Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-03-28 / 25. szám

Magyarországon nem volt még fej, a­melynek több gondolata vált volna köz­kincsé , s nem szükség ennek bizonyítására sem kisebb munkáit felsorolnom, sem a nagyobbakat bővebben elemeznem. A demokrácziának nem volt még őszintébb hive nálánál, a­ki egyszersmind oly bölcsen tudta volna kijelölni a határo­kat, melyeken túl a féktelenség kezdődik. S midőn mi siratjuk benne a bölcset, a lángészt, a szeplőtelen tiszta jellemet, si­ratnunk kell mindenek fölött azt, hogy mért nem volt több ideje eszméinek meg­valósítására. Magyarország állami átalakulása a kü­lönböző érdekek számbavételével és kie­gyenlítésével történt , a társadalmi átalaku­lás is helyes mérséklettel van folyamatban. Mindezekben sok szolgálatot tehetett volna szelleme az új alakzatok megszilárdítására. És a­ várrendszer helyén új ténye­zők támadtak a hazában, a nemzetiségi tö­rekvések, a­melyek ha szembe állíttatnak egymással és fő politikai tényezőkként sze­repelnek, alkalmasak romba dönteni min­den vívmányt, megsemmisíteni az államnak és egyénnek sok drága jogát ; ha erősza­kosan elfojtatnak, hamu alatt lappangó paráz­zsá válnak, a­mely mindig kitöréssel fenyeget és kitörésekor a boszu angyala teszi féktelenné. Eötvös államférfiús nézetei és intézke­dései igen alkalmasak voltak a nemzetiségi törekvések jogos irányba terelésére. Ha nemzetiségi érzetét senkinek nem sértetik , ha tiszteletben tartatik az minden­kire nézve, mint a rómaiknál a családi is­tenek ; ha a demokráczia nagy elveire , jogegyenlőségre és polgári szabadságra ala­pított alkotmány biztosítja mindenkinek úgy egyéni és családi, mint nemzetiségi érde­kei kifejtését , akkor a nemzetiségi külön­bözések nem képezhetnek többé akadályt valamely állam kifejlésében ; ellenkezőleg üdvös és nemes versenynek képezik alap­ját. — Siratnunk kell Eötvös kora halálát azért is, mert ezen nagy elvet sikerrel tudta alkalmazni mind államférfiul működé­sében,­ mind magán körében. Én nem ismertem senkit, a ki mele­gebben ragaszkodott volna saját nemzeti­ségéhez, mint ő ; de azért nem esett soha abba a hibába, hogy saját fajának erényeit túlszinezze, hibáit eltakarja, s azzal szem­ben más fajok iránt igazságtalan legyen. Őnála a nemzetiségi érzés igazán házi isten volt ; s midőn bemutatta annak áldozatát iró­asztala mellett,­­— az egész emberiséget gazdagította ; ő át volt hatva azon gondolattól, hogy mások kegyelet­tárgyának sértése saját jobb érzéseinket is mélyen sérti. Vajha soká élt volna még, hogy üd­vös eszméit saját maga valósíthatta volna meg ! — Nem időzöm tovább ezen nemes kép átalános vonásainál, hogy a megboldogult­nak azon művéről szólhassak, mely minket itt legközelebbről érdekel. A tisztelt iskolatanács már második éve működik az országos népiskolai tör­vény alapján. Második éve átalában, hogy ezen törvény megvalósítása munkába vé­tetett. — Ha rövid is még ezen idő arra, hogy feltűnő nagy eredményeket létesíthessünk , szakértő férfiaknak bizonyosan elég, hogy ítéletet alkothassanak az egész szervezet felől. — És azt hiszem , bevallja mindenki, hogy ezen szervezetben a tanulási kötele­zettség a tanítási szabadsággal, — az ál­lami felügyelet az autonóm testületek és egyének tiszteletben tartása a javítások út­jának megnyitásával igen szerencsésen van párosítva. A részletekre lehetnek észrevételeink, és az élet kritikája alatt szenvedhetnek változást ezen szervezet egyes részei , de a vezéreszmékben föl kell ismernünk azon bölcs szellemet, a­mely sem a conserválást sem a reformot nem tekinti czélnak, — hanem conservál is, reformál is, a­mint nagy és nemes czéljai igénylik. Magyarország jövője „cultura kérdése“ — szokta a boldogult mondani , és ő va­lóban rajta volt minden erejével, hogy a polgári szabadságra s egyéni nemességre és jóra valóságra alapított culturát mentői átalánosabbá tegye Magyarországon. Nevének szebb emléke nem lesz, mintha eszméi diadalra jutnak , és azon diadal boldogság lesz egyszersmind hazánk minden polgárára nézve. Működjünk, urak, összevetett vállal, nemzetiségi és párt különbség nélkül, ezen diadal bekövetkeztére ! Brassó 1871. márcz. 23. — 98 — Nagy-Szeben, 1871. márcz. 20-dikán. A mi itt a szász nemzeti egyetem gyűlésein foly, annak fele sem tréfa. Három javaslat van, árvere­zés alá bocsájtva ; most már csak az a kérdés, me­lyikért ígérnek legtöbbet. A­mint ezen három javaslatot olvastam, mind­járt a Hamujutka meséje jutott esembe. Az ó­szászok javaslata a legcziffrább ; ez az első­szülött, a három testvér legidősbike. Ezen javaslat szerint az egyetem alkotná az egész úgynevezett szászföld számára a statútumot, emellett a 11 törvényhatóságnak is megmaradna ed­digi hatásköre. Nesze semmi fogd meg jól ! A tiszt­viselők pedig életkoszára választandók és így a sta­tútum alkotó egyetem szárnyai alatt felnövekedő bureaucratia megteremtené azt az annyira óhajtott Sachsenlandot, per majorem preusificationis glóriam. Nagy csoda, ha közelebbről nem componálnak ezek az urak egy nótát ezen czimmel „die Wacht am Privilegium. “ Az ifjú szászok mint nevek is mutatja, vala­mivel fiatalabbak , azért az ők javaslatuk a második testvér. Ez is, ha­bár nem is annyira, mint az első­szülött, bír némi cziffrasággal. Ezen javaslat szerént van szánva az egyes municipiumoknak önkormányzati jog, de e mellett az egyetemet is kegyelet teljesen felöltözteti egyet más akom­bákommal, úgy hogy szegény mint egy bűvész nézne ki hierogliphokkal beirt köpenyében. A tiszt­­viselők választására nézve kevésbé kívánja támogatni a bureaucratiát. Némely dolgokat, mint teszem a szász nemzeti vagyonhozi illetőséget homályban tart­ja. Úgy látszik, hogy szabadelvű kíván lenni, de mintha az „unus sít populus“ és a szász suprematia ábrándjától mégis meg volna környékezve. Ha az ember sokáig nézi ezt a javaslatot, úgy jár mint sze­gény Ereiligrát a holddal (so tritt aus schimmerndem Wolkenflor der Mond, der dunkle, verfinsterte her­vor). — A harmadik leány mint tudjuk Hamujutka volt ; ez a „Zamm­er“ javaslata. Ebben a gyermek a nevén van szólítva ; sze­rény és egyszerű ; a privilégiumok kripta szaga nem érzik rajta. Fő pontjai ezek: A szászföld osztassék négy megyére ; azoknak élén álljon egy egy kineve­zett főispán. A választott Comes kezelje az egye­temmel a szászföld vagyonát ; a szelistyei, talmácsi és törcsvári uradalmak, valamint a brassóvidéki ma­gyar román falvak csatoltassanak a szászföldhöz és részesüljenek a szász nemzeti vagyonból. A utóbbi pontra nézve óhajtottunk volna más­kitételt t. i. a szelistyei, talmácsi és törcsvári ura­dalmak és a brassóvidéki magyar román falvak, mint a szászföldhöz tartozók, részesei a szász nemzeti vagyonnak. No meg állj Zamm­er! Ezért téged tudom meg Wochenblattoznak, Boteznak és Kronsädter Zeitun­­goznak, s ha sikerül még meg is Misstrauens vátu­­moznak. Meg kell vallanunk, hogy a szász atyánkfiai­nak furcsa nézete van egy constitutionális államról , de még különösebb az országgyűléséről, ha azt hi­szik, hogy olyan javaslatot, a­milyent ők összetá­koltak, el fog fogadni. Circumspectius—. Magyar képviselőház. A külügyi vita befejeztetett „f. h. 20-iki ülés­ben névszerinti szavazással I­v­á­n­y­i Dániel mint indítványozó zárbeszé­det tart. Lindenek Tisza és Jókai ellen polemizál. Ezután a miniszterelnök ellen fordulván, megjegyzi, hogy a kormánynak legalább úgy kellett volna föl­lépnie, mint föllépett Anglia. Jókainak megjegyzi, hogy szóló nem csinál oppozícziót azért, hogy a kor­mányt megbuktassa, hanem hogy megbuktassa azon alapot, melyen áll. Kérdi Jókaitól, miért csinált op­pozicziót 49-ben egy valóban nemzeti kormánynak akkor, midőn a haza a lét és nem lét közt forgott ? Erre Schvarcz Gyula ellenében a franczia nemzetet védelmezi s kiemeli, hogy a franczia köztársaság 48-ban csak akkor kezdett reakczionárius irányt kö­vetnie. (Fölkiáltások : Minek választották Napóleont ! ?) Azon szemrehányások ellen, hogy a szélső­baloldal e kérdésben nem ért egyet, azt feleli, hogy pártjá­ban az a fegyelem, hogy mindenki meggyőződése szerint cselekszik. Ajánlja hat­ javaslatát. J­ó­k­a­i Mór személyes kérdésben szólal föl. Minthogy másodszor fölhozatott ellene azon ország­­házban azon vád, mintha 1849-ben a nemzeti kor­­mánynyal oppoziczionális állást foglalt volna el , kénytelen kijelenteni, hogy ő soha egy szóval vagy egy sorral sem támadta meg az akkori kormányt, és azért az ellene emelt vádat mint rágalmat visszauta­sítja. Sőt mindig azon meggyőződésben élt, habár csak 22 éves fiatal­ember volt, hogy a nemzetnek ki kell vívnia szabadságát és biztosítania a békét. Ezen meggyőződésben van most is. Hogy nem mű­ködött a 49-iki magyar kormány ellen, kitetszik on­nan, hogy akkori lapja, mint azt sok képviselő tudja, a kormánynak közlönye volt. Sőt egyenesen Iványit hívja föl tannul, hogy 49-ben azt mondta, hogy, h­aba a kormánynak egy tagja tisztátlan kezű, azért ő ezen kormánynak híve lenni meg nem szűnt. Ezután 20 képviselő kívonatára a név szerinti szavazás kezdődött meg azon kérdés fölött : „el­fogadja-e a ház Irányi határozati javaslatát vagy nem ?“ A szavazás eredménye az, hogy 434 igazolt képviselő közül „nem“-mel szavazott 225, „igen“-nel 33, távol volt 175, elnök nem szavazott. E szerint Irányi határozati javaslata 192 szó­többséggel elvettetett. F. h. 21-én a képviselőház egész halmazát vé­gezte a munkának, kezdvén azt a budgettörvény végleges megszavazásán. Elintézte a Svéd- és Nor­végországokkal, Olaszországgal és Francziaországgal kötött szerződést a közbüntettesek kölcsönös kiadása tárgyában. Elfogadta az igazságügyminiszter törvény­­javaslatát melynek értelmében a pesti kir. ítélő tábla biráinak száma négyet szaporittatik s négy tagja a táblának ideiglenesen a semmitőszék bírái közé szavazati joggal beosztatik. Megszavazta továbbá a fiumei (a Cseh-féle) provizórium póthitelét, elvetette Iványi Dánielnek a felnőttek oktatása tárgyában be­adott törvényjavaslatát, a központi bizottság indítvá­nyára a közoktatási miniszter azon kijelentése foly­tán, hogy e tárgyban a minisztérium is készül tör­vényjavaslatot előterjeszteni, mely összhangban lesz a népoktatásról szóló (1868. 40.) törvényczikkel. És végül megkezdte a ház a községek rendezéséről szóló törvényjavaslatot. E vitának — az első szó­nokai Királyi Pál többségi és Simonyi Lajos kisebb­ségi előadókon kívül Szüllő Géza és Sch­varcz Gy. voltak. A többségi és kisebbségi javaslatok két lé­nyeges pontban térnek el egymástól : a virilis sza­vazatokban s a felebbezési fórumban, melynek köz­ség és község, s egyes és község közt a kisebbség a megyét, a többség a belügyminisztériumot kandi­dálja. — A m. képviselőház f. h. 20-ik ülésében : H . г V­á­t Boldizsár igazságügyminiszter Szap­­loncsay Józsefnek a katonai törvényszékek tárgyá­ban tett interpellácziójára felel. Van tudomása arról, hogy a budai katonai törvényszék csakugyan hozott ítéletet tettleg szolgálatban nem álló katonák polgári ügyeiben. Ezen eljárást nem tartja törvényesnek és valahányszor ily eset fölmerült, nem késett a közös hadügyminisztert fölkérni, hogy a fönálló katonai bí­­róságok hatásköreire nézve magát a Magyarország­ban fönálló törvényekhez alkalmazza ; azonban, fáj­dalom­­ ezen felszólításának kívánt sikere nem volt. Szóló és a közös hadügyminiszter közt fenforgó differencziák oka ott fekszik, hogy a közös hadügy­miniszter szerint a katonai hatóságok hatáskörére nézve még most is fenáll az 1851-ben kibocsátott, rendelet, szóló szerint azonban ezen kérdés már el van dönve a véderőről szóló törvény és az 1867-iki 12. törvényczikk által, a hadügyminiszter tehát a katonai bíróságoknak eddigi hatásköréhez ragaszkod­hatni vél, mindaddig míg a katonai biróságok illeté­kességére nézve külön tüzetes törvény nem intézke­dik. Szónok is óhajtandónak tartja egy ily törvény

Next