Nefelejts, 1867. január-december (9. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-04 / 31. szám

372 NEFELEJTS e lemekkel bíró leányaik vannak, kik bármely fejedelmi trónnak a díszére válhatnának, mire a történelem különben elég példát nyújt. Épen a nőnek iskolázatlan természete; azon tény, hogy a nő elemi ismereteinek töredékeivel, vagy a nélkül is, a nőies- é,ség minden kellemét, az emberi szépséget magáévá teheti; a paradicsomnak ez örökké élő bizonyítványa az, mi az iskolák ítól gyötrött férfit elbájolja. Azonban itt is van egy kis csaló-odás, mert ha a férfi műveletlen, természeti állapotban van, ha s szellemét az iskola és műveltség nem érleté meg, akkor a nő is vad marad; de mi, a műveltség emberei, nehezen tudnánk pa- t radicsomi hit és a természet illuziói nélkül megélni; nem képk szelődés az, hogy ott, hol a nők a férfiakkal iskolai ismeretek- ben és elmélkedésekben vetélkednek, a szent paradicsomi ter-mészet és a természetes boldogságnak maradványa tökéletesen elvész. A mivelődés történelmében a természetnek örök ténye-zőjét a nő és a nép ápolja és képviseli.E természetnek jellege: a gyógyerő és az egység.annak emberi jellemek, melyek a hárfajátékhoz hasonlítanak. A mű lehet egyszerű, sőt ízléstelen is, a hangszernek a gépezete, a hangmenetek átolvadását nagy nehézséggel és kor- látoltsággal engedő, de maga a hang tele van lélekkel és szép- ■ séggel: ilyen igen sok nő. A férfiak ellenben nem ritkán hasonlók Beethoven műveihez, melyeket hangtalan zongorán — bár helyes intenzióval és művésziesen előadva — kell hall ,gatni. Szükségtelen mondanunk, mennyivel többet ér a férfinak a nő, mint a férfi barátsága. A barátnő nem elég, hogy egy pillanatra sem fárad ki nagy és kis áldozataiban, de sőt azok gyakorlása által érzelmeit erősíti, míg a barát nagy áldozatokat csak kivételesen tesz, az apróbbakban pedig sohasem tud annyi szeretetreméltóságot kifejteni, miként a barátnő. És mégis , a két neme barátsága mily szegény, mily hatalom nélküli, árnyészerű és jelentéktelen a boldog házasságot jellemző szeretethez és hűséghez képest, mely már itt e földön erkölcsi alkotmánynyá, mennyei kedélylyé, s mintegy aetheri testté képződik. A férfi soha föl nem foghatja egy nemeslelkű nő emberfölötti erényeit és teljes értékét, hacsak őt a házasságban nem tanulmányozza. A férfi házaséleti erényei és szeretetreméltósága csak műkedvelés marad a nemeslelkű nő feláldozó gyöngédségéhez képest, mert a nő pillanatra sem fárad ki férje és gyermekei iránti kötelességeinek teljesítésében, sőt folytonos fáradalmaiban és gondoskodásaiban szívszükségét kielégítve érzi, és ezáltal a kötelességteljesítés oly tökélyét éri el, melylyel szemben a férfinak minden művészete, tudománya elhomályosul. Vannak nők, kik az ezerszerű csalódások, gyakori önmegtagadások, férf jeiknek hálátlansága, közönyössége, durvasága miatt mintegy is átszellemülnek, vértanuságig emelkednek; és e vértanuság nayobb hősnőkké teszi őket azoknál , kikről a történelem is beszél, s kiknek, hogy a világ csodálkozzék, érczszobrokat emelnek. Hogy a férfinak szive ki ne száradjon, ábrándjai el ne enyészszenek, öszhangzatát az élet előtte el ne veszítse, a nő is folytonosan működő erényvirtuozitásával másik felévé teremítteték; és ez érzékileg magasztosult alanyi nő uralkodik, és vezeti a tárgylagosan mivelt férfit átszellemült természetével. Az életnek minden emberi viszonya üres és csalékony, ha s azt csak középszerű házasélettel hasonlítjuk is össze; és ebben a nő több, mint a férfi és a gyermekek együtt véve. Ő oly cső-írdája a szerelemnek, az érzelmi részvétnek és istenülésnek, mely minden erkölcsi összeférhetlenségnek elejét veszi, minden ité életet enyhíteni képes. Ő a mindennapi életnek s a folytonos gyötrelmeknek hősnője. Bírjunk bár mindent az életben: barátságot, becsületet,műveltséget, gazdagságot és lángészt — ha szerető nővel nem dicsekedhetünk, vigasz- és örömnélküli lény maradunk. Mindent elveszíthetünk, barátot, hazát, gyermekeinket, pénzt, vagyont, sőt a polgári becsületet is"; — ha szerető nőt bírunk, még nem vagyunk egészen képtelenek. Minél boldogtalanabb lesz a férfi, minél inkább elhagyatva érzi magát a világtól, annál több erővel bír a nő; annál inkább igyekszik a férfi előtt mindent pótolni, áldozni, neki mindenévé lenni; mert a nő sokkal inkább szeret boldogítani, mint boldog lenni; ez a női természetnek rejtélye, a házasélet mysteriuma, a csodás oeconomia, melyet isten az erkölcsi világban a nőben nyilvánít. Mit bizonyíthatnak a nőnek minden hibái, szemben egy nemeslelkű nő erényeivel? A férfi csak a nővel az, ami, nélküle, alig egyszerű, természetes ember. Azt mondják: az asszony az anyai szeretetben az állattal közös, épen az a csodák csodája, miként egyez össze az asszonyban az állat az emberrel, a természeti állapot az okos lélekkel? és az férfiúi gyöngeségünk, a miveltek és az idő gyöngesége, hogy a természet ösztöne, törvénye és szaporítási ereje, lelkünkkel, miveltségünkkel csak ritkán képes összeköttetésben maradni. SZ. J. A LORATTI RÓZSA. — BESZÉLT. — Irta ABONYI LAJOS. (Folytatás.) — Fölséges asszonyom! nem az alattvalók, de a halandók legboldogtalanabbika vagyok, hogy e rózsát tulajdonomnak nem nevezhetem, s nem tehetem fölséged lábaihoz. — E rózsa Baumann József kertész kizárólagos tulajdona, a kiről azt hiszem, nem kevésbé hű alattvalója fölségednek, mint én vagyok, s habár úgyszólván élete van összeforrva e rózsatővel. . . . Promnicz gróf nem bírta tovább folytatni, épen akkor látott Baumann József szeméből két nehéz könycseppet lepottyanni. Minden további beszéd helyett így végzé: — Ott van ő! A királyné szeretetreméltó mosolylyal nézett a megmutatott ember felé. Baumann megérte azt a nagy megtiszteltetést, mit soha nem várt életében, hogy a királyné reá nézett, mi több, mosolygott reá. Ámde a mitől százaknak, ezreknek keble dagadt, magasztosult volna, a szegény öreg Baumann vére jegesülve futott végig erein e mosolygás láttára, érintő sugarára. A királyné azt hitte, hogy e mosoly elég, még pár szót szólt a mögötte haladó kíséret legelőkelőbb férfiához, azzal, miután úgy is sok időt, majd öt perczet töltött itten el, ment tovább, és a kiséret utána. Baumann lélegzetet mert venni, s épen készülőben volt, hogy kezeit egy hálafohászra kulcsolja össze, fölnézendő volt a magas felé, honnan a szerencsés menekvés védelmének áldása szállott reá; elborzadt: egy fényes, csupa aranyos egyenruhájú urat látott e pillanatban megállni maga előtt. A királyné melletti királyi segéd Zwonkowszky ezredes volt, aki odalépett Baumannhoz, de nem oly mosolylyal, oly leereszkedő kegyes tekintettel, mint a királynőé volt. — Ön Baumann kertész? IX. ÉVFOLYAM.