Nefelejts, 1864. április - 1864. december (6. évfolyam, 1-39. szám)
1864-09-18 / 25. szám
Pest, 1864. ^ 25-ik szám. Szeptember 18-án. jrsd'/snöxm-í], i. Mely oly régen epedve várt rája, Oda ült le a lugas árnyába. Észrevétlen hajlott meg szűz térde, Mint ha harmat hull a falevélre. Mint a pehely csak annyi volt súlya, Azt hinnéd egy lehellet elfujja. És féltő gond villan át a keblen, Hogy csak álom, mely elhágy, ellebben. — Minden trónus szégyenbe halna itt, Ha látná e királynő bájait. Midőn minden azt súgja csendesen: „A lét azért lett, hogy ő lehessen!“ II. És ott pihent a lugasban szépen, Mint egy csillag a felhők ölében. Odanézett minden, hogy őt lássa. Csend volt: hallszott szive dobogása. Ah, ez beszélt — ábrándozván itt-ott — S elárulta lénye a szent titkot: — Egyik perezben pilléket kergete: Elfáradtan hullámzott kebele. A másikban templomban vala tán: Túlvilági fény volt arczulatán. Most szikrát hányt minden izma, vére. Oda gondolt forró szerelmére. Majd elborult —mint kinek gondja van—• . Hisz még ő is lehet boldogtalan. . . . Ah, e perezben első könnyét ejté . • . — Ah, e perezben szivem szakadt ketté! Szász Gerő. A I I H I IP. — Lord Byron. — (Vége.) Ő elveszett ... s én folytatom életemet, de nem úgy, mint e többi része az emberiségnek: egy kígyó fonta be szivemet redőivel s falánkja minduntalan felkelté gyűlöletemet. Közönyös az idő iránt, gyűlölve minden helyet, borzalommal forditom el arczomat a természet elől; mert annak minden szépsége, mi egykor elbájolt, most fölébreszti sötét fájdalmait lelkemnek. A többit tudod már — ismered minden hibámat, s felét szenvedéseimnek. De ne szólj nekem többet a megbánásról; látod, hogy nemsokára elutazom e világból, s ha hitelt adnék is vallásos beszédeidnek, azt ami megtörtént, megváltoztathatod-e? Ne vádolj hálátlansággal, de hidd nekem, az én fájdalmam nem egyike azoknak, melyet a pap képes meggyógyítani: könynyű neked eltalálni önmagadban lelkem állapotát, de minél több sajnálkozást ébresztek benned, annál kevésbbé kellene szólanod e tárgyról. Ha vissza fogod adhatni Lei- fámat az életnek, akkor fogom tőled kérni bűnbocsánatomat, akkor fogom e magas birószok elé terjeszteni ügyemet, melynek elnézése megnyerhető, ha miséket fizetünk. Menj! ki sértsd meg lecsendesíteni a magányos oroszlánhímet, ha a vadász elrabolta barlangjából síró kicsinyeit; de ne kisértsd meg enyhíteni . . . gúnyolni kétségbeesésemet ! Ifjú éveimben, csöndesebb óráimban, midőn a szív gyönyört talál abban, hogy más szívvel szövetkezzék, a tájon, hol szülőhelyemnek völgye virult, volt . . . van-e még? . . . volt egy barátom. Öreg atyám téged bízlak meg neki átadandó ifjú vonzalmamnak ez emlékét: óhajtom, miszerint megtudja végemet; habár a lélek, mint az enyém, egyetlen egy gondolatba mélyedve, a távol barátságnak keveset engedményez, remélem mégis, hogy meggyalázott nevem neki még kedves. Különös dolog! ő megjó-25