Nefelejts, 1863. április - 1864. március (5. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-22 / 34. szám
■»% 399 firf'" lesz késő. Azonkívül azt hiszem, mikép a választás a kettő közöl nem is lesz épen nehéz. — Épen azért én most fogok nyilatkozni! — Neje leszek Baltaházi Dénesnek! Az apa fölegyenesedék üléséről, bámuló szemekkel tekintvén leányára —• Te tévedtél, gyermekem — szólt — összetéveszted a neveket! — Én Baltaházy Dénest akartam mondani! — Baltaházyt választod? az öreget, a hatvan éves őszt? — Úgy hiszem ő az, ki mint kérő jelentkezett. — Igen, ő az egyik, — mondá az atya kissé felvidulva, gondolván, mikép leánya a másik kérőnek még nevét nem tudja. — És a másikat, a fiatal ügyvédet, Illfalvyt nem nevezte volna meg nénéd ? — Én őt nem szeretem, atyám ! — És Ballaházy neje akarsz lenni ? — Én kimondott szavamhoz hű maradok, — mondá a leány atyjának kezét megcsókolva, s ingadozó léptekkel ment ki a szobából. Atyja komoran , hosszasan nézett utána. Miért nem él anyátok, — mormogá — miért kell nekem férfinak, ki sziveiteket megérteni nem tudom, sorsotok fölött rendelkezni ? — Miként foghatom én azt fel, hogy egy fiatal leány anélkül hogy kényszeritenék, inkább választ egy öreg őszfejűt, mint egy csinos derék fiatal férfit férjéül? — Még évekkel előbb ő is fiatalabb volt, s azon pénzviszonyok tekintetéből melylyel egymás irányában állunk, örömmel adtam volna nagyobb leányomat hozzá, de ezt szive más fiatalabb felé voná, és íme most ez, kinek szabad választást engedek, önszántából teszi azon választást, melyet atyai szivem helyeselni nem tud. (Folyt. köv.) Az ócsai régi templom. — Történet s népmonda. — (Vége.) Ócsai földesúrasszony, néhai Nagyméltóságu Ebeczki Tihanyi Ferercz özvegye, született Rhédei Rhédey Borbála kegyelmes asszonyomnak. ..Egy dolgot kértem az Úrtől, most is azt kérem, hogy lakhassam az Úrnak hazában hosszú ideiglen, és látogassam az én istenem templomának szépségét.“ Biblia. ------De mi édes varázs vonz engemet hozzad Te jó öreg templom ? — S — — ki hinti rám csókját? . . . .... Ölébe’ tartja . . . s úgy ringatja lelkemet . . . -------Szép bús királyleány . . tán a te szellemed?.. .... Ah! de a szent kéjbe belefulad lelkem .... . . . Bocsáss . . bocsáss . . ! édes . . szerelmetes szellem . . . ! Mindennap megtalálsz . . az öledben vagyok . . . -------Mi lett . . ? szemed ma oly — különösen ragyog . . . . . Csókod édesb . . ! s szemed — üdvözitőn ragyog . . . ! . . A szivem rá dobog . . . Kéjtől ittas vagyok . . . ------Csöndesedjél le sziv !, hisz az isten van itt! . Te házad ez atyám! S — ez a te csókjaid!.. -------Úgy nyüzsgenek rajt’a — nagy szellemek árnyi — Magyarnak és — ki ho 11 nemzetnek apái! Rendre szólongatom-------S nem felel egyikse’ — — Merőn bámulnak a — lelkem szemeibe.-------------Őt említem, Istvánt, azt a szentet, a jót! Kezében tartva a keresztet és kardot: A hit és honszerelem dicső jelvényeit. — Apostol és király: — fél istenmindenik! — Kérdik talán, hogy e nagy szellem mért van ott ? — Magyarhonban minden templomon ott ragyog. — Belöl s kivül isten ! Mind a kettő nagy Úr! — Ő vitte be azt is, ki előtt leborul. —*) Belöl s kivül isten. Mind a kettő nagy Úr. S------az a harmadik ott!?-------Az is isten. — Hadúr! Hatalmas istene magyarnak a múltban! ..Örömünkben velünk volt, — s ma velünk — bankban. — Legyőzött isten ő; — s megtért ama nagyhoz, S ragaszkodik hozzánk ma is, — s mi is ahhoz. Egyik békében, s más harczban az istenünk. Hit szentségét,s a vészkardot hagyák nekünk. — S Hadúrt, fiául elfogadta az isten. S kinn áll a templomon — kardjával kéziben! — Hadúristen, — apánk! és — nagyapánk, isten! — Van-e több nemzet oly mint a magyar ? ! — Nincsen! -------Körül vagyunk véve, — istenektől védve !: -------Boldog lesz a magyar földön s a mennyégbe’!! — * ,,— Tiszteld az öreget, előtte fölkelvén a Szivedben egyik ez, a legszentebb törvény. A régiség iránt kegyeletet mutass, Mindegy, bármily kicsiny, — ha egy porszemnyi az. — A szentegyház az Úr testének mondható, S az bár, miként a más test, úgy romolható : De mig áll, mig az Úr lelke lebeg benne , S a mig belőle egy porszemnyi rész lenne : Addig szent! szent e ház! Azilum (asylum) — menhely — ez : Ha ármány üld’ igazt, jőjön : itt mentve lesz. „— Tiszteld ez aggot! és előtte — leborúlj: Szellem karjaival fölemel a — porbúl... * * -'f .. .Bús királyleányzó, jó Amalazuntha, Annyi vészviharos vén századok múlva, Délczeg alakja még máig is ott diszlik A templom falzatán. — S felőle úgy hirlik : *) Tudjuk, hogy pogány magyar elődeinknek a keresztény vallást,— az igaz isten hívesét, Szent-István, első magyar király, mármint keresztény, kezdte legerélyesebben terjeszteni, s igy istent a templomokba mintegy bevinni, a mely apostoli tettéért méltán kenetett fel az istenség eszméjével határos ,,szent“ névvel. Sz. N. 34*