Nefelejts, 1875. január-február (17. évfolyam, 1-9. szám) - Divat-Nefelejts, 1875. március-december (1. évfolyam, 1-43. szám)

1875-09-12 / 28. szám

Q7 cr. NEF­ELEJTS Ol. b£. xvn. évfolyam. Megyeien minden vasárnap. A DIVAT 09 cr/ X évfolyam OL. DIVAT­ NE FELEJ' Egyesült szépirodalmi és divatközlöny.rs. I. évfolyam. 28. »­.ám. Budapest, 1875. szept. 12. A divat befolyása a jelmezekre. — Adalékok a műtörténelemhez. — *) I. Mindazok, kik elviselhetlennek találva a m­a­i divat szeszélyeit, egész fölháborodással hadat üzennek neki: e­g­y fontos körülményt minden alkalommal feledni látszanak ; ez pedig nem más mint az, hogy mint mindennek, úgy a divatnak is története van, s hogy ennélfogva a divatnak azelőtt is, mindenkor szeszélyei voltak, melyek szerint változott és fejlődött. A műtörténész pe­dig az egész fejlődési folyamatban nem csak a puszta véletlen játékát találja, hanem egy ter­mészetes okszerű törvényt, s a századok óta más-más alakban uralkodó divatban egy-egy korszak szellemének legközvetlenebb s igy leg­­csalhatlanabb kifejezését s külső jellemét fe­dezi föl. A divat ennélfogva akár a jelen, akár a jövő történész és bölcsész figyelmére se méltatlan- Erről az itt jelzett diszmó átlapozása alkalmával is meggyőződtem. Challamel műve a francia di­vat történetét tartalmazza, miután azonban év­századok óta a francia divat jóformán egyszer­smind az európai, e pompásan kiállított könyv a más nemzetek történeti jelmezeivel is megismer­tet bennünket. A nagy tudományi­ szerző a gazdag anyagot múzeumokban, műemlékekről, érmekről, könyvtárakban, templomokban gyűj­tötte s ízléssel dolgozta föl. A szöveget tizenhét szépen rajzolt s kiszínezett tábla illusztrálja. Midőn e könyv nyomán a divat befolyását a jelmezekre vázolni igyekszünk, egyszersmind figyelmeztetni akarjuk mindazokat, e műre, kik a mulattató olvasmányokat akkor se mellőzik, ha tudományos értékük van. Challamel először a régi gallok jelmezeit veszi vizsgálat alá. Ámaz első korszakban, ami­dőn azonban némi ipar is virágzott, a gall nők ruházatát hosszú, ráncozott s a vállon megerősített felső öltöny képezé ; fejüket s vállukat fátyol di­­sziié. A déli alakjuk, szőke hajuk s fehér arcbő­rükről hires gall nők mindent elkövettek szép­ségük föntartására. Hideg vízben fürödtek, tes­­töket kenték, arcukat a sör habjával mosták, szemöldöküket korommal s ajkukat cinóberrel festették. Ékszereiket nagyobbára karperecek s ércövek képezék, szóval látszik, hogy a hiúság nem épen mai keletű. A gall divat első fordula­tát politikai események idézték elő. Midőn Julius Caesar meghódító Galliát, a római luxus és annak külsősége kezdett ott divattá válni, később, a frankok invasiója folytán, a jelmezek germán sza­bás mellett latin díszítést nyertek. A merovingiek uralkodása kezdetén a férfiak s nők prémes bőrből, vagy teveszőr szövetből (u. n. kamelot­ból)­ készült ruhákat viseltek. A mivelődés haladtával azonban a dísz is mind gya­koribb és változatosabb von. Különösen festői ruhadarab egy köpenyszerű felső öltöny, mely az alatta levő testhez álló casaque-t látni engedé. A fátyol, a gyűrűk, a széles arany nyakékek csövek mind kiegészítők, a későbbi merovingi nők toilet­te-jének, mely bizonyára ép oly pompás, mint méltóságteljes volt. A tudós Gregorius tours­­püspök hosszasan dicséri az előkelő hölgyek díszruháit s a műtörténész örömmel idézi e ma­­gasztalásokat. A karolingi korszak jelmezei a germán és mór elemek befolyásáról tanúskodnak. A tize­dik századbeli nők legnagyobb dísze két más színű tunikából állt, melyek egyike hosszú, a másika rövid ujjakkal birt. A nyaknyílást, az ujjakat s a széleket aranybrokátos szalagok dí­­sziték. Az övét csipőn alul viselték, s lábbelik gyanánt fekete gyöngyhímes cipők, vagy elől befűzhető csizmák szolgáltak. A mór homloksza­lag s a chlamys (köpeny-féle ruha) tökéletesítélt e jelmezt. Sétaközben a karolingi szépek botot is hordtak, melyet fölül valami phantastikus madár­fej ékített. Minél nagyobb egyetértésre törekedett Fran­ciaország, minél jobban terjedt el kereske­delme, annál sajátosabbá tön a francia nők jelmeze. Egyszersmind azonban az egyes társa­dalmi osztályok ruházata között is mind föltűnőbb különbség keletkezett. A capetingiek trónralép­­tétől a renaissance-ig, a divatok mind gyorsabban változni kezdtek. A tizenegyedik századból fönmaradt nagyszámú miniature-ök az előkelő hölgyeket köpenyben s fátyollal tüntetik föl. Ez utóbbit diminical­nak nevezték, mert főkép va­sárnap, templombamenés alkalmával viselték. A­­ tizenkettedik században a nők fejüket virággal, k ékes szalaggal disziték, egy másik szalag az arcot kenité be s az áll alatt jön összekötve. Az alsóbbrendű leányok posztó, a gazdagok bársony sapkát viseltek. A tizenharmadik században lá­tott világot az első kalap, pergamentből ké­szült posztóval, selyemmel, vagy bársonynyal lett bevonva, s nagyon idomtalan volt. Nem is élte túl az 1310-ik évet. A ruházat, mely eleinte a keresztes háborúk befolyása alatt valamennyire egyszerűbbé vált,­­ lassan kint a fényűzési cikkek közé emelkedett. A luxus átalában a társaság éltető elemévé kez­dett válni. A francia udvar csakhamar a divat kultur­helye gyanánt kezdett szerepelni s meg­határozott ruhanemeket irt elő. Egyes hires egyé­nek hangadók voltak e tekintetben, így IX. La­jos leányai, kikről azt tartják, hogy görbe és rút lábaik voltak, az uszályt hozták divatba. III. Fülöp neje, ki túlságos hosszú nyakkal volt megáldva, a gallért kedveltette meg udvarával; a bajor Izabella, VI. Károly neje, az u. n. „hen­­nin­“t, egy borzasztó fejdíszt találta föl. Ez két szarvból állt, melyen egy fátyol, crépe rojtok és más ékítmények fityegtek. A férjek, sőt a papok is a szószékről erélyesen kikeltek ez „ördögi di­vat ellen, de a szarvas hölgyek győzelmesen hagyták el a csatát. Bourbon Johanna a herme­lint, a cukorsüveg alakú coiffure-öket, a hosszú fülbevalókat s a csőralakú cipőket, úgyszintén az elől szétnyitott, s a mell egy részét szabadon hagyó ruhákat hozta divatba A vállakat valami pelerine féle fedte, mely télen prémből, nyáron selyemből készült: az egész öltözet egyhangú­ságát egy felső ruha szakita meg, mely később manteau de cour-rá hosszabbodott. Ama szerencsétlenség, mely akkor Francia­­országot a végzetteljes angol háborúk folytán érte, keveset változtatott a fényűzésen. A nagy szelleme és szépsége miatt ünnepelt Seros Ágnes, ki VII. Károly udvarában az uralkodónő szere­pét játszta, csak oly pompakedvelő volt mint Izabella; neki köszönheti a divat a mell közepéig nyitott ruhákat, széles övvel s gallérral, azon­­­ kívül a csipkéket és finom kertüjíket, s oly hos­­­­­szú uszályokat, melyeket, ha apród nem volt je­len, kénytelenek voltak a hölgyek karjukra akasz­tani, mint mai napság gyakran amazonjainknál is láthatni. Seros Ágnes azonkívül az első volt, ki hajában gyémántokat viselt. Utánna csakhamar a hamis haj jött divatba s a nők fehér vagy sárga parókákkal rátlták el magukat, melyekről a hajszálak szemükig csüngött alá. A következő korszakban VIII. Károly Olasz­­országig hadjárata len befolyásossá. A ragyogó színek s a keskeny derekak iránti előszeretet jellemzi az akkori divatot. A magas, bizarr haj­ékek helyett rózsákkal díszített főkötőket vá­lasztottak, s a csőralakú cipők helyébe csinos bársony, vagy atlasz topánkákat. A pompasze­rető s lovagias I. Ferenc alatt a fényűzés még jobban emelkedett. Ama korszak leghíresebb találmánya az 1530-ban keletkezett abroncsos szoknya. Pyramid alakú, köpühöz hasonló ruha volt az, melynek belső „állványa“ vasból, fából­­ vagy elefántcsontból készült. Igen természetes­­ dolog, hogy a gúny azonnal talpon volt e nevet- I­deges és rút divat ellen, de mérgezett nyilai oly keveset használtak, mint IX. Károly s III. és IV. Henrik tilalmai az akkor vertugadin-nak ne­vezett krinolin megszüntetésére. A következő uralkodók alatt az I. Ferenc által életbe lépte­tett divat, fényűzés tekintetében mind nagyobb mérvet öltött. II. Henrik neje, Medici Katalin alatt, a vertugadin­hoz a halcsontú derék is já­rult, s a magas, gyakran a fülig érő gallérok, melyeket most már a férfiak is állandóan viseltek, egész Franciaországban elterjedtek. Mindazál­­tal az olasz művészet és ízlés is nagy befolyás­sal volt az akkori divatra, mint azt a számos festvényeken látható testhez álló ruhák mu­tatják. A büszke Medici Katalin után a skót Mária határozá meg a napi divatot. Leglényegesebb ré­sze a toilette-nak a történetileg híres Stuart-fő­­kötő, mely fekete bársonyból készült. Amaz időben, midőn a szépség különös gondozás tár­gya volt, a fehér és piros arcfestéket is átaláno­­san használták. Séta közben kicsiny, fekete bár­sony álarcokat viseltek, hogy a festett arcot a jég és nap ellen védelmezzék. A selyem cipők fölött viselt magas talpú és farkas cipőket is ez időben említik először. Miután Párisban ak­kor még nem voltak divatban a hintók, az utcai sár e találmányra adott alkalmat. IX. Károly, ki a toilette szeszélyei iránt nagy ellenszenvvel viseltetett négy parancsot adott ki a fényűzés el­len , mindazáltal nem akadályozhatta meg, hogy a nők olasz selyemszöveteket struc­ollakat s genuai aranyfiligránt vegyenek, s hogy maguk a férfiak is asszonyias jelmezbe bújtak. E hóbort különösen III. Henrik alatt harapózott el átalá­ s) „flistoire de la Mode en France'' par Augustin Challamel, Paris, 1875.

Next