Nefelejts, 1873. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1873-01-26 / 4. szám
38 NEFELEJTS, csak hárman maradtak a Károly lakásán: ő, a leányka, s a mellékszobában a Huber által oda fogadott felvigyázó. — Istenem! Én félek atyám előtt megjelenni. Ő kegyetlen, baszúálló ember , ki tudja mily rettentő büntetést gondolt ki számomra. — Csak magától függ, hogy örökre velem és mellettem maradjon. Míg egészen jobban leszek, addig Borosa nénivel együttesen őrködnek felettem, ha jobban lettem . . . — Akkor vissza kell térnem atyámhoz ! — szólt a leányka aggodalmasan. — Akkor, ha szeret, együtt lépünk az oltár elé, hogy örökre egyesüljünk. Gyenge pir vonult a leányka arczaira, és szép szemeit az fiúra függeszté, de hallgatott. — Mondja ki, hogy nem szeret, s akkor mért nem engedett meghalnom? — Soha se mondtam olyasmit, amit nem éreztem, s ha azt mondanám, érzelmeimet tagadnám meg. Károly a leányka felé nyújtá kezét, az a nyújtott kezet elfogadta. Néhány perczig csendes örömben szemlélték egymást szótlanul. Huber nyitott a szobába. — Mire szövetkeztek e kézszorítással ? — kérdé Huber enyelegve. — Szerelmi örök frigyre! — válaszolt ragyogó szemekkel Károly. Juliska szemérmesen sitté le szemeit. — Esküvel és házassággal, a mikor én fogom szives engedelmükkel a lakodalmat megtartani. — Meg is köszönjük szépen, s el is fogadjuk, de csak egy feltét alatt, ha Huber úr a násznagyságot elfogadja. — Szivesen, de nekem is van egy feltételem : hogy egy titkomat soha el ne árulja. Károly megnyugtatólag intett fejével. Két nappal ezek után, alkalmasint akkor, mikor Károlyt az orvos is már-már tökéletesen javultnak jelentette, Storch nyitott a lakatos szobájába. A mester másodgazdáját tiszteletteljesen, de hidegen fogadta. — Madarászi! Némi számadásunk van egymással. — Igaz uram ! Nagyon örülni fogok, ha tisztázhatjuk. — Zachariás hű szolgám örökre nyomorék marad. — Én kis hiján hogy meg nem haltam. Ő mint kérszolga az ártatlanságnak czélba vett elrablásában ; én mint becsületes ember annak védelmében. — S honnét gyanítja ön, hogy itt rablás szándékoltatok ! ? — Nem gyanítom, hanem bizonyosan tudom Petriásnétól, ki régi bűntársával Dániellel az elrablást uraságod számadására rendezé. Storch ajkaiba harapott. Csakhamar azután szelidebb hangon kezdé: — Károly, én ajánlanék valamit! — Ha ajánlata őszinte és be . . . Storch elsáppadt. Károly az ajkain lévő szót elhallgatá. — Mondom, ha ajánlata igazságos és őszinte, elfogadom. — Feledjük a történteket, s viseltessünk azon magatartással egymás iránt, mint ahogy eddig viseltetünk. — Egyetlen feltétel alatt hallgatni fogok a törvény és emberek előtt. Parancsolja meg uraságod Dánielnek, hogy leányát ne üldözze, s pár hét múlva foganatosítandó egybekelésünket ne akadályozza Bár ki legyen az, ki gátul tolja fel maggát elhatározásom elé, annak irányában megszűntem ember lenni. Mikor Károly ezeket mondá, ajkai reszkettek. A lakatost mint feddhetlen magaviseletü embert ismerték, — a haszonbérlő tapasztalásból tudta, hogy amit igér, azt teljesiti. — Meg fogom parancsolni — válaszolt Storch megadólag — és előre is biztosíthatom, hogy Dániel engedelmeskedni fog. — Számadásunk ki van egyenlítve, haszonbérlő úr ismét szokottan rendelkezhetik velem, mint az uradalom hű és műn- fskás lakatosával. Storch a kiérdemlett szégyen érzetével keblében hagyta el a szegény, de becsületes lakatos szobáját. Juliska Borcsa nénihez költözködött, de Madarászinak is egyik leghívebb legénye is ott szállásolta be magát, azon kívül Huber s annak bizalmas emberei is gyakran megfordultak , éjjelenkint a ház körül. Dániel mit se próbálhatott és merészelhetett a falu közepén. Károly tökéletesen felépült, s igy többé attól se kellett tartania, hogy Dániel szemefényét s egyetlen boldogságát Borcsa nénitől erőszakkal, védelme hatáskörén kivütl, a becskies házhoz visszaerőszakolhatja. J Huber igaz szívből örült hű embere felüdültének, és el ismételve biztosította Károlyt, hogy azt tudva, hogy a korcsíj máros leányát ismeri és szereti , soha annak irányá- íjban vétkes gondolatokat és terveket nem táplált volna. íj Dániel nem csak szigorú utasításokat kaphatott a haszon- bérlőtől, kitől anyagi jövője függött, hanem bizonyosan pénzírbeli kárpótlást is, mert a legközelebbi vasárnap délutánján Íl a lakatost meglátogatván, régi haragját és gyűlöletét kelt-tt le mélyébe rejtve, barátságos és derült arczczal jelent meg ír előtte: — Bocsánatot s egyszersmind azt jöttem kérni, hogy felledje el mester ur a közöttünk eddig fenálló régi viszálkodást és egyenetlenséget, s ha Isten is úgy akarja, legyünk szerető véé és ipává. íj — Tehát tudja, hogy leányával szeretjük egymást, és íj szivbeli elhatározásunk, az egyházi törvények szerint egye- S sülni? ! — A nagyságos ur mindent elmondott, és én örömmel nyújtom kezemet leányom boldogításához. — Lelkéből mondja ezt Dániel ? ÍJ — Isten engem úgy segéljen. ÍJ Károly fiúi szeretettel karolta át a lappangó vén bűnöst, ÍJ s mert gyilkossági terveiről mit se tudott, érzékeny hangon ÍJ folytatta. JJ — Én szivemből megbocsátok, bocsásson meg ön is ne- S kém, ha megbántottam. ÍJ A lakatostól Borcsa nénihez mentek át. Amint beléptek ÍJ és Juliska atyját megpillantotta, halvány lett mint a viasz, és íj jegyese mellé húzódott. — Ne félj leányom, nem bántani, hanem vigasztalni és jutalmazni akarlak jóságod és hűségedért melyet annyi éveljken át mellettem és irányomban tanúsitottál. Ezeket mondva Dániel kezébe fogta a leány kezét. XV. ÉVFOLYAM