Nefelejts, 1869. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)
1869-09-26 / 39. szám
DRACHENFELS. (Byron „Childe Harold“-jából.) I. Drachenfelsen a szirti vár A hullámzó Rajnára néz. Dagadva lejt itt a vizár, S édes szőlő nő, mint a méz. Halmin, virág fedi a fát S a mező dús kalásza reng. A sok város, fejér falát Ragyogtatja, távolba lent. Kettős gyönyör lenne nekem: Ha itt volnál, s néznéd velem! II. Kék ég van a pór lány szemén, Kezébe’ szép virágcsokor; Ez édenen, mosolygva mén Fölötte, sok régi torony. Szürkül fala, a lomb alul, Égbe nyúl a szírt teteje; Sok büszke ív omlik, lehull. A völgy szőlőtővel tele. Hiányzik egy, a part felett: Hogy lágy kezed kezembe tedd! III. Elküldöm e liliomot , Bár mielőtt kezedhez ért, Tudom, hogy elhervadni fog; De ám, te el ne dobd ezért. Azért szeretem oly igen, Mert majd szemed ezen ragyog, Lelked látom leveliben, Elhervad bár, mig megkapod. A Rajnánál szedtem, hiszed, Szivemtől igy vegye szived ív. E nagy folyó habgyöngyivel E tündérszép vidéken át Ezerfelé kígyózik el, S partján szebbnél-szebb a virág. A legfőbb vágy csak az lehet, Itt szívni kész ez életen . . . A földön nincs hely kedvesebb A természetnek — és nekem. Szemem szemeddel függne rajt: Szebb lenne még e Rajnapart! CSEPELI SÁNDOR. A SZERETET HATALMA. — BESZÉLY. — Irta : LAURA GUSZTÁV. (Vége.) V. Kora déli verőfényes nap volt, jellegtelen éggel és forró sugarakkal. — A sziget virányai, zöld bársony szőnyegen, tarka szinvegyületben pompáztak, melyek fölött millió rovar és bogár nyüzsgött, dongott és zizegett; a sötétes, árnyas aljakban pedig üde harmat ragyogott, éltetve és fölfrissitve a rejtőzködő ibolyákat és gyöngyvirágokat, a ligetek e szemérmes leánykáit, kik bánatjukban hamar elhervadnak, ha a haszon-vagy 'a gyönyörvágy kezei érintik. A nagy természet pompája és szépségei voltak e szigeten kisebb mennyiségben összehalmozódva: patak, fák, lombok, hal és virágok. Emma kipirult, amint a csendes örömek ez ártatlan világába bemélyedt. — Örök szerelmem! melyik fát szereted legjobban? — A hársz, szelíden kedves virágaival! A virágokban leggazdagabb hársfa tövében foglaltak helyet. — Van-e a bánatnak helye ártatlan szivedben ? kezdé az ifjú szomorún. 39