Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-05-30 / 43. szám
ilyen szabadságnál emésztőbb zsarnokság nem létezik. Ez okból tekintjük, a P. Lloyddal együtt, megnyugvással mi is, hogy nálunk szabadelvű kormány tudta fenntartani a rendet négy éven keresztül. Ezen szempontból tekintünk bármely változást és nem óhajtunk sem alkotmánytalan rendet, sem erőtlen szabadságot. Magyar képviselőház. F. hó 25-ikén kihirdettetett a ház rendet bizottságaira történt szavazások eredménye. Napirenden van „a fiumei kikötő kiépítéséről és az ezen czélra 1871-re megajánlott póthitelről“ szóló törvényjavaslat tárgyalása. A törvényjavaslat elfogadtatik, felhatalmaztatván a pénzügyminiszter, hogy 13 millió s néhány százezer állandósított kölcsönt vegyen föl e czélra. A napirend utolsó tárgya a közbiztonság helyreállítása végett tett rendkívüli intézkedésre szükséges póthitelről szóló törvényjavaslat. Ezen czím alatt a szegedi társbiztosságra kért a kormány 140.000 frtot. Amint tudjuk, megelőző években szeged körül annyira el voltak harapózva a rablások, hogy a vasút is több ízben kiraboltatott , rendes postán pedig nem is engedte a kormány pénzt szállítani. Ennek következtében küldte ki a kormány 1869-ben ifj. gr. Ráday Gedeont királyi biztosnak, a ki rendkivül sok bűnöst fogatott el, csak a múlt évben is 1684 bűntényt derített ki. A kért költség megszavazása ellen csak is szélső baloldaliak nyilatkoztak ; a nagy többség pártolván annak megadatását. Magyarelegatió. A delegatiók az idén Bécsbe gyűltek össze. A magyar delegatió f. hó 22-ikén tartotta első ülését, melyben elnökké gr. Majláth Antal, alelnökké Bittó István választattak. Másnap d. e. 11 órakor fogadta ő Felsége a delegatiot. Az elnök hódoló beszéde után a király következőleg válaszolt : „Rövid szünetelés után ismét egybehívtam a közösügyi bizottságokat alkotmányos működésük gyakorlatára. Azon szerves átalakulási intézkedések, melyek a monarchia tekintélyének s biztonságának öregbítése végett kezdeményeztetek, természetszerű folytonosságuknál fogva, gondoskodásukat ezúttal is igénybe veendik. Bizton vélem önöknek mindenkor tapasztalt hazafiaságától elvárhatni, hogy egy részről a monarchia érdekét, másrészről pedig a pénzügyi helyzetet részrehajlatlan méltánossággal fogják mérlegelni. Fogadják uraim szives üdvözletemet.“ A válasz után a miniszterelnök a delegatió egyes tagjait ő Felségének bemutatta. Vidék, Kézdi-Orzsárhely, 26. april 1871. Tekintetes szerkesztő ur ! Becses lapjának 33-ik számából olvastuk az April 22-ikén Brassó városában tartott magyar-román testvériségi ünnepély megtartását ; — s midőn ez ünnepély hírére városunk polgárai részéről általános volt a lelkesülés, kérjük — becses lapjában legalább alatt írtaknak e feletti örömünket teljesen kijelenteni, kiemelvén forró óhajtásunkat, hogy örökre tartó legyen román testvéreinkkel kötött azon visszony — mely édes közös hazánkban közös boldogságunkat egyedül feltételezi. Éljenek román testvéreink ! Tóth Samus . Váts Ferencz. Málnási Kristóf. Ivováts István. Lukáts Károly. Dоbау Sándor. Tóth Károly. Tóth László. Kováts István. Kovács Dani: Hétfalu, május 22-én 1871. Tisztelt szerkesztő ur ! Nem kis megdöbbenést okozott Hétfaluban a Nemere egyik számában megjelent és minket porig sújtó e két szó: „elkorcsosult csángó“. Ha e halálos döfés a Nemere cultur ellenfelétől származnék, mindennapi vagy jobban szólva régi megszokott dolog volna, de az a többnél több, hogy ép ez a rég óhajtott magyar lapocska, melyet Hétfalu magyarsága oly lelkesen karolt fel és vasárnapokon második biblia gyanánt olvasgat, azon hallatlan és váratlan merényt kövesse el, hogy elkorcsosult csángó létezését elhagyje és hirdesse!*) Tudja kedves szerkesztő úr, mit jelent e szó : „elkorcsosulni ?“ A magyarnak elkorcsosulni annyit tesz, mint elárulni az édes magyar hazát, megutálni saját nemzetét, félrelökni anyanyelvit s felcsapni közvitéznek a fondarkodó ellentáborába ; azt pedig az egész világ tudja, és tudják meg a tömösi muszkavezetők is, hogy a hazaárulás oly bűn, mellyet Árpád atyánk meg nem bocsáthat. Jöjjön kedves barátunk Hétfaluba és mi esküszünk, miszerint ön Háromszékről jőve Pürkerecztől Bácsfaluig nem fog egyetlenegy csángó magyart találni, ki elkorcsosulás által magára vonhatná nemzete átkát s megvetését. Míg Hétfalunk a hetes szentszámmal kezdődik, őseink intését: „a vér vizzé ne váljék“ megtartandjuk halálig. Itt nem szólunk azokról, kik koronként idegen földre bujdosva, más haza nyelvét és kenyerét használják. Isten ne hagyja el ott is szegényeket. Nem hivatkozunk mi Hétfalu dicsteljes múltjára, a folytonos küzdelemre és vesztésre, szóljon a jelen. Nem rég egy bizonyos mostoha lap édes bortól megrészegedettnek kiabáló Hétfalut, mely oly útra lépett volna, melynek vége halál, pedig szerintünk élet, pezsgő viruló élet az. A hol oly üdvös mozgalom tartja tevékenységben a hazafiakat mint a miénk, ott nem elkorcsosulás, hanem szellemi haladásról lehet szó még pedig a nemzeti élet keretén belől. — 1853-ban az egyetlen Vasárnapi újság egy példányban járta végig egész Hétfalut: most 19 lap 79 példányban gyűjt és melegít nem csak mint akkor papok, jegyzők, tanítók, hanem a nép szivében és fejében is. Ezen kivül minden faluban van legalább 40 — 50 darab könyvből álló könytár, melyet ifjak és öregek szorgalmasan és ingyen használnak. Ez úgy hisszük nem elkorcsosulás. Az országos iskolai törvény megjelente után levettük felekezeti iskoláink hátáról az elavult frakot s községi sujtásossal diszitettük fel egy varázsütésre hosszas teketória nélkül. Ily tömeges átállás hol fordul elő a hazában ? Vajha a felekezetesség válaszfalait a községi iskolák minél hamarább ledöntenék hazánk minden tájain és tömörülhetnénk egy szilárd egészszé ! E lépésünk sem mutat elkorcsosulásra. — Századok folytán elvesztett, de mindig perelt birtokunkat követeljük jelenleg vissza, egy talpalatnyit sem hagyunk idegen kézen, még a kopár sziklákat sem, mert ezek is kiegészítő részei a magyar hazának, honát pedig soha sem szokta elárulni vagy gyáván idegen kézbe juttatni az egészséges csángó vér. 1848 előtt keveset ügyelt reánk nemzetünk, de mi hála istennek nem lettünk hűtlenek Nagy Lajos király bölcs intézkedéséhez. A véres 1848 a haza mellett találta Hétfalut, rettegett de nem ingadozott — és most sem ingadozik, mert utálattal fordul el azoktól , kik Bach- Schmerling kezét csókolták de most a magyar kormányt után útfélen gúnyolják. Ily hazaszerető népet korcsnak ne nevezzen senki. — Hosszufaluban mindjárt megnyílik az ipariskola, megnyitja sok lelkes hazafi segélye közelben és távolban s fiaink oly képességet s készültséget nyernek fafaragványok átidomitásában, faékitmények ügyes készítésében, hogy a visszanyert hétfalusi erdők fái többé nem tűzifául durva minőségben, hanem szivárványszinre csiszolt gyermekjátékok, csinos edénykék s főleg a mi legkeresettebb áruezikk leend Brassóban. Hétfalusi magyar és román kecses női alakokat feltüntető tubákpiksis vagyis burnótszelencze s. a. t. alakjaiban szállitatnak a vásárra. Ily törekvések nem halálra hanem életre vezetnek minket. Menjünk tovább. Hála istennek, nálunk már alakulóban vannak a barczasági népnevelési egylet községi bizottságai, itt ott már létre is jöttek, s már is olvasó köröket teremtettek, hol délutáni rövid vasárnapi vecsernyézés után örömmel telepednek le a különféle újságokkal és könyvekkel megrakott hosszú asztal körül a férfiak. Ki nem hiszi, menjen Bácsfaluba s úgy találja egék Pürkereczig s talán Bodoláig és még Nyénig is. Az asztalon legelső helyet a Nemere foglal el, meg is érdemli, mert bátran védi igaz ügyünket. Ha jól értesültünk, Bácsfaluba 11 példányban jár e kedves lapocska. A Kronstädterhez képest csak kölyök e lap, még is igy merészel dalolni : „Vagyok olyan legény mint te, Vágok olyan rendet mint te ! “ Oh ha száz évvel hamarább fújta volna nótáját a Nemére, ma más világ volna Hétfaluban. No de a mi halad, nem marad. Meg is fogadjuk mi ennek szavát, mert most csak egyet említünk, az idegenszabású párta és palástot kezdik, a menyasszonyok elhagyni, papjainkat is biztatják, hogy azt a jezsuita eredetű kalapot és czifra ezüst kapcsost félretegyék valamely múzeumba s már is gondolkozóba estek. Úgy , tisztelt szerkesztő úr, mi nem vagyunk elkorcsosult csángók.“ A tatranyi olvasó terem asztalán megpillantunk a favágó emberek egy képes lapot, — képeket szgények eddig csak a Cizióban láttak például Saturnust a mint saját gyermekét elégeti — látják Bismarck arczképét s igy szólnak : „né to né, ez épen olyan kopasz homloka mint a Cizióban való Saturous“. Egy más lapban ott áll Göthe és Schiller szobra s többen kegyeletesen oda hajolva mondják : „ebben két derék ember volt ez a Kossuth és Bem, isten jutalmazza meg őket! Ebből látni való, hogy a jóakarat nem hiányzik itt a kősziklás hegyek alatt. A testvérisülési ünnep után Zajzonba megy egy brassói kéményseprő és egy román barátunk kéményébe felmászva kezd dudlizni : „Wer Unglück will im Kriege ban, Der lange es mit dem Deutschen an.“ A németül értő román oly haragra lobbant, hogy a kéményseprő a ház födélen menekült el a közel fekvő Pirkerecz községébe, hol egy magyar gazda kéményében tovább folytatja duplizását : • „Aller Flüsse König ist der Rhein, Die Donau soll seine Gemahlin sein.“ Itt a németül tudó irodai stráza a lábánál fogva húzta le a szerencsétlen íratást a szűk kéményből, mert nem szívelhette a magyar Duna áruló verset. Lám Hétfaluban nincs tere az izgatásnak és honárulásnak ! S főleg mióta békekezet fogtunk román testvéreinkkel, itt Brassó éke, a mesebeli vadmacska szerepe lejárta örökre Ezsau lencséje korszakát. Kérdjük ezek után : nem vagyunk e mi ügyes életre való emberek, kikre a haza bátran számíthat? Hétfalu nem volt, hanem lesz ; más idők, más emberek, más iskolák, kezdünk formásodni és tömörülni. Itt nincs lutheránus, református, pápista és unitárius, mi munkás felvilágosodott magyarok akarunk lenni s arról is gondoskodunk, hogy nemzedékünk el ne korcsosuljon és az alma el ne hengerüljön fájától. Több hétfalusi magyar. — 170 — *) Kedves atyánkfiai, mind ezekre csak azt mondjuk, hogy a ki nem a ne vegye magára. Hogy mi a jóra való csángó népet sérteni nem akartuk, azt úgy hisszük nem is kell hogy mondjuk, sőt ha más akarná is bántani mig élünk nem hagyjuk. Sz. Sepsi-Kálnok, 1871 máj. 26-án. Nemere 41. száma 162 oldal sort olvasva K. L. ur „Felhívását“, a melyben különösen S. K. helységet ébreszteni látszik. A holerakiti is hogy az 1870-iki évben, mint tanító működött, pd. 1865-től fogva 1870ik év végéig volt K. ur * rector czimet viselő. Csak tessék K. ur jobban viszszaemlékezni Mi mint tanítót 1865 ben úgy hívtuk volt meg, s ön 1870-ben veszi észre magát és említi hogy S. K. helységben tanító! ha, ha, ha! Beh későre ébredt fel, sajnálni tudjuk, de most. A szolgálat a fizetést mérlegelte. Jobban tett volna, akkor a kandalóban szittani a tüzet, mig a kandaló mellet volt K. ur is, nem most mikkor még házunk füstjét se látja. „Seperjen kiki a maga háza előtt. “ — Most igaz nem abban áll a tanító magasztos hivatása, hogy csak czimzetét viselje az ember, hanem örvendeni fogunk, ha a czimzetet babér koszorúzza, mind a haza nemzet és vallás előmozdítására. És a tanítók igyekezzenek tenni, addig mig az idő nem jár el. Mi K. urnák S. K. helység irányában nagy buzgó felhívását megköszönjük, hanem mi most jó akaratunk mellet a viszonyok mint iskolát nem építtetünk. Hisz bár nekünk meglehetős iskoláink vannak a többiekhez képest, csak tanítóink nem voltak. Igaz most már két új tanítónk lesz. Hanem szomorúan kell kijelentenünk, az újak se fognak egyelőre, e szorgos és drága időben, a nevelés ügy terén tenni többet, ha nem vigyáznak, mint az eddigi tanítóink. Jó tehát a nevelés es tanítás sarait szorosan felkötni, mind azoknak akik a magasztos mesteri ravatatást viselni akarják. ° S. Kálnokiak, külföld. FRANCZIA ÜGYEK. A franczia — illetőleg párisi polgári harcz szomorujátékának utolsó felvonása van a színtéren Versailles csapatai nagy erővel, öntudatosan léptek be Párisba, s a commune hattyúdalát énekli. Ez a