Divat-Nefelejts, 1876. január-október (2. évfolyam, 1-44. szám)

1876-10-22 / 43. szám

NEFELEJTS XVIII. évfolyam. Megjelen minden vasárnap. DIVAT XI évfolyam. DHVAT-NEFELEJ Egyesült szépirodalmi és divatközlöny.TS. II. évfolyam. 43. szám. Budapest, 1876. október 22. Pv-" •£) Nem mondta senki. .. Nem mondta senki még, először Tőled hallottam: Értelek ! Oh legyen áldott az az óra, Mely engem hozzád vezetett. Jóságod enyhe napsugara, Keresztüljárta bánatom ; S verőfényes, derült tavaszról Megint, megint álmodhatom. A jó Isten megáld bizonynyal, Hogy velem annyi jót tevés, És életem is meg lesz áldva S szivembe’ nem lesz soha tél. Örök boldogságról, derűről Most zeng először énekem. S ha téged látlak, azt hiszem, hogy Boldognak lenni végzetem! ___________ Reviczky Gyula. Az ősi család fölvirágzásáért. (Beszély. Irta : Lanka Gusztáv. (Folytatás) in. A falucskához mintegy órányira fekvő Pap- Bikó nevű erdőrész tűzetett ki a vadászat helyéül. Reggelre olyan hó esett, hogy az ember térdig gázolt benne, s olyan hideg lett, hogy nem egy vadász s nem egy hajtó készült kezét megenni, csakhogy egyedül lábával küzködhessék. Reggeli 7 óra tűzetett ki indulási pontul. Mindenki talpon volt, az előfogatok előállottak. A hajtók előre mentek, s minthogy a maró hideggel lehetetlen volt küzdeniük, mindjárt bevezetésül olyan tüzet raktak az erdő közben, hogy nemcsak a Pap-Bika erdőrészbeli,anem a szomszéd megyebeli vadak is megérezték a veszedelmet és 8—9 mértfölddel odább állottak. Megindult a vadászkaraván is, a meghívottak között a helybeli lelkészszel, kántorral, jegyzővel és néhány esküdt emberrel, úgy bepakolva, mintha egy más világrészbe készülnének jégmedve- vadászatra. Nyolcszázkétszáz egynéhány mázsát vitt emberekben, bundákban, csarapékban, botosokban, kertyükben, shawlokban, és másféle melegítő és védő eszközökben. A kocsisok, csakhogy feledjék a hideget, olyan lármát csináltak, hogy a vadak ijedtekben, a kastély udvari vadásza pedig mérgében, a bőrükből is majd kibújtak. Reggeli 9 óra tájban az egész vadászsereg együtt volt az erdő közepén, a legfürkészőbb természetű szem se láthatott egyebet hónál, fagynál és lombtalan fáknál. A vadász két botos kerülővel hozzáfogott a vadászat — azaz a fölállítás — rendezéséhez. Mindenekelőtt egy ékesen szóló beszédet tartott, melyben lelkére kötötte a társaságnak, hogy ne pipázzék, ne szivarozzék, és ne köhögjön. Azután hozzáfogott a rendezéshez. A legjobb puskásokat oda állította, hol csak repülő vadak járnak, maga egy odvas fa mellé vette magát, előkerített egy csinos hajtóleányt, azzal társalogni kezdett és rágyújtott. A két kerülő a legközelebbi csőszházba ment, kinevetni az egész társaságot. Másfél óráig olyan csendesség volt, hogy a vendég azt is megérezheti, melyik lába ujja fagyott meg. Azután csakhamar egyes kitörések, köhécselések és dobogások lettek hallhatók. Még az olyan ember is káromkodott, aki azelőtt haragudni se tudott, még az olyan ember is táncolt álló helyében, ki ittas korában is kerülte az eféle mulatságot. Két óra múltával egy mértföldnyiről hallatszott három hajtó ordítása és egy közel vadász óbégatása, hogy az orra elfagyott. Melyre azután ilyenforma viszhangok feleltek : Nekem meg a lábam. Nekem meg a füleim. Ismét eltelt félóra, mely alatt az udvari vadász is szabadon bocsátotta a hajtó leánykát, nehogy lábainál fagyjon meg, összébb húzta a bundáját és a bajuszát megtörülte. Egyik vadász letette a puskáját és ujjait a szájába vette, a másik nyúl helyett lábait dugta a tarisznyába. A harmadik pedig arról kérdezősködött, merre van a legközelebbi tanya, vagy más olyanforma hely, ahol tüzelnek. Már az udvari vadász is markolászta a füleit, a lelkész pedig az ösvény hosszában kezdett szaladgálni. Harmadfél óra múlva közeledett két hajtó, de az nem kiabált, hanem sírt, mikor az útra kivergődött, s olyan nagy orruk lett, mint egy-egy ugorka. Lassan kint jöttek még néhány hajtók, sőt egy pár lövés is történt. A vadászok figyelmesek lettek, de valamennyi közül csak egy bírta a puskáját fölhúzni. Közel csörtetés hallatszott a bokorban. Nyúl szökdécselt az útnak kifelé, oly zuzmorásan, hogy legalább is farkasnak látszott. Akire egyenesen ráment, az orrával volt elfoglalva, és nem volt ideje célozni. — A körülálló örült, hogy kezeit a zsebébe tehette, és ki nem vette volna onnét egy szarvasért se. A nyúl távozott, mint jött, zuzmarásan. Az udvari , igazabban konyhavadász is megérkezett, piszkálni a hajtókát hanyagságukért, de ötvenből alig fele érkezett meg, a többi egymást frutírozta. Mindenki kiváncsi lett a vadászat eredményére. Nagysokára a kerülők is megjelentek és bemutatták az áldozatot. A jegyző kópéját lőtték agyon, kit a hűség ura után kergetett. — Hogy ki puffantotta agyon a hideg miatt, nem lehetett kipuhatolni. — Rezső öcsém! Üljön föl kocsimra, mi együtt fogunk hazamenni! Te pedig Ákos visszamaradsz vadászommal és név szerint veszed számba a hajtókát; ilyen fagyos időben, különösen a fehér cselédek közül, az erős hidegtől könnyen elgémberedhetett valamelyik, azt pedig nem szeretném, hogy egy kopón kívül még ember is essék áldozatul e haszontalan mulatságnak. — szólt Zsigmond úr parancsolólag és Lephágyi Rezsővel elhajtatott. Ákos atyja meghagyását szigorún és pontosan teljesítette. Saját felügyelete mellett, személyes jelenlétében vétette számba név szerint a hajtókát. — Csupán egyetlen szegény leányka hiányzik ! jegyzé meg a vadász résztvevő hangon. Özv. Bomby Mihályné leánya: Klárika. Ákos összerezzent. — Hol kezdődött a hajtás és kinek társaságában indult el? — kérdező az ifjú szorongó szivvel. — Együtt indultunk meg, — válaszolt a tömegből egy a fagytól vérpiros köpcös leány, és gunyorosan folytatá: — Bomby Klári azonban nemsokára elindulásunk után Dormidorral a nyergessel visszamaradt. Ő tudja, miért cselekedte. Ákosnak a vér arcába szököst és keblében a fájdalom helyét most már a düh foglalta el. — Rajta mindannyian siessünk megtalálni, ki a föltalálás első „ha-hó-ját” hallatja, azt egy aranynyal fogom megjutalmazni. Mint áradat rontott a csapat az erdőnek. —■ Ákostól — ki bizonyosan a legfigyelmesebben és legbuzgóbban keresett — alig tíz lépésnyire hangzott föl az első „hahó” ! Az ifjú másodszor is összerezzent. Néhány perc múlva a hidegtől vacogó és könyező leányka mellett állott, szemben a nyergessel. — A hideg visszatartott, zsibbadt lábaim megtagadták a szolgálatot, de inkább fagytam volna meg, — hogyse a gyalázatos ajánlatot meg kellett hallanom, melyet ez ember egy ismeretlen úr nevében tett, — szólt a leányka most már zokogva. Dormidor védelemre nyitá meg ajkait. Ákos azonban, miután Klárikát az utánna vitt bundába betakarta, kezeit és lábait a fagytól biztosította volna, lábával rúgott a megalázott mesterhez és e szavakkal hagyta magára : — Graz kerítő! Úgy közelítsd meg e gyermeket bűnös szándékkal, hogy vagy kezem által, vagy a börtönben fogsz meghalni. A nyerges boszuval távozott lelkében. Ákos Klárikát anyja házáig vitte kocsijában, hol e szavakkal adta át: E perctől fogva föloldom leányát minden úrbéres szolgálattól; sehová és senkinek se menend szolgálni. — Ön és én fogunk felette őrködni. A szerető anya hirtelenében nem tudta, örüljön vagy búsuljon - e kedvezmény és gondosság fölött. — Még a kastélyig ideje volt magát annyira megnyugtatni, hogy zavara föl ne tűnjék. A vadásztársaságot már a terített asztalnál találta. — Nem hiányzik senki, élnek és épek mindannyian ? — Istennek hála, igen, — válaszolt Ákos atyjának — sőt — tévé utánra gúnyosan Rezsőre tekintve — még feles számot is találtunk. — Bizonyosan valami orvvadászt! ? — Nem beiz azt, hanem Dormidort a nyergest. — Remélem meghagytad kerülőimnek , hogy azon esetben, ha elég szemtelen volna magát újabban a pagonyban mutatni, bottal verjék ki határomból, — jegyzé meg indulattal Zsigmond ur. Egy lábrugás mellett, magam személyesen intettem meg az alávalót. — Ugyan mit kereshetett ily hideg időben hivatlanul és fegyver nélkül ? — kíváncsiskodok a lelkész. — Galambokat! — válaszolt Ákos szemhunyorítra és ismét Rezsőre tekintett. Rezső kiparkozta a célzást és tekintetet. — Ha a mester galambokra vadász, nem tudom mikor lesznek készen szerszámjaim. Az ebéd végeztével, a vendégek eltávozta után, Ákos és Rezső csaknem egyszerre hagyták oda a kastélyt. Ákos, hogy szeme fényét, Klárikát a részletekről kikérdezhesse; Rezső, ki már úgy is mindent gyanított, hogy Dormidortól a történtekről biztos fölvilágosítást nyerhessen. A kívánt részletek és fölvilágosítások csakhamar megadattak.