Nefelejts, 1874. január-december (16. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-02 / 31. szám

XVI. évfolyam. 31. szám. Augusztus 2.1874. 4 Látogatás. Csendesen nyílik az ajtó, Belépett a kis fiú — Hosszan leng fehér ruhája, Fején rózsakoszorú. Messze jött — a temetőből, Már két éve nyugszik ott; Anyját jó meglátogatni, Minden évben igy szokott. Anyja ébred . . . föltekint, és Megismeri kis­fiát, Keblére hívja, és újra, Újra így öleli át. Átöleli, mintha élne, Mintha szive verne még ! Pedig arcza milyen halvány, Keze olyan, mint a jég. „Oh! mint fázol! melegedj meg. Melegedj meg gyermekem, Meg is árthat, itt pihenj meg, Itten, forró szivemen.“ Jobban szorítja magához A megdermedt gyermeket, Érinti a sír szellője, S a borzadály futja meg. Ámde ez szivére nem hat, Csak szorítja, öleli, Végre gyöngéd, csendes hangon Kis­fiától kérdezi: „Mint van dolgod, oh! beszéld el, Oh! beszéld el, ha lehet, Szeretnek-e úgy az égben, Úgy mint anyád szeretett ?“ De a gyermek hallgat mélyen, Nem felel, tán nem szabad, Oh! az anya szive úgy fáj, Azt hiszi, hogy megszakad. „Mondd hát, itt maradsz-e végre, Itt maradsz-e énvelem ?“ És a gyermek csendes hangon Végre azt­ feleli :]­„Nem.“ S szünet múltán így folytatja: „Anyám, hajad mint a hó, Szemed sem olyan már többé, Hanem azért mégis jó. „Oh! pedig milyen szép voltál! Sötét hajad földig ért, S amit megadott a szived, Két szemed, mennyet ígért!“ „Oh! fiam, hogy itt hagyál, oly Sokat sírtam, búsulék, Pedig, mint széltől a rózsa, Bánattól úgy hull az ék!“ ... „Szomorú a kis szobád is, Édes anyám, nézd amott, Ugy­e ágyam e sarokban Máskor állni ott szokott?“ „Igen, fiam, ott szokott és Hogy kivitték, puszta lett! Bánat van azóta itten, Mint a hervadt kert felett!“ „Hát a kis kép, ami itt volt, Itt ágyad felett, anyám, Hol van az most? Oh, hisz egykor Én azt mennyit bámulám !“ „Becses kép volt! de eltettem, Itt e helyet adva át E kis hervadt koszorúnak, Mely ékíti e szobát.“ ,De hisz' én ezt soh'sem láttam ; Mi virág ez? mondd nekem?“ „Lezárt koporsódon volt ez Akkor, édes gyermekem!“ „Minden más itt, minden bús itt, Meg is alig ismerem .* Pedig oh! vidám volt egykor, Midőn itt játszál velem.“ _ 31

Next