Nefelejts, 1871. január-december (13. évfolyam, 1-53. szám)
1871-12-03 / 49. szám
XIII. évfolyam, 49. szám. Deczember 3.1871. S Szép Melly szebb volt mint az angyal, Kék volt szeme, s haja sötét: Jó Percynek elesküvé e Hitét, szerelmét, életét. Ne esküdt volna hű szerelmet, S igy csalta volna meg a legényt, Aztán elzüllik a világból: De igy? — megölte hűtlenét. Jó Percyt aztán soha senki Nem látta többé ... — A vadon Mélyén, Skóthonban fekszik egy sir, Elhagyva, kopár, parlagon. Út nem visz hozzá, összebújnak Félénken a körül a fák. Mondjuk egy lányka alszik abban, Akit megölt a csalfaság. Még volt nagyon, a vének is csak Vénektől halják e mesét, Hogy az erdőben minden évben kínos sóhaj száll szerteszét. Megjelen egy szomorú szellem, A sírra dől, s úgy kesereg! S a sir megdobban, és rekedten Feljajdul: a jaj ! — kegyelem! A falevelek elsárgulnak, Ilyenkor elborul az ég! Megérti egymást ember s állat S borzadva száguld szanaszét. S kik ezt hallják, az ifjak fáznak, S a lánykák sírnak csendesen: S fogadják, hogy akit szeretnek, Azt meg nem csalják sohasem! IQ. Ábrányi Kornél. 4 m a © 4 '*) — Beszólj. — S írta: Tóth József.Sír (Folytatás.) A képzelgő asszony fejét rázta, és azutánigyekezett latba vetni mindent. Felhozta mentségül férje nagy elfoglaltatását, S mely — mint Várnai is mondá, — nem enged annyi időt adJ csendes családi boldogság és apró örömek élvezésére. És mikor iJ ezek segélyével férjét mintegy felmenté,ismét előtérbe lépett is az a gondolat: miért nem hozta fel hát csak egyetlen szóval is azt, hogy neki fájt, roszul esett az, hogy még csak nem is várt reá, hogy zárkózott előle, mintha valami rosz, gonoszos dolgot követett volna el. — Milyen közönyösen tűrte mindezt! — gondolá — még csak észre sem látszott venni. --És elhitette magával, hogy a sok munka, elfoglaltatás csak ürügy, melynek segélyével menekülni akar tőle felfedezni azt, hogy már nem szereti. — És mily ügyesen használja fel e segédeszközöket, hogy megcsalja,eláltassa legszentebb érzelmemet. Azt mondja: végre magam is elfordulnék tőle, ha mindig mellettem volna üzen S idejében, elárasztva szerelmével, s igy kiáltanék föl: hát ilyen S a férfi? ! Ah pedig mily nagyon, véletlenül tudnám úgy szeretni s mily boldog volnék! De igy? oh! igy fogok tőle elfordúlni, mert gyöngédtelen hozzám, és minden szava, tekintete hideg, bántó. Amália nem látott Gyula lelkébe, —• valamint Gyula , sem Amáliáéba. E nagyon is komoly érzelem-válságot Várnai pusztán csak futó szeszélynek tartotta, melyet minden perez, ^'minden legkisebb körülmény előidézhet, mely amily gyorsan , jő, épp oly gyorsan távozik. — Ah, ezt nem tűrhetem tovább! folytató a nő mindig s hevesebben. Még ma szólni fogok vele. — De nem!--------mégsem! Én nem fogom magam ily gyorsan megalázni. Várni fogok, és vagy sikerül közönyösségéből felrázni, vagy elválunk — örökre! . .. Várnainé indulatosságában zokogni kezdett, de hirtelen erőt vett magán, s letörte szép szeméről a könyeket. — Miért sírok ? — kérdező önmagától, aztán utánatette őt azzal a büszke daczczal, mely neki sajátja volt: „azért sem sírok!“ 49