Divat-Nefelejts, 1876. január-október (2. évfolyam, 1-44. szám)
1876-01-02 / 1. szám
NEFELEJTS XVIII. évfolyam. Megjelen minden vasárnap. DIVAT-NEFELEJTS. ■p io.OS A DIVAT XL évfolyam. u.* II. évfolyam.1. szám. Budapest, 1876. jan. 2. Egyesült szépirodalmi és divatközlöny. Eötvös és a nők. I. Ha komoly fontolóra vesszük az idők jeleit, melyek néhány tized óta korunk erkölcsi állapotainak és sociális viszonyainknak beteges természetű képére vetik árnyékukat, önkénytelenül is érezni kezdjük, hogy a társadalmi élet pert folytat önmagával, a családi kör százados keretéből kilép, s a műveltséggel növekedő szükségletek forrongó hevében új alakot ölteni készül. A társadalmi kérdés előtérbe lépett és vele teljes jelentőségével napirendre került a nőkérdés. A patriarchális állapotok európaszerte tünőfélben vannak, s a helyekbe tolakodó tényező elemek sok helyütt az Óceánon túl és innen is fenyegető állást foglalnak el, végletekre kanyarulnak, melyet semmi biztos középút meg nem tűr. Egyfelől a feketevérű conservativ bölcsészek állnak, akiknek semmi érzékük a kor elodázhatlan követelményei iránt, másfelől az emancipatió könnyűvérű és laza erkölcsű hősei, kik a kérdés megoldását heroikus eszközök alkalmazása nélkül képzelni se tudják és felszeg apostolkodással a nő sajátságos lényét, körét hiú elméleti szeszélyek kedvéért természetellenes határok közé terelni törekszenek. Ugyanezt az ellentétes küzdelmet tapasztaljuk Eötvös szerint háztartásunk rendszerében is, mely míg politikai viszonyaink tökéletesen megváltoztak, a régi maradt, s így jelen helyzetünknek nem felel meg. Bár merre nézünk, hiányokat találunk, s ha azon tárgyak számát tekintjük, melyeknek javítása kivánatos, melyeknek javítása szükséges, csaknem elveszthetjük bátorságunkat. De mindenesetre századunk humánus jelleméről tanúskodik, hogy a forrongás e napjaiban a nagyobb elmék és mély érzésű szívek szent akarattal és nemes buzgalommal keresik a hidat, mely átvezessen a végletek mélyedésein. „A világ eresztékei, — úgymond Proudhon, — megrepedeznek, szétválnak, de annak új öszszeillesztésén az emberiség legnemesebb alakjai dolgoznak. “ Azonban, hogy ezen áthidalás, a szétvált részek összeillesztése teljes legyen s üdvös következéseket idézzen elő, a Karthausi szerzője szerint szükség, hogy abban a nők is részt vegyenek, mert egészséges társadalmi viszonyok csak ott létezhetnek, hol a nő feladatának megfelel. A férfi szerezhet fényt házának és a hazának, megoltalmazhatja nagy csapások ellen, de jólétét s gyarapodását csak azon szakadatlan éberség, csak azon észre se vett, s épen azért megbecsülhetlen áldozatok biztosítják, mikre csak a nők képesek, s melyekre épen ily napokban, mint a mostaniak, nagy szükségünk van. E sorok írója épen e lapokban több kiváló gondolkodó fő nézeteit ismertette már meg mindazon kérdésekről, melyek a családi tűzhely korszerű reformálását célozzák és láttuk, hogy az egyik minden régit elhányandónak hirdet, a másik mindenben a régi stylt szeretné megóvni, megtartani, és láttuk, hogy az eredmény mindkét esetben ugyanaz. Az otthonban, melyet festettek, egyiknél se éreznék magunkat otthonosnak, mert az első kegyeletien, nem tisztel semmi emléket, a másik visiói dacára remény nélkül néz a jövőbe! Jól mondja Eötvös, az egyik legnagyobb hibája az időnek, hogy haladás közben nincs semmire kímélettel, s a fontolva haladókat sötétben hagyva oly sietve fut el a legszebb fejek fölött, mintha nem volna érdemes csak egy percig megállania. A férfiú, kinek gondolatait és eszméit a nőkről, a nők hivatásáról, s a sokat szellőztetett nőkérdésről ezúttal megismertetni kivánjuk, egyike volt azoknak, kik nemes szivök egész hevével, s szellemük ritka fényével világítottak arra a lapra, melyen a jövő nemzedék sorsa írva áll. * * * A nő a családi kör eszméjének képviselője, a családi körnek, melyen a társadalom és állami rend egész épülete nyugszik és nyugodni fog mindaddig, míg a gondokkal küzdő férfiú elfáradt fejét a családi kör párnáján pihenteti meg, s attól vár erőt újabb munkára. A nő befolyása egy férfi életére döntő, ronthat és nemesíthet, szenvedélyeket irthat és költhet. De ha megfosztják a nőt a körtől, melyet a természet eléje szabott, ha megfosztják az eszközöktől, melyekkel működhetnek, hathatnak , megszűntek az emberi társadalom üdvös tagjai lenni. Eötvös szerint neki kilépni nem lehet a körből, melyben született, mint a virág, melyet termőföldéhez kötött a végzet, ő se keresheti máshol szívének kielégülését. Nem máshol, csak abban a körben, melyre léte boldogságot áraszt: egy férj oldalán, kit az egész világ gondokkal terhel, de nem annyira, hogy nejének mosolygása nem felejtetné gondjait; a zajló gyermekcsoport körül, hol minden arcon annyi remény, s oly nyájas emlékek mosolyganak az anya elébe; osztja kedveseinek örömeit és gondjait, vigasztalja kisdedét, ha bábja eltörött, s a férjet, kit életének reménye megcsalt; tűr t mosolygva, ápol minden szenvedést, megtagadja magától szükségeit, hogy több öröm viruljon kedveseinek utjain; gyűjt garasonkint, hogy a nehezen fölhalmozott kincs, ha majdan ő nem lesz, kedveseit boldogítsa; egyesit annyi gyönyört és bánatot, annyi nagyot és csekélyt az egy szerető kebelben, mely néha könyekben árad el, de soha semmit el nem taszit magától, soha nem mondja: elég, többet nem birok ; angyala lenni a kis mennyországnak, melyet maga alkotott; áldásként lebegni a nyugodt ház tűzhelye körül, melyet áldozataival oltárrá szentelt ; egy szóval szeretni, ez az, mi után szive vágyódik, miről éltének első percétől mindvégig álmodozik. Íme az igaz tükör, melyben a nő egész lényének képét, körét és hivatását minden izében és vonalában visszatükrözve látjuk. Látjuk, hogy a férfi, mint erősebb úr, s valóban a gyengébbtől függ, s ez nem a kedveskedés hízelgő gyakorlata, nem is a védnöki szerep gőgös nagylelkűsége, hanem magának a természetnek megmásithatlan törvénye által van igy, mely törvény észrevétlenül vezet az erkölcsiségre, s a két nem egyesüléséből a szerelem édes törvényei születnek, melyek az erős Herkulest Omphale mellett orsót pörgetni kényszeriték. E hatalom a nőké, tőlük el nem vehető, mégha vele visszaélnek is. Ha valaha elveszíthetnék, már rég elvesztették volna. S hogy e gyöngeségből alkotott hatalomra a nőnek mily nagy szüksége van, kitetszik, ha meggondoljuk, mennyi finom gyöngédséget, mennyi gondot igényel a kör, melyben mozog. „Ha lelketlen, —mint Eötvös mondja, — azon nehéz pillanatok egyike vonul át, melyekben a régi bánat új erőben viszszatér, melyekben szivünknek még kedveseink közeledése is fáj : ő magadra hágy, s legfölebb azon szótlan vigasztalás sugárzik könytelt szemeiből, hogy veled osztja bánatodat. Ha szivednek valaki kell, kinek sorsodat panaszolhassad, ott van ő, s bármi okozta bánatodat, nem fogja kicsinek találni. Talán nem is érti keservedet, talán a nagy tervek, melyeknek vesztén könyezel, neki hasztalanoknak látszanak; de szenvedtél, s ő veled könyezik. Nem fordítja másra a beszédet, ha panaszkodol; nem alacsonyitja le azt, mit szeretél, nem rosszalja fájdalmaidat ; szivednek részvét kell, azt adja. S mindazon kis örömek, melyeket szeretete számodra kigondolt,az a nem szűnő gond, melylyel érzelmeidet kíméli, az a szelíd melegség, melylyel kebledhez simul, s mosolyog ha derültebben, s kényezik ha komoran lát; azon napok, melyekben nincs egy pillanat, mely nem a tied, s hol nem értenéd, hogy szeretve vagy! Valóban csodás erő az, melylyel a nők reánk férfiakra hatnak. Olyan az, mint a delej, mely titokszerűen, de biztosan hat. Az erőttem, csupán hatását látjuk. Költőket és hősöket teremt az; Beatrice nélkül nincs Dante és Laura nélkül Petrarca. A Gradiusok és Washington mögött ott állnak a legnemesebb anyák; a nagyot nagyobbá, az igénytelent magasabb vonalra emeli. Hol szépet, nemest, remeket látunk, bizonnyal meglátszik ott egy-egy nő emléke és befolyása is. De hogy a nő ily csodás hatást gyakorolhasson, körre van szüksége, melyben magát honosnak érezheti, egy érzeményre, mely viszonoztatik, mert sorsa szivétől függ egészen, s melyet ha csapás talált, nincs hely a világon, hol világát föltalálhatná ; lehet gazdag, szép, irigyelt, körűlé minden régi helyén áll, minden egyformán mosolyog, s ő azalatt boldogból szerencsétlenné vált, s a kör, mely egykor mennyországa volt, pokollá, élete hosszú, örömtelen küzködéssé. Szeretni a nő végzete, ez magas hivatása a földön. A férfié a küzdés, a tett, legyen bár célja, melyet magának ifjú ereje érzetében kitűzött, a legmagasb, legyen a legalábbvaló önzés, az, hogy az emberiségnek élend; boldogsága mindig a külvilágtól függ. A nő élete más. Nézzétek őt ifjúsága első éveitől, mikor a szív először ébredez, arca először lángol, ő is célt keres magának, de nem hir, nem önzés, egy rokon kebel az, melyet boldogíthasson. Remélve s keresve jár körül, igy foly a földön szét a repkény, mindenfelé terjesztve ágait, mindenfelől virítva, míg egy fát talált, s ok akkor nézzétek, mint öleli ezer karral támaszát, mint szövi körül leg-