Nefelejts, 1872. január-december (14. évfolyam, 1-51. szám)

1872-08-04 / 31. szám

366 NEFELEJTS. XVI. ÉVFOLYAM Most egyszerre minden oldalról e kiállítás hallatszik: Halljuk ! halljuk az alispánt! A külső kompánia nagy széllel, s még nagyobb kíváncsi­sággal tódult be. Mi fog történni ? Minden arczon e kérdés feküdt, s még Jóska czigány is bedugta fürtös fejét az ajtónyitáson. Pedig semmi más mint egy toaszt. Hanem ez a toaszt az alispáné, ki mindig valami nagyot, rendkívülit szokott mondani. Az alispán úr nem sokat czeremóniázott, hanem méltósá­­gos nyugalommal végig tekintve a tarka, kinváncsi társaságon poharát magasra emelve, szentori hangján így beszélt: „Uram, uram! tekintetes Adorján Márton megyei fő­jegyző uram ! szólok az urnák !„ — Állok elébe! — kiáltá egy mosolygó öreg úr fel­emelkedve. „Mindnyájunk által tisztelt és szeretett házigazdánkat — kinek vendégszerető házánál oly sok víg órát töltöttünk! — annyi jó kívánattal, áldással halmozták el már ez este is bará­tai, hogy mind­az a jó, a­mit én neki kívánhatnék, csak ismét­lés lenne. „Azért tehát, midőn én most poharat emelek, azon gondo­lat melege hatja át valómat, hogy szeretett barátom , Csattogi Györgynek és az egész társaságnak a jó kivánatok után egy örömteljes meglepetést szerezhetek, mit az est hőse — e nap emlékére — méltán és őszinte örömmel fog odailleszteni az őt illető jó kivánatok gazdag koszorújába.“ — Halljuk! — kiált közbe Csarnotai Jancsi lelkesülten. „Lelkem örül, ha e meglepetésre gondolok, mert egy ma­kacs haragnak 30 éves jégkérgét fogja ez est, e baráti kör me­lege felolvasztani.“ A vendégek kitörő kíváncsisággal tekintettek majd a szó­nokra, majd pedig a vörös szomszédokra, kik, mintha csak füst­felhőbe akarták volna temetni magukat, egész erejükből szív­ták a pipát. „Mindnyájan tudjuk, — folytató az alispán emeltebb hangon, — hogy itt egy fatális perről van szó, mely két jó ba­rátunk: Pálfalvy és Tarjay István közé ellenséges válaszfalul emelkedett. „Sajátságos per volt ez, uraim! nemcsak azért, mert 30 évig eredménytelenül folyt, hanem mivel a tekintetes várme­gye, — bár törvényszékéhez volt terjesztve, — felfüggesz­tette tárgyhalmaz miatt sok időre s a végzést még ezután is el­halasztotta három évig, s a 3 év után sem hozott más vég­zést, mint azt, hogy: olyan perben, melyben mindkét fel tudja kereseit és ellenérveit igazolni, a végzés jogszerűen ki nem mondathatik, hanem tessék ott keresni és felderíteni a hibát, ahol az elkövetve volt. Szóval olyan per ez, melynek megoldására talán még 100 év sem lenne elég (pedig meglehet, hogy csak egy véletlen okozta annak bonyodalmát) s a mely két családot jó barátból ellenséggé tett. úgy hiszem, nemcsak e díszes vendégsereg forró óhajtása, hanem a józanul gondolkozó ész követelése is mellettem van, midőn e fatális pernek, a­­me­lyet a doctor jurisok és kérlelhetlen paragraphusok sem tud­tak eldönteni, — könnyű megoldását magamra vállalom.“ — Halljuk! halljuk! — kiálták minden oldalról fe­szülten. „E megoldás — folytató a szónok mosolyogva, egy kis összeköttetéssel jár . . . „Nagyot mondok­ talán nagyobbat, mint meg volna en­gedve; de én, a tekintetes vármegye egyik embere, kimondom a végzést „a szív törvényeinek alapján.“ — Mi lesz ebből ?! Éljen, vivát! Halljuk ! „Pár percznyi türelmet kérek. Az éljenzést az eredmény­­ fogja megérdemleni. Mondom: „a szív törvényeinek alapján.“­­ Minden atya szereti gyermekét, s szívén hordja sorsát. A gyer­mekeiket szerető atyák közt pedig, — mint mindnyájan tud­juk, — első helyen említhetjük Tarjay István és Pálfalvy Ákos tisztelt barátaimat, mint akiket érdekel ennek a vén ma­kacs pernek, — mely annyi sok kellemetlenségbe és pénzbe került, — végleges eldöntése. Ők az említett pörös felek, s en­nélfogva ellenségek, gyermekeik pedig, — miként általánosan­­ tudva van— ellent nem állhatva a szív hajlamain­ak, szeretik egymást . . . Minő ellentét, és mégis milyen harmónia! „A gyermekek szerelme kibékíti az atyákat, kibékíti, mert az atyai szeretet mindent feled ott, hol a gyermekek boldogsá­gáról van szó. Igen barátim! pörös ellenfelek ! nektek kezet kell nyújtani gyermekeitek boldogságának érdekében. „A végzés — mindnyájunk végzése ki van mondva: „a pert megnyerték a pörös szomszédok gyermekei szerelmükkel, mely egygyé teszi apáik érdekét.“ „Éljen“ kiáltások dördülete rázta meg a falakat. A pörös szomszédok tétovázva, de örömtől ragyogó szemekkel­­ vizsgálták egymást. Az alispánokkor odavezető az öreg Tarjayt ’ Pálfalvyhoz, ki néma megilletődéssel nyújta oda kezét szom­szédjának. Aztán mindketten kényezve ölelték át egymást. E meg-­­ lepő jelenet hatása nagyszerű volt. Mindenki el volt ragadtatva é s a lelkesült zajongás nem akart véget érni. „Íme a meglepetés! — végre az alispán, — a végetlen­­ pör vége, melyet ígérve poharat emeltem, és meg vagyok győ­ződve, hogy Csattogi barátom büszke örömet érez magában,­­ hogy ezen makacs per, melynek eredménye: a nyertes felek boldogsága, az ő születésnapján ért véget. Éljenek tehát sokáig,­­ házigazdánkkal együtt a kibékült pörös felek és kedves gyer­mekeik!“ Csarnotai Jancsi fülénél fogva húzta be az első prímást,­­ s ott az egymást átölelő szomszédok mellett huzatott, roppant él­­e­sen­ kiáltások közt, egy kacskaringós „tust.“ Ki írhatná le a szerelmesek boldogságát?! Az, aki már­­ szeretett és boldog volt. Az sem. Nagy volt az, mint szerelmek. Ezzel eleget mondtunk. Másnap alkonyaikor (Gyuri bácsinál még folyvást szólt a zene s az igazi mulatság, a „kemény gyerekek“ mulatsága­­ csak ekkor kezdődött) együtt sétáltak a boldog szerelmesek, a­kik tegnap még csak a jövő távolában keresték boldog szerel­mük mennyországát. Most is olyan szép, bűbájos alkonyat volt, s most is az alatt a fűzfa alatt álltak meg, amely alatt tegnap. Hallgattak. Mikor a szív tele van szerelemmel, az ajk elnémul annak üdvében. Vagy tán az angyalok, Ámor angyalainak szárnycsatto­­­­gását hallgatták?! Az ifjú egy ismeretlen, eddig tiltott gyönyör reszketeg­ségével karolta át kedvesét, ki édes odaengedéssel simult keblére. — Édes kedvesem! — suttogá az ifjú lehajolva, hogy felszívja a szűz ajkak első, édes csókját. — Most már szabad ! — rebegé a leányka mennyei pillan­tással, — mert az emberek is megengedték már azt, mit az is -­­ten már rég megengedett. —• Imádott menyasszonyom ! És ajkaik összeforrtak egy hosszú, édes csókban. 'i - —:--------------

Next