú képpel mond nemet, a fátyol lehull, a nő fogatával el­robog, selyem uszályának szélével mintegy önkénytelenül, de mégis akarva, befedi a bolt felé álló részen — a kocsira festett nagy czimert, mely valóságos ősi czimer, és nem phantastikus, mint a franczia élesen megjegyezve nagyon sok hintóra festett czimerre mutat, mondván: „Compositio“. Páris bérkocsijai hasonlítanak a mi vidéki városaink bér­kocsijaihoz, csakhogy ezek apró kis lovakkal, és lassú járással boszantják a publikumot. Az idegenek számára társulatok pom­pás fogatokat tartanak. Compositio czimerrel, egyenruhás kocsis, inassal a bakon, ez aztán fényes, és egy napra csak két darab Napóleont kér!! ? A bérkocsikon felül állnak a számtalan és roppant gyors menetekben sűrűen járó-kelő kettős emeletű omnibusok, ezek kívül úgy mint belül elég tiszták, és kényelmesek ; a közleke­dést minden irányban roppant ügyességű pontosság- és sebes­séggel tartják fenn; egy-egy ilyen omnibus mint óriás halad végig az utczákon, mindegyike két-két vastag fehér mén által ragadtatva előre, tetején a szabadban fapadsorokon ülő ember­tömeg, honnan a házak első emeleteibe pipaszó mellett az ab­lakokon kényelmesen bepisloghatni. Páris kávéházai pompásak, ezekben mint az éttermekben, melyek minden kávéháznál is vannak;— a szolgaszemélyzet gyön­géd bánásmódja, pontos szolgálatkészsége, mindig kellemes ar­­czulata, példányképül állítható föl; melléről földig érő tiszta fehér kötény csüng le, fehér nyakkendő, fekete kis zeke, fekete nadrág, hófehér harisnya, kivágott czipő, szóval a tisztaság Íz­léses külsőség a legkellemesb hatással van a vendégre, kinek soha sem kell a poharakat, edényeket csöngetés gyanánt zör­getni, elég egy pillantás , és azonnal ott terem kettő három is egyszerre, hogy mosolygó vidám arczc­al tudomásul vegye mit kiván az illető; a fizetést bármelyik is átveszi, nincsenek külön számoló pinczérek, kikre minálunk negyedóraként is kell vára­koznunk, és végre még ő mutat neheztelő kifejezést, ha őt sür­getni bátorkodónk; ezek ha öt krajczárt kapnak is, szépen meg­köszönik, s a pénztárnál álló gyűjtő­szekrénybe teszik, melyet aztán a hó elsején egyformán osztanak föl maguk között. A számadást nők viszik mindenütt, az ebéd megrendelte­tik, s rögtön egy könyvbe írják az asztal száma alá, a megren­delő felszolgálója a pénztártól utalványt kap, mire az ebédet adják át neki a konyhában, hol ismét egy női ellenőr jegyzi be a könyvbe, ki még az utalványt is egy kis fácskára fűzve össze­gyűjti, a fizetésnél egy részletes számadási lapot hoz a pinctér a pénztártól. A vendéglők, szállodák leginkább társulati vállalkozók tu­lajdonai, s mint ilyenek a társulat által igazgattatnak. Alig néhány hó óta nyittatott meg a Capucines boule­­vart-on, mint mondják Európának legnagyobb, legpompásabb szállodája a Grandhotel 800 vendégszoba , távirati, szállí­tási hivatallal a világ minden részében, díszes folyosók, ol­vasó-, táncz-, kisebb és nagyobb étterem , olvasó-, társalgó­szo­bákkal, három nagy kávéházzal. Az egész épület, beruházásával együtt 28 millióba került, s az éjszaki részében fekvő nagy ká­véház éttermével együtt évenként 200,000 (kétszázezer) frank haszonbért fizet, míg ezenkívül az egész vendéglőt maga a tár­sulat kezeli. A grand hotel társas ebédje 6 órakor van a nagy teremben, itt naponta 4­ 500 (négy-, ötszáz) ember ebédel, fe­­jenkint nyolc­ frankért, ugyanezt a pompás ebédet két frankkal drágábban a kis teremben külön egy-egy személyre is megren­delhetni ; étlap szerint pedig 14 frankért igen ízletes és gazdag ebédet kapunk a legfényesebb servirozással. (Folyt, köv ) MOLNÁR GYÖRGY. — — A vihar. — Elbeszélés. — Irta : DEÁK FARKAS. (Lásd a 17-ik számot.) II. Végre valahára megérkeztek az én kedves rokonaim, s életemnek egészen más irányt látszott adni a velük való kedves társalgás. Mari férje egy igen művelt úri­ember volt, sokat utazott.

Next