Nefelejts, 1870. január-december (12. évfolyam, 1-52. szám)
1870-09-18 / 38. szám
XII. évfolyam, 38. szám, Szeptember 18.1870 Rég volt igaz... Rég volt igaz, hogy szivemben Tán egykor az érzemények Fellobbantak, viharzottak És azután eltűnnének. Vagy pusztán a képzeletnek Voltál fényes alkotása, Mely ragyogó élted mellé Sírodat is odaásta. Rég volt! talán meg se történt Az a nagy szomorújáték, Melyet midőn lejátszottunk Reád többé nem találok. Vagy álom volt, mely reám oly Szörnyű sulylyal nehezült ? Hogy szerettem, hogy csalódtam, Hogy világom romba düle?... De igaz, hogy soh’se leszek Oly boldog, mint mig szerettél ; Soha olyan boldogtalan, Mint milyenné egykor tettél! Pásztói- Vihar után verőfény. Irta: Lauka Gusztáv. II. Az öreg Bényi Márton, egyike a legrégibb származású és leggazdagabb nemes embereknek, a megye erdőségekkel és cserjékkel borított éjszaki részén, az úgynevezett Avasban lakott, egy ősi várkastélyban. Fiatalabb korában a megyei élet minden mozzanataiban szerepelt; — büszke volt, de generosus és lovagias, s az ősi vár nemcsak a gazdagabb és előbbkelőbb úri élet mulatságainak tárt kaput és adott helyet, hanem néha néha a könnyelmű ifjúság tivornyáinak is. Ha nem mindanynyian szerették is, de kastélyát nagyon sokan látogatták. Neje egy áldott jólelkű teremtés, egy fiú és egy leánynyal boldogítá a családéletet, s miután huszonhárom változó családélet után sokat örült, de sokat tűrt és szenvedett volna, éppen azon időben halt meg, midőn a nyugtalan férj is már nyugalom után vágyódott, és szeretett leányát és fiát nyugodtabban bizható az atyai gondviselésre. Mártont, az ifjút már ismerjük. Ágnest még meg kell ismertetnünk. Elbeszélésünk idejében a leányka 18 éves volt, inkább kellemes és szellemes külsejű, mint szép. Középnagy alkotásában se hordá azon könnyűséget és finomságot, mi a nőket annyira megkülönbözteti, sőt ha kitűnően kicsiny lábai és kezei nem lettek volna, a csalódásig masquirozhatta volna magát bárminő uriasb 14—16 éves suhancznak. Természettől komoly és hideg, csak nagyon ritkán találta magát jól férfiak, vagy ifjak társaságában. Atyja sokszor tréfált vele, hogy félti, hogy zárdaszűzzé szegődik, de a leány e tréfákat mindannyiszor komolyan és hallgatagon fogadta. Atyjának feltűnt, hogy a viharos éjszakákat a kastély erkélyén virasztja át, s kiválóan a kalandos, kisértetes,és regényes olvasmányokat szereti. Az öreg Fényi Márton, szeretett nejének halála után legfeljebb vadászatokra vagy sétalovaglásokra távozott kastélyáéiból sörömöt ízléssel rendezett, s gonddal ápolt parkjában, kitűnő lovaiban, híres fegyvereiben, de főleg gyermekei társaságában találta. Szomszédjai, ismerősei, barátai minden fiatal vétkeit feléledték, de azt gyakran mondogatták, hogy az öreg úr még mindig kegyeli az asszonyokat, fáradhatlan udvarló, és sokat költ kényesebb kalandokra. Az ifjú, midőn másnap reggeli 11 órakor a kastélyba hazaérkezett, atyját és testvérét villásreggelinél a kertre nyíló s verenda alatt találta. — Még tegnap éjjelre vártunk! — szólt az öreg résztől vevőleg, de röviden. — Ha új ismeretségem négy-öt órát el nem rabol utániból, bizonyosan még tegnap éjjelre hazaérkeztem volna. — Igaz ! a fiatalemberek azért kalandoznak, hogy mi is-38