Nefelejts, 1870. január-december (12. évfolyam, 1-52. szám)
1870-10-23 / 43. szám
XII. évfolyam, 43. szám, Október 23.1870. Oh! az a szerelem... Oh ! az a szerelem, mit csak a két lángja Olvaszt egygyé, de hamar szétválik. De ha két igaz szív, együtt küzdve, fájva Forral össze, egy lesz a halálig. Oh! hány szív dobogott, és fog dobogni még kis szóra — szerelem! Ti, kik megcsalátok egymás lelkét, szivét, Ne mondjátok Ez ellobbanó lángot Szerelemnek. Csak egy villám, sötét felleg Volt ez és más semmisem ! Oh! az a szerelem, mit a csalárd érdek Férczel össze, de hamar szétbomlik. De ha egyet gondol két üldözött lélek, Egy lesz ez egy gondolatban holtig. Oh ! hány lélek lángolt, és fog lángolni még E kis szóra — szerelem ! Ti, kik eljátszátok a boldogság hitét, Ne mondjátok E szerencsejátékot Szerelemnek. Csak a szám ez, mi nem nyerhet, Csak e szám, s más semmi sem ! Oh! az a szerelem, mi az ifjúságnak Egy reménye, egy üdve, egy álma. Hol egy a láng, a köny, az öröm, a bánat, S átvarázsol egy tündérvilágba... Nem az a kincs, mi a föld gyomrában terem, Nem festett ég csillaga. De legszebb gondolat, legdicsőbb érzelem, S felmagasztal. A virágnak is tavaszszal Nyíl ki keble, Szivében ég szive, s lelke Tiszta, édes illata. Oh! az a szerelem, ami egymagában Meg nem élhet, magát feláldozza, S hogy nyugtot ne leljen, a vég elválásban: Örök élettel van megátkozva... Mért riadna vissza attól a csatától Mitől a gyávák félnek? Elfogadja bátran, merészen akárhol Mindhalálig. Hisz csak kebledre vágyik, Oh ! lyány, oh!hon. Kik szeretnek hűn, lángolón, Ért tetek halnak, élnek. Csepeli Sándor. Zsuska. Igaz történet. Irta: Hang Ferencz. Képviselőválasztáskor még a nők is politikusok, ők is egyik vagy másik párthoz állanak: a fehértollasok vagy pirostollasokhoz. Öt év előtt egy dunamelléki városban készültünk a választásra. A képviselő kikiáltási, ellenjelölt sem volt. Azon szerencsések közé tartoztam, kik őt a választók közé kisérték, hová S midőn közeledtünk, hatalmas koszorú szállt nem a képviselő, hanem az én fejemre. Ez zavarba nem hozott, tudván, kinek volt a koszorú szánva, át is nyújtam. Néhány percznyi szives beszélgetés után elváltunk, és én, mint ki alkotmányos jogomat gyakoroltam, a vendéglőbe indulniam, mely annyira tele volt, hogy szobámat egy öreg úrral meg kellett osztanom, ki leányával volt ott. Téli est lévén, a szobában félhomály uralkodott, s igy sem az öreg úr, sem leánya arczvonásait ki nem vehettem. Közöönyös dolgokról beszéltünk, mígnem gyertyát hoztak. Az öreg úrról most sem mondhatok sokat. Leánya s szép volt. Azonban szépsége fölött még igen keveset gyönyörködhettem, midőn minden előleges kopogás nélkül kinyílt az ajtó 43