Nefelejts, 1872. január-december (14. évfolyam, 1-51. szám)
1872-08-04 / 31. szám
366 NEFELEJTS. XVI. ÉVFOLYAM Most egyszerre minden oldalról e kiállítás hallatszik: Halljuk ! halljuk az alispánt! A külső kompánia nagy széllel, s még nagyobb kíváncsisággal tódult be. Mi fog történni ? Minden arczon e kérdés feküdt, s még Jóska czigány is bedugta fürtös fejét az ajtónyitáson. Pedig semmi más mint egy toaszt. Hanem ez a toaszt az alispáné, ki mindig valami nagyot, rendkívülit szokott mondani. Az alispán úr nem sokat czeremóniázott, hanem méltóságos nyugalommal végig tekintve a tarka, kinváncsi társaságon poharát magasra emelve, szentori hangján így beszélt: „Uram, uram! tekintetes Adorján Márton megyei főjegyző uram ! szólok az urnák !„ — Állok elébe! — kiáltá egy mosolygó öreg úr felemelkedve. „Mindnyájunk által tisztelt és szeretett házigazdánkat — kinek vendégszerető házánál oly sok víg órát töltöttünk! — annyi jó kívánattal, áldással halmozták el már ez este is barátai, hogy mindaz a jó, amit én neki kívánhatnék, csak ismétlés lenne. „Azért tehát, midőn én most poharat emelek, azon gondolat melege hatja át valómat, hogy szeretett barátom , Csattogi Györgynek és az egész társaságnak a jó kivánatok után egy örömteljes meglepetést szerezhetek, mit az est hőse — e nap emlékére — méltán és őszinte örömmel fog odailleszteni az őt illető jó kivánatok gazdag koszorújába.“ — Halljuk! — kiált közbe Csarnotai Jancsi lelkesülten. „Lelkem örül, ha e meglepetésre gondolok, mert egy makacs haragnak 30 éves jégkérgét fogja ez est, e baráti kör melege felolvasztani.“ A vendégek kitörő kíváncsisággal tekintettek majd a szónokra, majd pedig a vörös szomszédokra, kik, mintha csak füstfelhőbe akarták volna temetni magukat, egész erejükből szívták a pipát. „Mindnyájan tudjuk, — folytató az alispán emeltebb hangon, — hogy itt egy fatális perről van szó, mely két jó barátunk: Pálfalvy és Tarjay István közé ellenséges válaszfalul emelkedett. „Sajátságos per volt ez, uraim! nemcsak azért, mert 30 évig eredménytelenül folyt, hanem mivel a tekintetes vármegye, — bár törvényszékéhez volt terjesztve, — felfüggesztette tárgyhalmaz miatt sok időre s a végzést még ezután is elhalasztotta három évig, s a 3 év után sem hozott más végzést, mint azt, hogy: olyan perben, melyben mindkét fel tudja kereseit és ellenérveit igazolni, a végzés jogszerűen ki nem mondathatik, hanem tessék ott keresni és felderíteni a hibát, ahol az elkövetve volt. Szóval olyan per ez, melynek megoldására talán még 100 év sem lenne elég (pedig meglehet, hogy csak egy véletlen okozta annak bonyodalmát) s a mely két családot jó barátból ellenséggé tett. úgy hiszem, nemcsak e díszes vendégsereg forró óhajtása, hanem a józanul gondolkozó ész követelése is mellettem van, midőn e fatális pernek, amelyet a doctor jurisok és kérlelhetlen paragraphusok sem tudtak eldönteni, — könnyű megoldását magamra vállalom.“ — Halljuk! halljuk! — kiálták minden oldalról feszülten. „E megoldás — folytató a szónok mosolyogva, egy kis összeköttetéssel jár . . . „Nagyot mondok talán nagyobbat, mint meg volna engedve; de én, a tekintetes vármegye egyik embere, kimondom a végzést „a szív törvényeinek alapján.“ — Mi lesz ebből ?! Éljen, vivát! Halljuk ! „Pár percznyi türelmet kérek. Az éljenzést az eredmény fogja megérdemleni. Mondom: „a szív törvényeinek alapján.“ Minden atya szereti gyermekét, s szívén hordja sorsát. A gyermekeiket szerető atyák közt pedig, — mint mindnyájan tudjuk, — első helyen említhetjük Tarjay István és Pálfalvy Ákos tisztelt barátaimat, mint akiket érdekel ennek a vén makacs pernek, — mely annyi sok kellemetlenségbe és pénzbe került, — végleges eldöntése. Ők az említett pörös felek, s ennélfogva ellenségek, gyermekeik pedig, — miként általánosan tudva van— ellent nem állhatva a szív hajlamainak, szeretik egymást . . . Minő ellentét, és mégis milyen harmónia! „A gyermekek szerelme kibékíti az atyákat, kibékíti, mert az atyai szeretet mindent feled ott, hol a gyermekek boldogságáról van szó. Igen barátim! pörös ellenfelek ! nektek kezet kell nyújtani gyermekeitek boldogságának érdekében. „A végzés — mindnyájunk végzése ki van mondva: „a pert megnyerték a pörös szomszédok gyermekei szerelmükkel, mely egygyé teszi apáik érdekét.“ „Éljen“ kiáltások dördülete rázta meg a falakat. A pörös szomszédok tétovázva, de örömtől ragyogó szemekkel vizsgálták egymást. Az alispánokkor odavezető az öreg Tarjayt ’ Pálfalvyhoz, ki néma megilletődéssel nyújta oda kezét szomszédjának. Aztán mindketten kényezve ölelték át egymást. E meg- lepő jelenet hatása nagyszerű volt. Mindenki el volt ragadtatva é s a lelkesült zajongás nem akart véget érni. „Íme a meglepetés! — végre az alispán, — a végetlen pör vége, melyet ígérve poharat emeltem, és meg vagyok győződve, hogy Csattogi barátom büszke örömet érez magában, hogy ezen makacs per, melynek eredménye: a nyertes felek boldogsága, az ő születésnapján ért véget. Éljenek tehát sokáig, házigazdánkkal együtt a kibékült pörös felek és kedves gyermekeik!“ Csarnotai Jancsi fülénél fogva húzta be az első prímást, s ott az egymást átölelő szomszédok mellett huzatott, roppant élesen kiáltások közt, egy kacskaringós „tust.“ Ki írhatná le a szerelmesek boldogságát?! Az, aki már szeretett és boldog volt. Az sem. Nagy volt az, mint szerelmek. Ezzel eleget mondtunk. Másnap alkonyaikor (Gyuri bácsinál még folyvást szólt a zene s az igazi mulatság, a „kemény gyerekek“ mulatsága csak ekkor kezdődött) együtt sétáltak a boldog szerelmesek, akik tegnap még csak a jövő távolában keresték boldog szerelmük mennyországát. Most is olyan szép, bűbájos alkonyat volt, s most is az alatt a fűzfa alatt álltak meg, amely alatt tegnap. Hallgattak. Mikor a szív tele van szerelemmel, az ajk elnémul annak üdvében. Vagy tán az angyalok, Ámor angyalainak szárnycsattogását hallgatták?! Az ifjú egy ismeretlen, eddig tiltott gyönyör reszketegségével karolta át kedvesét, ki édes odaengedéssel simult keblére. — Édes kedvesem! — suttogá az ifjú lehajolva, hogy felszívja a szűz ajkak első, édes csókját. — Most már szabad ! — rebegé a leányka mennyei pillantással, — mert az emberek is megengedték már azt, mit az is -ten már rég megengedett. —• Imádott menyasszonyom ! És ajkaik összeforrtak egy hosszú, édes csókban. 'i - —:--------------