Nefelejts, 1868. január-december (10. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-17 / 20. szám

X. ÉVFOLYAM. NEFELEJTS.­ tem­énye, melyet ő Waldstein grófnak engedett át, ki is azt . Akadémiánknak ajándékozta. A gyűjtemény a természet után gon­­dosan rajzolt 220 lapot tartalmaz. — [Fiume egyik utóbbi közgyűlésén] határozatbaj ment, hogy Giadich, Matkovich s Bandich városi képviselőket Bu­­­­dapestre küldik, oly utasítással, hogy Fiuménak Magyarországba­n való végleges bekeblezését sürgessék. : . [Egy bécsi lap], mint curiósumot, közli, hogy a máju­s 4-én tartott honvédgyűlésen Kossuth Lajoshoz Turinba következő­­ távirat küldetett: „a honvédegyletek valamennyi képviselői hódola- -­tukat küldik Magyarország egykori kormányzójának.“ — [A magyar írók segélyegyletének] 1867-ről megjelent számadásai szerint az egylet múlt évben 5659 frtnyi se-­­­gélyt osztott ki; vagyonállása az év végével tett összesen 127,232­­ frt o. o. Midőn örömmel jegyezzük föl az egylet folytonos gyarapodá-­­­sát, hiszszük, hogy hazai közönségünk jövőre is meg fog emlékezni róla, s támogatását nem vonja meg azoktól, kik egykor szellemi fegyverekkel szolgálták a nemzeti ügyet. — [A­z idei pesti első lóver­s­eny] e hó 10-én felette érdekes volt. Az idő kedvezett és oly nagy számú nézőség jelent meg, hogy minden hely el volt foglalva. Ott volt a nápolyi ki­rályné is díszes fekete öltözetben és király ő Felsége Lajos Viktor főherczeggel; minisztereink közül gr. Andrássy, Lónyay, gr. Fes­­tetich, Gorove. — Maga a verseny következő eredménynyel folyt­­ le: I. Hack Stakes. Futott két ló. Első lett gr. Festetich Pál­­ „Blackboy“-a. — II. Egyesült nemzeti dij (400 arany, 20 aranyat­­ érő serlegben). Futott 9 ló, s a kisbéri ménes „Dante“-ja szépen , nyert. — III. Széchenyi-dij. (100 arany.) Futott 4 ló. Nyert gr. Széchenyi Kálmán „Corneliá“-ja. — IV. Első császár-dij. (Ezer arany.) Futott két ló nagy érdekeltség közt. A pályakört kétszer­­ megkerülve, folyvást gr. Széchenyi Kálmán „Kámá“-ja vezetett, de­­ az utolsó perczben a kladrubi ménes „Chalange“-a (jockeyje ügye­­sége folytán) előretört és­­ nyert. — V. Mezei gazdák versenye. Kiállt 13, de egy kiugratván a körből, csak 12 versenyzett. Nyer­tek: Nagy István Szentesről 100 frtot, Berta István Aszalóról 75­­ frtot, Berta János Aszalóról 25 frtot. A lobogós inges, árvalány-­­ hajas gazdák eredeti látványt nyújtottak. Az elmaradókat a gúnyra­­ mindig hajlandó tömeg megéljenzé. — VI. Állvány-dij. (Handi­cap, 800 frt.) Futott 6 ló. Győztes lett gr. Festetich Pál „Flori­­can“-ja. Hét órakor robogtak vissza a fogatok. Egy egész óráig­­ tartott e visszatérés s tömérdek nép nézte a minden fajtájú kocsi­kat, lovakat és a díszes nagyvilági közönséget. A királyt és a ná-­­­polyi királynét mindenütt éljenzék. A második lóverseny kedden,­­ daczára a folytonos esőzésnek, szintén népes volt. Király ő felsége és a nápolyi királyné is megjelentek. A miniszterek közül gróf­­ Andrássyt, K. Wenckheimet és Lónyait láttuk. I. verseny volt a­­ vándorló ivadékverseny, indult négy ló, nyertes id. gr. Henckel , Hugo Bessy Gilese; II. Gr. Károlyi István megújított tétversenye,­­ futott két ló, nyertes gr. Széchenyi Kálmán Cameliája, ugyancsak az ő kamara ellen. III. Asszonyságok dija, futott 3 ló, nyertes gr. Eszterházy Kálmán Canaceja; IV. Eszterházi dij, futott 1 ló, nyer­tes gr. Eszterházy Miklós Strizzel nevű lova; V. Hazafi dij, futott hat ló, de ez holt­verseny volt, minek következtében gr. Károlyi­­ Gyula Negresseje és gróf Batthyányi István Armillája újból futot­­­­tak. Nyertes Negresse. A lóversenyek záradéka csötörtökön délután­­ ment végbe. A király s a nápolyi királyné ezúttal is megjelentek. A versenyek következőleg folytak: I. Batthyányi-Hunyadi dij. (200­­ arany.) Első lett gr. Széchenyi Kálmán „Kameliá“-ja. II. Másod­osztályú császár-dij. (600 arany.) Nyert: gr. Eszterházi Miklós , „Strizzel“-je. III. Nákó-dij. (50 arany.) Nyert: gr. Szapáry Iván , „Nicolas“-a, lovagolta tulajdonosa. IV. Eladó verseny. (400 frt. díjjal.) Első gr. Hunyady József „Promesse“-e. V. Különfogadás száz aranyra, gr. Batthyányi István „Lady Superior“-ja és gr. Hunyady József „Cassio“-ja közt. Az utóbbi nyert. VI. Gátverseny. Nyert: gr. Festetich Pál „Blackboy“-a. — Az idő kedvezvén, a visszatérés Pest utczáit megelevenité. Az utczákon mindenütt so­kan nézték a fogatokat, s a királyt és Mária királynét üdvözlő él­jenekkel fogadták.­­ [Kolozsvárit] e napokban érdekes vendég fordult meg; az észak-amerikai unitáriusok calcuttai missiójának vezetője Dali missionárius, ki Calcuttából Kis-Ázsián, Jeruzsálemen át az erdélyi unitáriusok meglátogatására jött, hogy az unit­ vallás 3 százados emlékünnepén jelen legyen, azt hívén, hogy itt is májusban fog tartatni; miután azonban ez ünnep itt csak augusztus hóban fog tartatni, mintegy 10 napi mulatás után tovább utazik szülőföld­jére, Bostonba, Amerikába. — [A pesti szlávok] is meg fogják ünnepelni a cseh nemzeti színház alapításának napját, mely f. hó 18-ára esik. — Meg fogják ünnepelni jun. 6-át is, mint a mely napon a szláv nemzet politikai nemzeti programmja kiadatott. Ez ünnepélyek te­hát kiválólag politikai és nemzeti irányúak, jegyzé meg a „Zu­kunft. “ — [Alinczi hid közelebbi összeomlásakor] Ko­vács Ignácz nevű győri születésű matróz is nemes szivének áldoza­tává von. Egész buzgalommal fáradozott a vizbehullottak megmen­tésén, s miután többeket megmentett, maga fúlt a vízbe. — [Nagyobb zavargások] történtek közelebb Kis-Te­­renye helységben a tagosítás alkalmából. A járásbiró kénytelen volt az alispán utján sürgetve kérni katonai segélyt a tömegesen föllá­zadt parasztság ellenében. — [A honvédegyletek központi bizottmánya] május 9-én gyűlést tartott, melyben elhatározták a honvédösszeírá­­sok beküldését megsürgetni, és Beniczky Lajos alelnöknek elisme­rést szavaztak. Az elnök bejelentette, hogy utólag 13 egylet csat­lakozott az orsz. honvédgyűlés határozatához.­­ A kézdivásárhe­­lyi egylet fölszólitására elhatározta az egylet, hogy Székely Lajos honvédszázadosnak, kit az oroszok a lengyel fölkelés után elfogtak és Szibériába küldtek, megszabadítására lépéseket tesz. Színházi hírek. — [Előadások a nemzeti színpadon.] Máj. 10. „Aesopus“, vigj. „ 11. „Adieu“ és „A nyelvtan“, 1 felv. vígjátékok. „ 12. „Az álarczos bál“, dalmű. „ 13. „A Benoiton család“, vigj. „ 14. „Norma“, dalmű. „ 15. „Sheridan“, színmű.­­ [A nemzeti színháznak] közelebb ismét két újdon­sága volt; mindkettő egy felvonásos vígjáték. Az „Adieu“ eredeti mű s bár benne a csomó levélcseréből és így meglehetősen elkop­tatott esetleg fölhasználásából ered, tehetségre mutat. Több mulat­tató ötlet van benne, s a bonyolítás végül szintén érdekes. Hibája, hogy cselekvénye lassan indul és kissé el van nyújtva. Szerzője, noha a vígjáték tetszett és többször hívták, nem jelent meg. — „A nyelvtanit Labich írta, egy szellemdűs és találékony franczia író, ki megmutatta, hogy szerelmi cselszövények, félreértések nél­kül is lehet írni jó vígjátékot. Hőse Cabaussat, becsületes, derék polgár, kinek csak egy hibája van: nem tudja megtanulni az or­­tographiát. E hibájából erednek a vígjáték bonyolatai, melyek foly­tonos derültségben zárták a közönséget. Az első darabban Szerda-20* 239

Next