Nefelejts, 1868. január-december (10. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-18 / 42. szám
494 NEFELEJTS. szemétben mászkálni, olalajos csavarokat vizsgálni, hibát kija vítani, bebujkálni a dob rostái közé, ahol telehull az ember szeme, szája, nyaka polyvával, tőrekkel. Mindezt folytonosan a gép zakatolása, zúgása közben, mely miatt saját szavát sem érti az ember. Aztán veszekedni, kiabálni huszonnégy emberrel, a fűtőtől, etetőktől, zsáktartóktól kezdve egész a kévéket hányó villásemberekig, a favágókig, a petrenczésekig, a kérész-eteket hordó béresekig s az aljat kapargató gyerek-napszámo-sokig. . . Mert ez mind a gépész dolga. Sőt még ennél több is. Ő felel a gépről, a jó cséplésről, az urnásg búzájáról; övé a leg- ■ több felügyelet. Ezért aztán kárpótlásul veszekedhetik minden- akivel válogatás nélkül. A Véghlesy grófok rajosai uradalmában erre a föladatra egy fiatal ember, valami Kovács Sándor nevű végzett technikus és diplomás gépész vállalkozott. A korszellem halad és változik.Vele együtt halad és válttozik az ízlés is. Ez különösen alkalmazható a szépirodalomra. A jámbor beszélyíróknak is a korszellemhez kell alkallmazkodniok. Korunk iránya az anyag felé hajlik; uralkodó ha- ;talom a reál, a gyakorlati, a kézzelfogható. Azért nem írunk többé érzelgős novellákat a szép lovagkorból. A mi hőseink reális emberek; nélkülözik a regényességnek minden külső nimbuszát. Nem szerepeltethetjük őket sötét viharos éjben, zúgó zivatarban, omlatag várfal alatt fekete paripán, a tündérkecsű várkisasszonyra várva; szöktetés, apaátok, drámai gyilkosság nem érdekesíti elbeszéléseinket. Ha a való életet akarjuk festeni, le kell mondanunk ily vadregényes és igen hatásos segédeszközről, hanem gyakorlati embereket léptetünk föl, úgy, amint közülünk élnek, amint látjuk őket; amint okosak, nyugodtak, megállapodottak, talán egy kissé prózaiak, de valódiak; a földön járnak, nem a levegőben; igazán léteznek, nem képzelmünk alakjai. Aztán még az sem bizonyos, hogy prózaiabbak-e, mint azok az érintett lovag-regény-hősök. A külszín sokszor csal, s nyugodt, mérsékelt külső alatt sokszor él értelem, sőt szenvedély is, melyet alig vagyunk hajlandók elhinni. Azért választottuk hősünkül Kovács Sándor urat, aki épen most vállalta el a Véghlesy grófok rajosai uradalmában a cséplésre és gépre való felügyeletet. Ő az új nemzedék egy dicséretet érdemlő töredékének tagja. Aki megérte a korszellem szavát, belátta az irányt a reál felé; korán meggyőződött a felől, hogy tanulni kell, s hogy a tanulás leghálásabb a reáltudományok terén. Anyagi jólét nélkül nincs szellemi sem. A művelt külföld túlszárnyal bennünket az anyag világában , versenyezni kell vele. Tanulni kell, hogy saját fegyverével verhessük meg. Miután egy keveset szedett magába a klasszikus tudományokból, a reálisak felé fordult. Nagy szorgalommal és előszeretettel búvárolta a számtant, aztán a természet-, vegy- és erőműtant. Az elméleti tanulmányok végeztével gépész lett. Fúrt, faragott, kovácsolt, mint egy lakatoslegény, míg végre egy részt meg tudott szerezni egy Clayton és Southeworth-féle cséplőgépből, s a legelső alkalmat fölhasználta, hogy a géppel elmenjen nyomtatni részben. Gondolom, minden száz véka után tizet kaptak ők, s ebből három, vagy négy volt az övé. Ez igen szerényen hangzik, de ahol több ezer köböl búzáról volt szó, mint a Véghlesy grófoknál, ott nagy lett a sok kicsiből, a sok véka összegyűlt és csinos összeget képezett. A vállalkozást előnyösnek lehetett mondani; a gép búsásan meghozta kamatait, naponkint elcsépelt 130—140 zsák búzát. E mellett a fűtőről, duggatókróletetőknek is nevezik; ezek azon emberek, akik a kévéket dugdossák a dobba, a mihez szakértelem és gyakorlat szükséges) a vállalkozóknak kellett gondoskodniok; de a többit, fát, napszámost az uraság adta, sőt a szerződésekben még a gépész kosztja is ki volt alkudva, amit másként igen bajos lett volna puszta helyen megszerezni egy magános fiatal embernek, aki bár igen szerény volt különben s a gyomrával nem sokat gondolt, de mégis csak naponkinti főtt ételhez volt szokva. Kosztjáról tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Kiss Lajos tiszttartó úr asztalánál volt gondoskodva. A jó urnak az a gyöngesége volt, hogy ebben az ily dolgok iránt szerfölött kegyetlen demokratikus korban is nagyon sokat adott nemességére és őseire, ami miatt társai gyakran tréfálóztak vele, hogy nemcsak vezeték-nevét: Kiss-t, hanem még a tekintetes-t, nemes-t, nemzetes-t, sőt keresz-nevét, Lajos-t is, két „s“-sel írták. Máskülönben nagyon csendes, békességszerető ember volt, hanem nagy arisztokrata , de az is csak magában: nem bán tott vele senkit. Kovács Sándor úrnak tehát a tiszttartó úr asztalánál kellett reggeliznie, ebédelnie és vacsorálnia. Eleinte nem vette e jogát igénybe, vagy rendetlenül, legfölebb vacsoránál. A reggelit, ebédet kihordatta magának a géphez, ami miatt szegény tiszttartóné asszony eleget boszankodott magában, hogy mind elhal a kávé és étel, úgy kell hidegen megenni. Azzal pedig Kovács Sándor úr nem sokat törődött, jó volt neki hidegen is, meg volt vele úgyis elégedve. ] De azt csak nem kívánhatják tőle, hogy mikor ő hajnalban kijő a géphez, hát akkor hét óra felé megint menjen be azért , a lotty kávéért, inkább szalonnát és kenyeret reggelizik.Vagy ■ hogy délben azt a drága egy órát, mig az emberek esznek, s ami alatt legjobban körül lehet nézni s igazgatni a gépet, őt arra fordítsa, hogy besétáljon a tiszttartói lakba s ott töltse ’ az időt azzal a mihaszna evéssel, amit itt kint öt percz alatt elvégez. Még jobb, ha hideg az étel, annál hamarább túlesik rajta. Aztán az ő mestersége nagyon piszkos. Furcsa volna, ha kétszer, háromszor meg kellene mosdania naponkint és újra öltözködnie, hogy tisztességes asztalhoz, tisztességes emberek közé ülhessen enni. Sokkal kényelmesebb az idekint, csak küldjék ki. Itt elbánik vele hamar, elveti a gondját, aztán folyhat a munka tovább. Később azonban sokat engedett gépész úr szigorú princzipiumaiból. Többször bejárt reggelire és ebédre is, s nem restelt egész toilettet csinálni sokszor a kis deszkabódéban. Nem egyszer megesett, hogy rábízta Tamásra, a fűtőre, miszerint indítsa meg a gépet, ha nem jőne ki idejére. És nem jött ki idejére. Ez csak egy ideig, tán másfél hétig tartott. Aztán ismét a régi szorgalmas, buzgó és piszkos ember lett a mi gépészünk. Ez a másfél hét igen fontos volt rá nézve. Volt a tiszt, tartó urnák nemességén kívül egy nem kevésbé kedves és nem kevésbé féltett kincse: Ilonka leánya. Ez a másfél hét elég volt a gépésznek, hogy elhódítsa az apjától és anyjától. Aztán még nagyobb kedvvel, még nagyobb szorgalommal láthatott a munkához. Most már volt munkásságának határozott czélja; házasságot ígért a leánynak; most X. ÉVFOLYAM.