Nefelejts, 1868. január-december (10. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-23 / 8. szám

X' ÉVFOLYAM. NEFELEJTS, hatunk, lehetnek könnyebb vagy nehezebb szövetekből, de nem egészen oly lengék, mint a bábiruhák. Rövidebbek is lehetnek, mint ezek, s elől egészen simák, s a redők hátul alkalmaztatnak. A derék kivágása lehet kerek, de szegletes is, s a nyakat kis csipkekendő fedje. Az ujjak csipkéből hosszúk s a karhoz simulók, de nyitottak is lehetnek. Az utczai öltözék még mindig télies, mert ha van is egy-két derült napunk, a természet csakhamar visszaköveteli jogait. Bársony, posztó, prém, és az annyira kedvelt kondor phantasie-szövetekkel találkozunk mindenfelé. A szabásokra nézve most még mi sem változott. A lábbelik most lényeges fényűzési czikket képeznek. Sétaöltözetekhez a felöltőhez hasonló színű bársonyból, és hasonló prémezettel viseltetnek. Igen czélszerűek és minden színű öltözethez használhatók a puha bőrből készültek. Az utczai topánok bármi anyagból legyenek is, mind magasak, s egész művészi tűzésekkel diszitvék. A reggeli czipők különböző szinekben és alakokban, kaczéval diszittetnek föl fodrocskákkal, csokrocskákkal, boglárokkal, csatokkal s minden kigondolható ékességekkel. SZILÁRDA. 81 TÁRSALGÁS AZ OLVASÓVAL. Egy kis előszó a „Bengaliai helytartóhoz.“ A nemzeti színpadon nemsokára, talán e sorok megjelenésével már egy igen érdekes dráma fog előadatni: „A bengaliai helytartó“ Laubétől. E drámai mű születéshelye Bécs, szerzője a Burg-színház akkori igazgatója; az első színpad, ahol előadatott, épen a Burg-színház maga —, mindez ellenmondást látszik képezni azzal, hogy a „bengáliai helytartó“ elejétől végig politikai dráma, s főkép azzal, hogy szabadelvű politikai dráma. Hanem ez ellenmondás sphynxét egy körülmény fejti meg, az tudniillik, hogy e darab abban az időben született, vagy legalább abban az időben láthatott napvilágot, midőn Bécs és kormánya már a mai átalakulás küszöbén állt, s már fugalmai érkeztek azon szabadabb légáramlatnak, mely ha egy viharnak erejével nem seprette is el az absolutizmusnak minden régi szemetjét, de legalább tisztította annyira a levegőt, hogy a szabadsággal rokonabb lények is megélhetnek benne, s hogy oly szellemi világ is mint ez a „bengáliai helytartó“ némi táperőre talál. Mint mondták, e tisztább levegő élesztette a szerző kelkirály trónraléptével megkezdett politikai reactio ellen, mely a zsarnokságig emelkedett. E harcznak, e hatalmas ellenzéki közszellemnek hőse volt s ama Junius, ki e darabnak is hőse, s ki hiressé lett leveleiben (Junius-levelek) rendkívüli lángelmével védte Anglia alkotmányát. Pár szóval közelebbről jellemezzük őket. A nélkül is czélunk nem annyira a darab meséjének előlegezése, mint inkább történeti megvilágítása. A keserű harcz, melyet Junius híres leveleiben a nagy Miltonhoz méltó formaszépséggel folytatott, Anglia most irigylett szabadságának sarkköveit érdekelte. Az alapelvek, melyeket e kitűnő levelekben találunk, nem csekélyebbek, mint hogy a választók fölött az akkori jellemtelen parlament ellenében, s átalában minden an- Sgol fölött, sajtóperekben is, csupán esküdtek ítélhessenek ; hogy a sajtó kérlelhetlen itélőszéket gyakorolhasson minden nyilvános jellem fölött; hogy Anglia népe önmaga által hozott törvényei szerint kormányoztassék s e jogot maga gyakorolhassa. A Junius-levelek, mint Wilkes és Parson, heves üldözés tárgyai lettek. A szerzőt azonban a leggondosabb s leghatalmasabb nyomozás se volt képes fölfedezni, míg végre Wood's fall, a Junius-levelek kiadója, lett a megtorlás áldozatául kiszemelve. A félelmes ismeretlen, ki összezúzó leveleiben fölülmúldatlan tehetséggel és vakmerő bátorsággal támadta meg a cabinet, a tribunal, a parlament, az államhivatalok kis és nagy zsarnokait s a trónig merte szórni villámait az említett Woodfall által kiadott „Public Advertiser“-ben — egy e levelek folytán rendkívüli tekintélyre emelkedett lapban — szerepelt 1769. január 21-től 1771 pontban január 21-ig. A legélesebb nyilakat Graffton herczeg ellen lőtte ki, a ki a hatalom gyeplői közül kiváló helyet foglalt s a drámának is egyik főszereplője. Junius köztársasági cynismusa daczára alkotmányos brit volt, ki a szabadságot és nem a féktelenséget imádta ; a nép jogait a daemagogiáig nemfeszítette. 1791 után még két évig mennydörögtek e hatalmas levelek, melyek láthatatlan dictaturát látszottak a közvélemény fölött gyakorolni, de már ekkor Junius mint „Brutus“ és „Nemesis“ villogtatta szellemi fegyverét. (Későbbi álnevei). A dráma e titkos hatalom fölfedezésében való fáradozást szelleradús jelenetekben rajzolja. E jelenetek folytán igen érdekes ismeretséget csinálunk ama aranypaszományos és csipkeinges hóhérokkal, kik nem csekélyebbre, mint az igazságra s s a gondolatszabadságra fenik bárdjukat. E lord Barringtonok és Grafftonok idegen nevek ugyan, s elfuvattak már a szabadlében pihenő parázsból azon lángot, mely e Phőnix-madárnak (legalább a bécsi Burg-szinpad irodalmában annak mondható) anyja lett. Kétszeresen érdekes mű, mert tárgya rokon azon idő válságos küzdelmével, melyben a bécsi közönség elé jutott, — érdekes, mert bár idegen történetből van merítve, cselekvénye, szereplő személyei idegenek; de a törekvés, a czél, az eszmék, a harcz, mely benne megtestesülését találja mindnyájunknak, a polgárosodásnak közös tulajdona, eszménye, vívódásainak igéretfölde, a sajtó szabadsága. Úgy hiszszük nem kellemetlenül jövünk, ha mai társalgásunk tárgyává e szép művet teszszük, melyben költői fölfogás, művészi kivitel, az emberiség egy nagy eszméjéhez méltó tartalommal alkotnak egy a mai politikai gondolkozás színvonalán álló, a szabadság meleg érzetétől áthevített egészet. A kor, melyben játszik, Angliának azon időszakába esik, midőn a sajtó önérzetteljes, nemes harczát vívta a III. György ,ság lehellete által,de más nevek alatt újra meg újra föltolják kísértő képüket; e faj kiirthatatlan, szerencse, hogy mindinkább veszt erejéből. A zsarnokság olyan, mint az a fekete óriás a mesében, aki csak akkor tudta legyőzni ellenfeleit, ha egy kis tündér aranyszekéren nem jött segítségükre. Mesébe szőtt képe az éjfél nappalnak. Fölvilágosodott s a szabadság önérzetével biró népeknek nincs fekete óriásuk! De hát ki volt tulajdonképen az a hatalmas, kit Angliában mindenki keresett. A nép, hogy hálát mondjon neki, a megbántott nagyok, hogy boszúl álljanak rajta? Fenyegetés, vesztegetés, csalogatás, Ígéretek, tömérdek pénzáldozat — mind hasztalan. Junius rejtve maradt. Junius kilétét nem tudta senki. Kiadója se tudta meg soha. Hát tiszteletdíjait hová küldték? Ki nyugtázta? Senki! A kiadó — mint ez egyebütt is .