Divat-Nefelejts, 1876. január-október (2. évfolyam, 1-44. szám)
1876-01-23 / 4. szám
NEFELEJTS XVIII. évfolyam. Megyeien minden vasárnap.A DIVAT XI évfolyam. XI. évfolyam. DIVAT-NE felejts. 40. szám. Budapest, 1876. jan. 23. Egyesült szépirodalmi és divatközlöny. Sátán. Egy éjjel a sátán ágyamhoz álla, Nevetett, hitt, Ígérte kincseit. Frakkot viselt, s oly inger volt szavába , Hogy már azt hittem: végem! elveszít! „Eljösz-e hozzám, édes jó barátom? Protekciómat ígérem neked. Mi kell ? Szép hölgy ? arany ? fény ? pompa ? mámor ? Mind a tied lesz . . .* — Én koldus leszek! „Hagymázban égsz s rósz álmid’ kibeszéled, így senki se szólt még hozzám soha. Még vágyom okos szót beszélni véled ; Ne légy mesém ily szörnyen ostoba. Dörgöld ki szemeid s ne álmodozzál, Miként a gyermek s mint a lázbeteg. Gavallér lesz belőled. — Jösz-e hozzám ? . . . Fejedet rázod ? . . .“ Én koldus leszek ! Gavallérnak bárgyú vagyok s ügyetlen, Majom és róka lenni nem tudok; Kincsnek pedig hatalma nincs felettem: Az kincsem, amit érzek, gondolok. Vigasztalóm az édes dal zenéje, Ez balzsamom, hitem, ha szenvedek, S dalolva hágok a sátán fejére! Aranyod nem kell! — Én koldus leszek! Urad vagyok. Leszállok a pokolba, És Lucifert magát elégetem. A jókat összegyűjtöm egy akolba . . . Hallelujah ! megáldva végzetem! „Már látom, hogy méltó vagy ostoromra, Bolond te, kit gyógyitni nem lehet. Adieu! . . .“ S én visszadőltem vánkosomra És fölzokogtam : Én koldus leszek ! Revitzky Gyula: A számkivetésben. Vig beszély. Ina : Lanka Gusztáv. I. Három uradalom nyugalmazottjai jobbára N. K-ban telepednek le pihenni, jó asztal, kitűnő vice, ártatlan kártyajáték mellett és szelíd égajlat alatt biztositandók a szórakozást és örömeket hátralevő napjaiknak. Ott mindenki békén alhat és szépeket álmodhat lezajlott változatos napjairól. Ha jó gyomra van, és térdig érő bagamával rendelkezik, boszankodni se fog soha. Az év szebb napjait megnyitja a békakuruttyolás és bezárja a mindszentnapi szakadatlan harangozás. Télen át azután csaknem eltemetkezhetni a kolbászban. Megkezdődnek és folytattatnak a disznótorok s ugyancsak forró nyárnak kell következni, hogy az illető a tél zsiradékait kiizzadhassa. S hogy minő nyugalmasan folyik itt a társasélet, az is bizonyítja, hogy azon néhány fiatalabb tisztjelölt, kiket sorsuk N.K-ba szorított, a kegyesrendiek zárdájába látogatnak el mulatni. Kik szerit tehetik, amint a varjak csapatosabban mutatkoznak, azonnal megszöknek. Az első havat már csak a nyugdíjasok deres vagy fehér szakálla köszönti. De maga a tél is annyira rokkant e városban, hogy alig volt rá példa, hogy valaki benne, vagy határában megfagyott volna. Az öregség és azzal járó testi hiányok annyira ragályosak e városban, hogy néhány év alatt az ezen helyre vetett fiatal emberek, őszülni és gyengülni kezdenek. Kilenc óra után bezárják a kapukat, kioltják a gyertyákat vagy lámpákat, és alszik az egész város. Nem csoda hát, ha Kepe Károly ijedtében csaknem hanyatt vágta magát, amint a rendeletet megkapta, hogy mint kulcsár N.-K.-ban helyét elfoglalja. Ezen áthelyezésről mindenki tudta, hogy iradalmi tanácsülésileg kimondott büntetés, a szerelmi kalandokat szenvedélylyel űző Kepe csinjaiért. Kepe úr ugyanis Pestről ellenőri állásban lekerülvén, hivatalos teendőinek bevégeztével nem talált magának jobb mulatságot annál, mint hogy egyik-másik tiszttársa nejének udvarolgatott, sőt a könnyebb természetüeket el is bolondítgatta. A megcsalatott, vagy magukat azoknak hitt férjek fellázadtak, Kepe Károly uram ellen a nagy tanácshoz bizonylatokkal igazolt fölterjesztésben panaszt emeltek, s annak N.K.-ba való száműzetését kieszközölték. Kepe Károly pár napig nem csinált egyebet, mint imádottjaitól kényes szemekkel bucsuzgatott, a zokogás közötti viszontbucsuzgatásokat fogadta, nehány durva fenyegetést zsebre rakott s az olyanforma ígéreteket meghallgatta, hogy lábát, kezét összetörik, ha ebben vagy abban az udvarban fog mutatkozni. Kepe uramat már jó híre megelőzte. Azért a rokkant férjek és a szerelemben örökifjú vén matrónák igen szívélyesen és barátságosan fogadták. Emberünk elképedt, amint Monaco helyett, egyszerre csak Grönlandban találta magát. Az ősz fürtöket úgy ahogy még csak maszkírozhatták, de a megszijasodott ráncokat lehetlen volt kivasalni. — Ahol lapu terem, terem ott rendesen virág is! — vigasztalá magát, s csakhamar azután, hogy lakását tökéletesen berendezte, a helyi viszonyok ismeretének legilletékesebb forrásához, a borbélyhoz látogatott. A borbély, Maklódy Xav. Ferenc, épen ekkor is egy urólag fölszerelt öreg asszony néhány fogának kihúzásával foglalkozott. A nyitány kedvezőtlen volt. Az öreg asszony, még nem mindennapi fájdalmai közepette se feledkezett meg a csinos fiatalember köszönését egy — nagyítás nélkül elmondhatjuk — véres mosolylyal viszonozni. A szerény műtét befejeztével a kulcsár egyedül maradt a borbélylyal. Mester ! Azt hiszem nem titok ön előtt, miért helyeztettem N.K. ba. — Dicsekedés nélkül állíthatom, hogy mindent tudok, ami e városban és határában történik. Önt a központi nagy tanács a szerelemben tanúsított communistikus elvei miatt Szibériába száműzte. Érthetőbben a szivek derűs tavaszából és forró nyarából, a szivek komor és hideg telébe. — De az csak mégis lehetlen, hogy N.K.-ban néhány fiatal leány is ne találkoznék. — Néhány találkozik, de azok már mind eljegyezvék, és a szülői és vőlegényi argusi felügyelet ,megközelithetlensége alatt állanak. — Eltök nyarában lévő nők is akadhatnak ! — Egyetlen egy volt, az bujában halt meg, mert nem akadt udvarlója. Ha Kulcsár úr csak pár hónappal előbb jő, talán még életét mentheti A száműzött egy mélyet sóhajtott. — Mondja csak mester, az évszámokra nézve mikép állunk ? — Uram, mi itt magas számokban dolgozunk. Amelyiket nálam tetszett találni, egyike a legfiatalabbaknak. Az ötveneseknél kezdjük és százasoknál végezzük. — Ugy é mester, ön tréfál? — Lássuk csak, tréfálok-é! ? Kezdjük a. b. c. rendben. Aszalósné flammeja volt a hires Simonyi óbesternek; Bebukné egy kanapé-párnát stikkelt Geőtz alispánnak; Cupné az 1831-ki lengyel forradalom alatt lett asszonynyá; Báborné már mint asszony táncolt az utolsó Mádi-bálon . Enyedyné az 1838-ki árvíz után jött le Pestről, a nevelésből... ! — Elég uram, elég... Oh iszonyú! És mellé talán még rátartok is. — Ahol a mályva a legszebb virág, bizonyosan ahoz se lehet olyan könnyen hozzájutni. — Mester, ha ön engem helyzetemből kiszabadít, vagy azt legalább kalmirozza, számíthat tizenöt akós hordó borra, s öt ölre a legjobb bükkfából. — Uram, gondolkozni fogok! Megvallom borra is, fára is nagy szükségem van. Kepe nem a legrózsásabb hangulatban távozott a szőr és újdonságok műterméből. Mikor a girbe gurba pallókon nehéz gondolatoktól üldözve lakása felé ballagott, egyetlen úri nővel se találkozott, hanem ifjú és üde, daloló szolgálók és szobaleányok haladtak el mellette. Szomorú szívvel gondolta, hogy nem csak fölfelé, hanem lefelé is hány boldogabb lény van nálánál. A hajdúk, inasok és kocsisok sorsát kezdte irigyelni. Perkál tavasz és selyem tél. Ha állása engedné, mily könnyű volna választani, így meg kellett nyugodnia sorsában és a borbély ügyességében. A véletlenre is számított, de azért nyugtalan álmában tovahagyott Lucindái végbúcsút intőleg szálltak el fölötte. Mikor fölébredt, szemei még mindig a mestergerenda felé voltak irányozva. II. Nehány hétig kizárólag hivatalának szentelte magát s csakis azokhoz látogatott, kik vagy meglátogatták, vagy pedig kiket hivatalos összeköttetéseinél fogva szükségkép föl kellett keresnie. Nagyobb ünnep következett. — Az idősb asszonyok, sőt általában a nőnembeliek rendesen ájtatosak ; ha az egyházat meglátogatom, alkalmsint együtt fogom találni a n.-k.i összes szép világot, és legalább saját szemeimmel győződhetem meg, akad-e olyan asszony és leányzó, aki odaadó hódolatomat és udvarlásomat megérdemlené, — gondolá Kepe magában, és még össze se harangoztak, mikor az egyházban megjelent, és annak hajójában a figyelmes szemlére legalkalmasabb helyet elfoglalta. A férfiak és nők párosan, nagyobbrészt azonban egyenkint kezdtek szállingolni. A száműzött mentül tovább nézett és mentül többet látott, annál komolyabbá lett; elvonultak lelke előtt a Macbeth és Hamlet-féle szinmtívek minden néven nevezendő rémei, sőt mire az egyház megtelt, még a sírboltok penészszagát is érezte. Nagyot lélekzett, amint a legutolsók között egy magas sugár, halványképű, szőkefürtű harmincéves nő, és egy bogárszemű, hollófürtű, alacsony, de gömbölyű termetű fiatal leányka, közel hozzá, könnyű lépésben elhaladtak. Pár percre pillantásaik találkoztak, ő azonban az imapadig kísérte e némi reményt és vigaszt nyújtó jelenségeket szemeivel. Most tehát már színről színre látta N.K. azon nő példányait, kik hivatva valának — egy negyed vagy egy félszázaddal ezelőtt — rózsákként szerepelni az élet vadonában, a keserű napokat megédesíteni, és védő angyalként őrködni az élet terheitől és gondjaitól nyugtalankodva szendergők fölött.