Nefelejts, 1873. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
XV. évfolyam. 8. szám. 1,1111 1 '■ Február 23. 1873. Hazugság volna eltagadnom. . . . Hazugság volna eltagadnom, Hogy olykor rá is gondolok ! Ő rá, kinek én üdve voltam, S kiért szivem hőn dohogott. Hisz ő már nyugszik lenn a sírban; És a halottak szelídek : Nem kivannak, csak emléket, s ez Nem árthat többé senkinek. Nem árt neked sem, nem!S akit most Nála még jobban szeretek! Nem, nem jobban, csak tisztábban, hisz Ő is, mint te, úgy szeretett. Oh, mi köze a szívnek ahhoz, hogy lángja nem oltáron ég. A szív szeret, a szív lángol, bár Ellene van a föld s az ég! A szív szeret, ha lángra gyújtá Szépérzés, jóság s szeretet; S ő lelkes, jó s feláldozó volt, A milyen ő csak lehetett! Boldog valék, habár gyakorta Volt is, mi lelkem sebezé ; S e seb oly mélyen sajgott, vérzett! Bár e kínt ő is érezé. S talán épp ez a kettős részvét Volt az a kapocs, az a szál, Mely frigyünket úgy összetartá, Hogy nem sérthette baj s viszály. Oh mert valának aggodalmink! S ő mindezt békén viselé, És nem rettegett semmi vésztől, Állt volna bár az mind elé. Voltak napok s közénk a szükség Lépett be zord intőjelül; S ő mosolygott s csak akkor sirt, ha Arezomra komor fölleg ült. És szembeszállott bármi szörnynyel, Ha rólam az jót nem beszélt! Imáját elébb nékem mondá, S aztán hivá el istenét. Előtte nem volt semmi szent, csak Szerelmem s árva gyermeke, A kinek ő volt apja, anyja, S kiért két szívvel remege.♦ Oh ne csodáld, én kedvesem, ha Olykor reá is gondolok ! Ő rá, kinek én üdve voltam, S kiért szivemben dobogott. Hisz ő már nyugszik lenn a sírban. És a halottak szelídek! Nem kívánnak, csak emléket s ez Nem árthat többé senkinek. Nem árt neked sem, nem ! akit most Nála tisztábban szeretek! Mert az az üdv, mit te ígérsz, az Lelkemen nem ejt sebeket. S mit ott a részvét tett szilárddá, H-«-*%, Nem az erény teszi azt, Mely, bárha veszthet, épp úgy áldoz, S mit a vész épp úgy nem riaszt. Ő nem veszthetett, csak egy álmot, S érttem elveszté, meghala. Te mindent veszthetsz, s élni fogsz! mert Az ő álma, mit el nem ért, az A most ránk váró boldogság vala. Benedek Aladár. Ember tervez, isten szervez. J Beszély. Irta: Bolgár Emil. Csinos terem, pompás csillárok. . . . Sok, sok gyertyaláng pótolja a légszeszt. Zöld guirlandok a szépen festett falakon. A terem bejáratainál feketeruhás, fehérkertyűs s urak őgyelegnek. A karzaton vagy tizenkét barna legény felesel, maguk mellett pihentetve a bőgőt és hegedűt. S a 8