Nefelejts, 1863. április - 1864. március (5. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-08 / 32. szám
i látszék , valami nyugodt otthonias érzelem fogta el társaságában, míg több gyöngéd ügyelmei iránt méltányos volt, Otiliának pedig épen pártfogása alatt állott. S talán ez volt az, mi Paulinát Illfalvy érzelmeinek megítélésében félrevezeté. Illfalvy már nem állott a tavasz küszöbén , miután harminczadik évébe lépett. Pest megyei születés volt, de tanulmányainak utóbbi éveit Bécsben töltötte. Ott tette le a vizsgálatokat, s a birodalom első jogtudósánál szerze magának ezután törvénygyakorlatot. Ez időben kötött Malfaváryval, ki szintén ott élt, barátságot, s ez tőle elválván ő is vágyat kezdett érezni visszajönni Pestre, s ezt habár több hónap időközzel, de miként látjuk végre is hajtá. Nem vola tehát többé azon években, midőn a szerelmes szív az ábrándokban is táplálékot talál. Ő a leányt kit szeretett, nőül óhajtotta volna, s úgy gondolta mikép azért egy kis várakozási időt lehet áldozni. IV. Váratlan csapás. E közben elmúlt a nyár s a télnek egy jó része. Paulina nem akart a bálokban részt venni, egyetlen egy érdek vonta volna azokba őt, de miután több kilátása volt ahhoz, hogy az neki fájdalmat mint örömet okoz, miután látni fogja ugyan azt kire élete minden perczében gondol, de másokkal mulatva, rá nem ügyelve, az ebből származó keserűségtől meg akarta kímélni szívét. A farsang folytán egy jó ismerősüktől kaptak meghívást egy zártkörű estélyre. Otiliának kibálozási hajlamának Paulina nélkül is már párszor eleget tett, nagy rábeszélő erővel kellett bírnia, hogy nővére önfejűségén, miként nevezé, győzelmet nyerjen , nem finom tapintat egy bizalmas meghívást el nem fogadni, ez megvetés jele, stb. — mondá. Paulinának nem lehet érveket az ellen felhozni, az okok csak szivét illeték, s ő azzal nem biza meg senkit. Nővére könynyebb vérű volt, s ha a szivében érzett szerelmet felfogta volna is, azt épen nem találta volna kimagyarázhatónak, hogy miként lehet kerülnünk azt kit szeretünk, ahelyett, hogy óhajtanák a találkozást, mely feltehetőleg kibékülésre vezet. A családnak melytől meghívást kaptak, Maltaváry rokona volt, s egy kisebb körben ha fesz- vagy hidegséggel viseltetik valaki irántunk, kétszeresen kell éreznünk, ettől akart óvakodni Paulina. De ezúttal nem saját akarata határozott. Az estélyre megjelent mindkét nemű társaság tagjai iránt azon kitűnő figyelmetlenséget követjük el, mikép senkit nem nevezünk meg, miután beszélyünk történetére semmi befolyással nincsenek, még a háziasszonyt is mellőzni fogjuk, csupán a házi kisasszonyról jegyezhetünk meg annyit, midőn Paulinával kezet szőrít, hogy ennek ellentéte, mert kicsiny, szőke, és mindig mosolyog, Iilfalvyt nem kell bemutatnunk , csak megjegyezzük, mikép ő is ott van, s Paulina megjelentére szeme felragyog. A báró későbben jó, mindenkit üdvözölve futja át a termeket, midőn szemei a Paulináéval találkoztak valamint ennek, úgy neki is feldobogott szive, de ezt mindenik óvakodott egy melegebben ejtett szó által elárulni, s csak mint régibb ismerősök udvariasan üdvözlék egymást. A báró ezt azáltal indokolta maga előtt, hogy Iilfalvyt a leány körében találta, kinek udvarlása bevallott volt a világ előtt. Vacsora után éjfél felé, midőn a körben a táncz iránt bizonyos lanyhaság áll be, a kedélyek inkább felolvadnak, s kisded csoportokat kezdenek alkotni, csevegve , nevetgélve és birálgatva, nem ritkán egyikét vagy másikát a jelenlévőknek. Maltaváry itt is ott is ejte pár szót, de még egyik körhöz sem csatlakozók, egyik teremből a másikba lépett, hanyagul látszólag és mégis keresve valakit. Illfalvyt látván állni az ajtók egyik körében biztosan lépett hozzá, gondolván, mikép ha a vadász lesben áll, közelében kell lenni a prédának is, s gondolatját épen nem titkolta el. — Paulinát keresem, — mondá — itt kell lennie. Egész estre nem ejthettem vele pár szót, s jelenlegi kedélyhangulatomban nem mulattat a többi hölgyek üres csevegése. Illfalvy pedig épen nem érzé magát arra hangolva, hogy jó lélekkel útbaigazítsa a bárót, de ez már észrevette azt kit keresett, és pedig épen azon pillanatban, midőn barátnője a házi leány, kivel az ablakmélyedésben a függönyök mellett ült, távozott s igy magánosan maradt. (Folyt köv.) Császárfürdői kaland. *) Vasárnap volt. Lenge urfi kalapot vett és botot, Sarkán a „magyar királynak"1 Nyitott omnibust kapott. Egy sexerlit odadobva Caesarkint haladt robogva A császárfürdő felé. Megérkezvén rendbeszedte Smizlijét és fürtéit. — Egy pinczér állott elébe : „Nem parancsol valamit! ?“ Egyelőre mit sem kérek, A fagylaltos gyümölcstől félek ; Vannak-e szép asszonyok? „Ha nagyság tovább nem adja“ ,Esküszöm hogy hallgatok!‘ „Ketten vannak ... és ma jöttek, Ifjak, szépek, gazdagok; Mindent aranynyal fizetnek, Sokat beszélnek s nevetnek, Most puczolják magukat!“ ,Ez dicső! ma szép napom lesz! Ifjak, szépek, gazdagok!? Hogyha kérdik, hogy ki legyek — Mondd, hogy herczeg Pix vagyok — Mondd , hogy kincsem mérhetetlen, A személyem sérthetetlen, Mondd, hogy nőtelen vagyok. „Méltsád !? nem tudtam — bocsánat! Egy szó egy intés elég — A mint méltságod fütyöl, majd Úgy tánczol minden cseléd. — * Lauka Gusztáv közelebb megjelenendő új költeményeiből, 32* 375