Divat-Nefelejts, 1876. január-október (2. évfolyam, 1-44. szám)

1876-01-02 / 1. szám

■p io.OS NEF1 ELEJTS XVIII. évfolyam. Meg’jelen minden vasárnap. DIYAT-NEFELEJTS. Egyesült szépirodalmi és divatközlöny. A DIVAT XL évfolyam. u.* II. évfolyam. 1. szám. Budapest, 1876. jan. 2. Eötvös és a nők. I. Ha komoly fontolóra vesszük az idők jeleit, melyek néhány tized óta korunk erkölcsi állapo­tainak és socialis viszonyainknak beteges ter­mészetű képére vetik árnyékukat, önkénytelenül is érezni kezdjük, hogy a társadalmi élet port folytat önmagával, a családi kör százados kere­téből kilép, s a műveltséggel növekedő^szükség­letek forrongó hevében uj alakot ölteni készül. A társadalmi kérdés előtérbe lépett és vele tel ■ jes jelentőségével napirendre került a nőkérdés. A patriarchális állapotok európaszerte tünőfél - ben vannak, s a helyökbe tolakodó tényező ele­mek sok helyütt az Óceánon túl és innen is fe- nyegető állást foglalnak el, végletekre kanyarul- nak, melyet semmi biztos középút meg nem tűr. Egyfelől a feketevérű conservativ bölcsé­szek állnak, ^kiknek semmi érzékük a kor el- odázhatlan követelményei iránt, másfelől az emancipatió könnyüvérű és laza erkölcsű hősei, kik a kérdés megoldását heroikus eszközök al­kalmazása nélkül képzelni se tudják és felszeg apostolkodással a nő sajátságos lényét, körét hiú elméleti szeszélyek kedvéért természetellenes ha­tárok közé terelni törekszenek. Ugyanezt az ellentétes küzdelmet tapasztal­juk Eötvös szerint háztartásunk rendszerében is, mely mig politikai viszonyaink tökéletesen megváltoztak, a régi maradt, s igy jelen hely­zetünknek nem felel meg. Bár merre nézünk, hiányokat találunk, s ha azon tárgyak számát tekintjük, melyeknek javítása kivánatos, melyek­nek javítása szükséges, csaknem elveszthetjük bátorságunkat. De minden esetre századunk humánus jel­leméről tanúskodik, hogy a forrongás e napjai­ban a nagyobb elmék és mély érzésű szivek szent akarattal és nemes buzgalommal keresik a hidat, mely átvezessen a végletek mélyedésein. „A világ eresztékei, — úgymond Proudhon, — megrepedeznek, szétválnak, de annak uj ösz- szeillesztésén az emberiség legnemesebb alakjai dolgoznak. “ Azonban, hogy ezen áthidalás, a szét­vált részek összeillesztése teljes legyen s üdvös kő - vétkezéseket idézzen elő, a Karthausi szerzője sze­rint szükség, hogy abban a nők is részt vegyenek, mert egészséges társadalmi viszonyok csak ott létezhetnek, hol a nő föladatának megfelel. A férfi szerezhet fényt házának és a hazának, meg­oltalmazhatja nagy csapások ellen, de jólétét s gyarapodását csak azon szakadatlan éberség, csak azon észre se vett, s épen azért megbecsül- hetlen áldozatok biztosítják, mikre csak a nők képesek, s melyekre épen ily napokban, mint a mostaniak, nagy szükségünk van. E sorok Írója épen e lapokban több kiváló gondolkodó fő nézeteit ismertette már meg mind azon kérdésekről, melyek a családi tűzhely kor­szerű reformálását célozzák és láttuk, hogy az egyik minden régit elhányandónak hirdet, a má­sik mindenben a régi stylt szeretné megóvni, megtartani, és láttuk, hogy az eredmény mind­két esetben ugyanaz. Az otthonban, melyet fes­tettek, egyiknél se éreznők magunkat otthonos­nak, mert az első kegyeletien, nem tisztel sem­mi emléket, a másik visiói dacára remény nélkül néz a jövőbe! Jól mondja Eötvös: az egyik leg­nagyobb hibája az időnek, hogy haladás közben nincs semmire kímélettel, s a fontolva haladókat sötétben hagyva oly sietve fut el a legszebb fe­jek fölött, mintha nem volna érdemes csak egy percig megállania. A férfiú, kinek gondolatait és eszméit a nők­ről, a nők hivatásáról, s a sokat szellőztetett nő­kérdésről ezúttal megismertetni kivánjuk, egyike volt azoknak, kik nemes szivök egész hevével, s szellemük ritka fényével világítottak arra a lapra, melyen a jövő nemzedék sorsa Írva áll. * * * A nő a családi kör eszméjének képviselője, a családi körnek, melyen a társadalom és állami rend egész épülete nyugszik és nyugodni fog mindaddig, mig a gondokkal küzdő férfiú elfá­radt fejét a családi kör párnáján pihenteti meg, s attól vár erőt újabb munkára. A nő befolyása egy férfi életére döntő, ronthat és nemesíthet, szenvedé­lyeket irthat és költhet. De ha megfosztják a nőt a körtől, melyet a természet eléje szabott, ha meg­fosztják az eszközöktől, melyekkel működhetnek, hathatnak : megszűntek az emberi társadalom üd­vös tagjai lenni. Eötvös szerint neki kilépni nem lehet a körből, melyben született; mint a virág, melyet termőföldéhez kötött a végzet, ő se ke­resheti máshol szivének kielégülését. Nem más­hol, csak abban a körben, melyre léte boldog­ságot áraszt: egy férj oldalán, kit az egész világ gondokkal terhel, de nem annyira, hogy nejének mosolygása nem felejtetné gondjait; a zajgó gyermekcsoport körül, hol minden arcon annyi re­mény, s oly nyájas emlékek mosolyganak az anya elébe; osztja kedveseinek örömeit és gond jait, vigasztalja kisdedét, ha bábja eltörött, s a férjet, kit életének reménye megcsalt; tűr raosolygva, ápol minden szenvedést, megta­gadja magától szükségeit, hogy több öröm vi ruljon kedveseinek utjain; gyűjt garasonkint, hogy a nehezen fölhalmozott kincs, ha majdan ő nem lesz, kedveseit boldogítsa; egyesit annyi gyönyö rt és bánatot, annyi nagyot és csekélyt az egy szerető kebelben, mely néha könyekben árad el, de soha semmit el nem taszit magától, soha nem mondja: elég, többet nem birok ; an­gyala lenni a kis mennyországnak, melyet maga alkotott; áldásként lebegni a nyugodt ház tűz­helye körül, melyet áldozataival oltárrá szentele ; egy szóval szeretni, ez az, mi után szive vágyó­dik, miről éltének első percétől mindvégig ál­modozik. íme az igaz tükör, melyben a nő egész lé - nyének képét, körét és hivatását minden izében és vonalában visszatükrözve látjuk. Látjuk, hogy a férfi, mint erősebb ur, s valóban a gyengébbtől függ, s ez nem a kedveskedés hízelgő gyakor­lata, nem is a védnöki szerep gőgös nagylelkű­sége, hanem magának a természetnek megmásit- hatlan törvénye által van igy, mely törvény ész­revétlenül vezet az erkölcsiségre, s a két nem egye­süléséből a szerelem édes törvényei születnek, melyek az erős Herkulest Omphale mellett orsót pörgetni kényszeriték. E hatalom a nőké, tőlük el nem vehető, mégha vele visszaélnek is. Ha valaha elveszíthetnék, már rég elvesztették volna. S hogy e gyönge- ségből alkotott hatalomra a nőnek mily nagy szüksége van, kitetszik, ha meggondoljuk, menny i finom gyöngédséget, mennyi gondot igényel a kör, melyben mozog. „Ha lelkeden, —mint Eöt­vös mondja, — azon nehéz pillanatok egyike vonul át, melyekben a régi bánat uj erőben visz- szatér, melyekben szivünknek még kedveseink közeledése is fáj : ő magadra hágy, s legfölebb azon szótlan vigasztalás sugárzik könytelt sze­meiből, hogy veled osztja bánatodat. Ha szived­nek valaki kell, kinek sorsodat panaszolhassad, ott van ő, s bármi okozta bánatodat, nem fogja kicsinek találni. Talán nem is érti keservedet, talán a nagy tervek, melyeknek vesztén kö- nyezel, neki hasztalanoknak látszanak; de szenvedtél, s ő veled könyezik. Nem fordítja másra a beszédet, ha panaszkodol; nem alacso- nyitja le azt, mit szerétéi, nem rosszalja fájdal­maidat ; szivednek részvét kell, azt adja. S mind­azon kis örömek, melyeket szeretete számodra kigondolt,'az a nem szűnő gond, melylyel ér­zelmeidet kíméli, az a szelíd melegség, melylyel kebledhez simul, s mosolyog ha derültebben, s könyezik ha komoran lát; azon napok, melyek­ben nincs egy pillanat, mely nem a tied, s hol nem érzenéd, hogy szeretve vagy! Valóban csodás erő az, melylyel a nők reánk férfiakra hatnak. Olyan az, mint a delej, mely titokszerűen, de biztosan hat. Az erőt Dem, csu­pán hatását látjuk. Költőket és hősöket teremt az; Beatrice nélkül nincs Dante és Laura nél­kül Petrarca. A Grachusok és Washington mö­gött ott állnak a legnemesebb anyák; a nagyot nagyobbá, az igénytelent magasabb vonalra emeli. Hol szépet, nemest, remeket látunk, bi­zonnyal meglátszik ott egy-egy nő emléke és befolyása is. De hogy a nő ily csodás hatást gyakorolhas­son, körre van szüksége, melyben magát ho­nosnak érezheti, egy érzeményre, mely viszo- noztatik, mert sorsa szivétől függ egészen, s me­lyet ha csapás talált, nincs hely a világon, hol világát föltalálhatná ; lebet gazdag, szép, irigyelt, körűié minden régi helyén áll, minden egyfor­mán mosolyog, s ő azalatt boldogból szeren­csétlenné vált, s a kör, mely egykor mennyor­szága volt, pokollá, élete hosszú, örömtelen küzködéssé. Szeretni a nő végzete, ez magas hi­vatása a földön. A férfié a küzdés, a tett; legyen bár célja, melyet magának ifjú ereje érzetében kitűzött, a legmagasb, legyen a legalábbvaló ön­zés, az: hogy az emberiségnek élend; boldogsága mindig a külvilágtól függ. A nŐ élete más. Néz­zétek őt ifjúsága első éveitől, mikor a szív elő­ször ébredez, arca először lángol; ő is célt ke­res magának, de nem hir, nem önzés, egy rokon kebel az, melyet boldogíthasson. Remélve s ke­resve jár körül, igy foly a földön szét a repkény, mindenfelé terjesztve ágait, mindenfelől virítva, mig egy fát talált, s oh akkor nézzétek, mint öleli ezer karral támaszát, mint szövi körül leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék