Nefelejts, 1872. január-december (14. évfolyam, 1-51. szám)
1872-01-07 / 1. szám
XIV. évfolyam, I. szám. Január 7 -ean - 1867.A virágot a kis pillangó Nem azért szereti, Mert illatos, — hanem mert keblén Helyet enged neki. Virágoknak rövid az értök, Élnek egy reggelen, S a csók elhal, a kebel meghűl, S minden néma leszen. Pillangónak fáj széjjelnézni A hervadás felett, Százszor többet veszít ő, mint ki Csupán egyet szeret. Dalmady Győző, mmnm Hagyd el a várost nem szűnő zajával, Hagyd unott lelkeit s a rész theát! Hogy mit jelentnek isten és világ — úgy hiszem régen tudjuk Hegel által. Jöjj Indiába, hol örök nyár van, Hol ámbrát lélekzik minden virág S zarándokolni megy a sokaság A Gangeshez szép ünneplő ruhában. Ott, hol a pálma úgy tud súgni, búgni S a szent pataknak lótuszbokrai Indra hegyét nézik halk éjszakákon: Ott akarok előtted leborulni, Ott akarom neked elmondani, Hogy legszebb asszony vagy a nagy világon! Endrődi Sándor, a mu mwmwmwsmi — Irodalmi emlékirataimból. — S z o k o 1 y ‘Viktortól. ) A világosi katastrófa után nemzeti életünk utolsó védsánczául irodalmunk maradt meg; minden más el volt foglalva, lerombolva, megsemmisítve. A régi gárda sok hőse börtönökben senyvedt vagy kinos száműzetés emésztő erőit. Költészetünk leglánglelkűbb bajnoka a csaták viharában esett el; Vörösmarty megtört az óriási csapás új stílya alatt; a szelidlelks Arany megriadt vadként vonult el a legelrejtettebb magányába; Ozakó, Hazucha(Kelmenfi) s Obernyik nem régen lettek a sír áldozatai; a nagy tehetségű Kuthy is renegáttá vált. Vachott Sándortól s Bajzától a haza reménytelensége fölötti gondolat örökre eloltotta az ész világító szövétnekét. Csak maroknyi volt az a sebzett, de végső küzdelmére elszánt csapat, mely az utolsó sánczba vette magát, honnan folytonos, erős rohamokat, titkos támadásokat intézőnek az ellenségigre. Közöttük legvitézebb, legfáradhatlanabb, legkitartóbb Jókai Mór. A kitűzött zászló alá innen is, onnan is gyüledezni kezdettek az ujonczok. Támadtak uj nevek s rövid idő alatt támadt egy oly sereg, mely az absolutistikus kormány szemében félemletessé kezdett válni. A sereg szervezkedett is, s szerencsésen aláásott minden S ellen-aknát. Legelőször Szilágyi Sándor indított meg folyóiratot, annak sánczai köré gyűjtve a szerteszóródott harczosokat. Alig hányta szét ezen sánczot az ellenség, félelmes portyázókként megjelentek a „Forradalom férfiai“, „A magyar forradalom 1849. jul. 1-je után“ „A magyar forradalom története 1848 és 1849-ben“ Sajó (Jókai) forradalmi’családképei, az egész országój a..g ajkán forgó „Tánczoljatok lányok, tánczoljatok!“—költemény s számos más nyomtatott s kinyomatlan mű, melyek hangjaira, miként egykor az Aetines ellen küzdött s elesett hunnok, föltámadtak a nemzeti érzést izgalomban ébren tartó emlékek és ír érzelmek. Az elnyomók bakókardjáról még csepegett a vér, midőn az irodalmunk irányában érdemeket szerzett Emich Gusztáv kiadásában s Császár Ferencz gondos szerkesztése mellett 1850 elején a „Pesti Napló“ politikai, 1849 végén pedig a közélet 1