Nefelejts, 1874. január-december (16. évfolyam, 1-52. szám)
1874-01-04 / 1. szám
Féltelek! (La Chambeaudhe *) költeménye) Tegnap mosolygó gyermek-lányka, Ki örömed’ csak bábudban leled, Ma halvány arczod, szemed lángba’ . . . Oh, féltelek! úgy féltelek! Nem láttad azt a lenge csolnakot, Mely biztosan s lágyan ringott a tón? De hogy a sík tengerre kicsapott: Megadta, hajh, árát irtóztatón! Tegnap mosolygó gyermek-lányka, Ki örömed’ csak bábudban leled, Ma halvány arczod, szemed lángba’ . . . Oh, féltelek ! úgy féltelek! Nem láttad a pacsirtát zengni fenn, Isten színén, édes s buzgó dalát ? Hiú csillám lecsalta hirtelen A földre — s itt, ah, jégtükört talált! Tegnap mosolygó gyermek-lányka, Ki örömed’ csak bábudban leled, Ma halvány arczod, szemed lángba’ . . . Oh, féltelek ! úgy féltelek ! Nem láttad azt a csapodár lepét Szakitni egy lángért virágival? Röpül, röpül, röpül ... a tünde fényt Elérni, melyben sírját leli, hajh! Tegnap mosolygó gyermek-lányka, Ki örömed’ csak bábudban leled, Ma halvány arczod, szemed lángba’ . . . Oh, féltelek ! úgy féltelek! Szász Károly. * A hires meseiró, ki azonkívül vegyes költeményeket (chansonokat, románczokat stb.) is irt, melyek függelékül állnak meséi gyűjteménye mellett. — Az élet és természet az Alpesek között. — Bels fönséges lehet ott fönn most! — mondá nyári utitársam a vígan pattogó kandalló oldalán kényelmes karszékiben heverészve. — Ott fönn, hol nyáron át bolyongtunk, s láttuk a kelő és nyugovó nap fényében csillogni a havasok csú- S csait, s a hol az alpesi kazánokban oly végtelen édeseket húz* S tunk az éjszak álmából. — Sohase voltál még télen az alpesek között? —kérdem. — Soha, pedig úgy szeretném hóval födötten látni a zöld csúcsokat, melyek szelíden nevettek, s a mély hegy szakadékokat, melyek sötét mogorva tekintettel néztek reánk. S — Volna-e kedved most odamenni, hova se szánon, se lovon fölhatolni nem lehet, csakis csalog, s úgy is térdig a hálóban. Volna-e kedved oda, hol minden lépés nehéz fáradsággal jár, s a fagyoslehü szél nagy hópihéket kavarogtat a légben ? ) — Mi tagadás, nekem bizony nagy kedvem volna. J — Idén erősebb telünk van, mint tavaly. — Annál inkább. — Nos, úgy készülj. Ha velem tartasz, én megyek. — Szándékom nem nevezem meg, sem a helyet, sem az íj irányt, a merre tartottunk, mert hisz teljesen mindegy az alpesi világ akármelyik darabját vesszük is szemügyre, az, ami ott a télen történik, az kevés különbséggel csaknem mindenütt j)egyforma. ( Vagy másfél napot vasúton utaztunk, azután az utolsó állomásnál kiszállva, szán után kérdezősködtünk. Kinevettek bennünket. Oly ritka ilyenkor e vidéken a vendég, hogy átalájítosan megbámultatánk. S — Hát nincs X-ből itt szán? S — Oh, uram, onnét tíz nap óta nem jött ki semmi élőlény. —Hogy juthatnánk oda ? — kérdé kalandkedvelő barátom. ! S A kérdezettek ismét szemébe nevettek. Elmondták, hogy tíz percznyire innét két nap óta már megfenekelve állnak a teherszánok, s nem is ássa ki őket onnét az isten napjának melegén kívül semmi isten teremtése.