Nefelejts, 1873. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-20 / 16. szám

XV. évfolyam. 16. szám. April 20. 1873. Hafiz dalaiból.*) Mera mi bini .... fiám tekintesz, s kínaimat Minden perczben növeszted, Rád tekintek, s perczenkint nő Vágyam, lángom éretted. Mért nem kérded, hogyan vagyok? Mondd, mit tervelsz ellenem ? Nem gyógyítasz, tán nem tudod, Kínok kínját szenvedem. Jogos-e, hogy porba tiporsz S büszkén megy el mellettem ? Jel és kérdezd, hogyan vagyok ? S utporodra lefekszem. Kezem ruhád’ csak a sírnál, Előbb ki nem bocsátja, S ha síromhoz jösz, porom is Kapaszkodik ruhádba. Szerelmi bad lélekzetem Fojtja s mégis ámítasz; Tönkre tettél, s nem gyógyítasz, Mondd, mikor jő már vigasz ? Visszakértem fü­rteidtől Szivem e setét éjszakán; Láttam arczod, s ajkaidnak Elvpoharát szívhatom. Keblem ölelt, s láttam hajad Mindig inkább fodorul; Ajkam estingett ajkadon és Szivem adtam zálogul. S midőn a zöld mezőn járni Egymagadban láttalak: Sápadt, halvány arczaimon Folyt alá a vérpatak. *) Mutatvány a sajtó alatt levő második kötetből. Hafszzal csak te légy nyájas, Hadd sápadjon ellenem ; Te légy meleg s ellenemnek Hidegségét megvetem. Persából: Erödi Béla. Halálos félelmek közt. (Vasúti novellette.) Ír­a: Ab­onyi Lajos. (Vége.) Gyönyörű, lélekemelő, kellemes conversatió éppen vas­úton, a vonatnak legzajosabb dübörgése, prílszkölése között... Szinte érzi az ember, amint izzé, porrá szaggattatik. — Ezel készen vagyunk, tisztában vagyunk, szólt azután,­­ mikor én már jóformán meg is voltam szédülve. No hiszen gyönyörűen elkészített. — Soha se hittem volna, hogy az ember feje csak egy szótól is meg tudjon fájulni. És azt mondja, tisztában vagyunk! Tisztában? mikor a fejem­­ még a locomotivunknál is jobban zúgott, — igenis jobban — mert abban felzaklatott agyvelőmmel együtt zúgott annak el­veszett, ördögi dübörgése. Annyit mondhatok, ez nagyszerű kúra a himlő ellen. úgy elfelejtettem, mintha hírét se hallottam volna so­­­­ha, — s minthogy az ember minden szorult helyzetben vé­ S delmet, menedéket keres, szép hölgyecskémhez még közelebb húzódtam, szemeinek fényében, arcza szépségében akartam a gyönyörködéssel vigasztalást keresni. Furcsa volt az az én fejfájásom, — mihelyt kissé nem gondoltam a vasúti szerencsétlenségekre, — csupán őt néztem, ő reá gondoltam, kellemein gyönyörködtem - úgy eltűnt mint­­ a kártyás szomjúsága, midőn hazárdjátékban a vesztés szeren­­cs­éjére fordul. Fejfájásom a szivembe húzódott. . . Most lássuk utazásunk másik veszélyét, melynél már a nőnek mindenesetre a férfi segélyére kell számolni. Bizony különös ember vagy te Mandelbogen! Ez a gyön­ge nő oly bátran, — még mi több, egészen passionatus érde­keltséggel beszéli a vasúti szerencsétlenségeket, és arcza piros, ajka mosolygó marad, — te pedig rettegsz, talán el is sáppadsz,. 16

Next