Nefelejts, 1874. január-december (16. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-22 / 47. szám
XVI. évfolyam, 47. szám. November 22.1874. Az álmok késő éjszakáján... Az álmok késő éjszakáján, Midőn már jó az ébredés, Uj altató-dal zeng felettem, S hogy eddig merre jártam-keltem, Az mind az éj ködébe vész. S álmodva még, csak azt sejtem, hogy Zordak valának álmaim; Zordak, kemények, elcsigázok, S hogy lelkem egyre, egyre fázott, S űzött a vágya, űzött a kín. S e zord, fagyos bús álmaim most Szebb uj álomba szöktek át; S az ébredés hiába kelt, mert Ez álomból ah! nincs, mi felver, Várva — az örök éjszakát. Zengj hát, te bűvös altató dal! — Csevegj, éltem szerelme te! — Engedd, hogy át e hiú léten Éltem örök álomban éljem ! Süvöltsön bár a sors szele! Benedek Aladár. Összeférhetlenek. Beszély. Vértesi Arnoldtól. I. Hideg, fagyos eső verdeste az ablakokat. Késő ősz felé járt az idő. Bent a szobában sivár és szomorú volt minden. A kályhában nem égett tűz , az öreg nagyságos asszony nem engedett befűteni. Kemény, edzett természet volt. Vas a teste, vas a szíve. Izmos, magas alak, aki ötven éve daczára is egyenesen, feszesen ül a széken, mint valami szobor. Két arczkép, két kis fotográf kép fekszik előtte az asztalon. Néha-néha fölveszi, mintha egybehasonlitná egymással, aztán fejét rázza s arczának szigorú kifejezése még szigorúbbá s válik. Az erős férfias vonásokon valami csaknem ijesztő komorság húzódik át. Eltolja magától az egyik képet s közelebb vonja a másikat. Két fiatal leány arczképe. Szépnek lehetne nevezni mindkettőt. Persze hogy két külömböző neme a szépségnek. Az egyik nyílt, egészséges, gömbölyű arcz, afféle pirospozsgás fa- a lusi szépség; a másik szerfölött finom, gyöngéd alak, keskeny ajkkal s bágyadt nagy fekete szemekkel, melyeknek pillantása félig gyermekdeden naiv, félig hideg, kegyetlen. Az öreg asszony valami kimagyarázhatlan ellenszenvet érez az utóbbi iránt s csaknem gyűlölettel taszítja el magától. Ez az a hiú városi bábu, a ki befurakodott fia szivébe. Mennyi évek óta táplált reményt tett semmivé ez a viaszarczó bábu! Egy hosszan, évek során át előkészített tervet, egy egész élet jövőjét. Mily elvakultnak kell lenni Tiboldnak, hogy a kettő közül ezt választotta, ezt a viasz képet, mikor ott lett volna az a derék leány, az az okos, értelmes, szorgalmas, takarékos leány, ez a jó gazdasszony, akit anyja kiválasztott, akit anyja fölnevelt és betanított. Az öregasszony kemény arczvonásain szelidebb, gyöngédebb érzés villant át, amint a másik arczképet kezébe vette. Hosszasan nézte, szeretetteljes pillantással. Igen, ez az ő leánya, az ő nevelése, olyan, a milyen menyet ő magának óhajtott. Ez az ő választottja. Szemeit megnedvesülni érezte az öreg asszony. Zsebkendőjét arczához emelte s egy legördülő könycseppet törölt föl. Az egyetlen gyöngeség volt talán sok év óta. A másik perczben már ismét fölvette arcza szokott szigorú kifejezését. Hallotta, hogy az ajtó nyílik s kissé hátra forditotta fejét. Fia lépett be. Magas, izmos alak, kemény, makacs kifejezéssel arczán. Sűrű, rövidre nyírt haja kétoldalt mélyen benyúlt széles homlokára. Apró barna, tüzes szemek villogtak a domború homlok alatt s a merész szabású fasorr fölött. Prémes bekecs födte testét, nagy, vaskos kezein bélelt szarvasbór keztjük, lábain tér£ dig érő csizmák. Útra készen állt. 47