Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-02-21 / 15. szám

Brassó, 1871. Első évi folyam 15. szám. Kedd, február 21. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.—­ Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyom­dájában. Vidékünk népnevelésü­gye. .. Ez alkalommal, a 12. számban közölt schweitzi levél és a közoktatási magyar miniszter előterjesztése alapján, néhány pontban összehasonlítom a körülbe fekvő­­ törvényhatóság népoktatási helyzetét Aargau kantonéval. Itt következnek a világosan beszélő adatok: Iskolák költsége 400946 frank 50961 forint 10419 forint 15379 forint 8986 forint 17223 forint 16200 forint Mielőtt tovább mennék, föl kell említenem, hogy a Brassóvidéket illető terület- és népességi viszonyok abból az időből valók, a­mikor még néhány, most Fogarasvidékhez tartozó község, ide tartozott. Brassó­­vidék népessége a legújabb számítás szerint több 90.000-nél. Egyéb adatok minden törvényhatóságra nézve a közoktatásügyi minisztériumnak azon előterjesztésé­ből vannak véve, a­melyet a folyó évben terjesztett a törvényhozás elé. Föl kell említenem még, hogy habár említett miniszteri előterjesztésben az áll, hogy népiskoláinknak 1870-beli állapotát tünteti fel, tudtommal az adatok 1868/69. tanévről vannak gyűjtve, tehát azon korból, midőn az országos tanfelügyelők és törvényhatósági iskolatanácsok még nem kezdették el működésöket. Hogy az azóta lefolyt másfél év alatt valami szembetűnő nagy haladás történt volna, azt nem ál­lítom­­, de állítom igen­is, hogy lényeges haladás tör­tént legalább egy pontban , az iskola­gyakorlásra nézve. Az összehasonlításnál mindenek­előtt a népok­tatásra fordított költségek összege ragadja meg fi­gyelmünket. E tekintetben a mi törvényhatóságaink közt Brassóvidék aránytalanul jobban áll a többinél, és legközelebb schweitczi kantonhoz, mert míg Aargau­ban 29.000 gyermek nevelésre évenként 100.000 fran­kot — az agió rászámításával 200.000 forintot köl­tenek. — Brassóvidék 16.000 gyerek nevelésére 50.000 forintot ad ki. E tekintetben hát azt mondhatjuk, hogy Brassó­vidék ha még annyit költhet, mint most a­mit költ, megközelíti a schweitzi kantont. Habár nem szabad elfelejtenünk, hogy Brassó­­vidéken a felekezeti rendszernél fogva az említett jövedelemnek egy igen jelentékeny része templomi szolgálatokért jár az illetőknek, míg a schweitzi kan­tonnál tiszt­a népoktatási kiadásokról van szó. Ési Brassóvidéknek­ is ily roppant a tennivalója még: még egyszer annyi, mint a­mennyit eddig élő összesen létesíteni tudott, a­mit mondjunk az elő­sorolt többi törvényhatóságokról! Íme Háromszéken 18.800 iskolakötelesre csak 10.000 ft. évi költség esik! Tehát körü­lbelől meg kell huszonötszörözni ez összeget, hogy a schweitzi kanton állását elérje. Kétségtelennek látszik előttünk, hogy Három­szék adatainál tisztán csak a néposkolai kiadások vannak felszámítva, s a­mit a tanítók egyházi segéd­­kezésekért nyernek, az nincs ide zavarva. Ezen körül­mény enyhíti az aránytalanságot a hazai más törvény­­hatóságokkal szemben, a­melyek nem választották el oly tisztán a tanító­ személyzet tanítói és egyházhi­vatalnoki fizetését, de magára a népoktatásügyre vo­natkozólag szomorú valóságot tüntet fel. (Folytatása következik.) Egyes vi­szonyok meg­nevezései Aargau kan­ton Brassóvidék Háromszék Csikszék F. - Fehér­megye u .7 оЬн Udvarhely­szék A terület nagysága 25­­4 □ni. 32-6 □ m. 54-3 □m. 81-6 □m. 31-5 □ m. 32-9 Пт. 47-3 Um. Lakosság száma 196000118000115000980006500076000111000 Iskola­kötelesek száma 29069165991883521690 894019008 16819 Iskolába jár 29069 10070 7786 6768 5085 6606 8546 Iskola van 527 67 135 69 98 10­ 146 Tanító van 530 182 163 110 109 130 176 Egy honi utazó visszaemlékezései. (Folytatás és vége.) Volt ok rá egykor, hogy azt mondják: Enged a világ közepe. Itteni kedves emlékeimről majd más­kor, most csak azt jegyezzük meg : abból a hegyaljai raktárból fáradt utasnak elég egy fél szeze, hogy a szokottnál mélyebben elaludjék. Meggondoltam — későn ébredtünk fel ! Ilijába hajtunk óránként két mértföldet — elkéstünk három és fél perczc­el. A gy.­fehérvári indóház mellől keservesen néztünk utána az Alvincz felé nyúló gőzkigyónak ! Qui perdidtit nu­­merum , incipiat iterum. Úgy kell nekünk , ezek az angliusok, majd megtanítanak minket: mi az a pon­tosság, mi az az idő. Az idő pénz, azt mondják itt. Holnapig várnunk kell, hogy tapasztaljuk: az idő pénz. — Ezelőtt néhány évvel készen volt vándorbútor­, útitáskám, útleveleim a művelt külföld minden orszá­gaira nézve; midőn minden lehető előkészületeket megtettem, a véletlen úgy hozza, hogy a kent saru itthon marad. Ezt csak azért említem meg, hogy nem épen terra incognitára léptem a fehérvári indóházban, de még­is megvallom, nagyon sokat ügyetlenkedtem, míg oda jutottam, hogy egy harmadik osztályú kocsi ajtaját egy udvarias úr felnyitotta előttem. Szorongó kebellel foglaltam helyet. Én istenem ! mi mindent éreztem, gondoltam ! ! Egy marhakereskedő és egy pesti zsidó voltak útitársaim. A kocsi belseje az iskolai tan­szobára, az iskola­padokra emlékeztetett, mikor az ember nem volt elkészülve jól a revocatióra. Az a két úr mintha censoraim lettek volna, bár mennyire igyekeztem el­palástolni, észrevették az istenadták, hogy én először utazom vasúton, czenseálni, oktatni kezdettek. De miután láttam, hogy ezektől a professoroktól nem sokat profitírozhatok, tettem magam, hogy álmos vagyok, egy szegeletbe húzódtam, még egy-két igen — nem — ja — nem­ felelet után egyedül gondolataimmal maradtam. Szándékosan kerültem eddig elő megemlíteni, hogy a Küküllő, Maros, Aranyos völgyekben, az első munkálatok, Kolozsvárnál a kész, forgalomnak átadott vasút mennyire meglepett. Így van ezzel azt hiszem mindenki, ki csak könyvekből ismeri az emberi esz e csodaművét.­­ Azon pereztől kezdve, midőn az első földhányást megláttam, mindig a legmélyebben érdeklődtem, mi az új nevezetes ténynyel, a vasúttal, országunkra, társadalmi életünkre nézve kapcsolatban áll. Utazásom czélja egészen más volt, mint ezt­­ vizsgálgatni, nem is vagyok szakértő e téren , de­­ nem tehetek róla, nem tudtam szabadulni e kérdé­sektől: kik építik, hogy építik e csodaművet? Meny­nyiben vesznek részt ennek építésében hazám fiai ? Mit hoz ez új, nagyszerű jelenség reánk? Minő vál­tozásokat fog előidézni társadalmi életünkben? Azt régen tudtam, hogy átalában a jó közle­kedési utak, főként a v­a­s­ú­t egy olyan csatorna, melyen át az anyagi és szellemi elő­hala­­dás, jólét, tökéletesedés egyik kézből, egyik országból a másba folyik. Régen tudtam, hogy az újabbkori művelt világ a gőzmozdonynak köszöni dicsőséget, nagyságát ; rég tudtam, hogy a mi társadalmi pangásunknak egyik legfőbb oka: a közlekedési eszközök hiánya volt;­oh de mégis a határtalan öröm mellett, hogy most a sassal versenyt futhatok, keserű fájdalom szállta meg lel­kem­et, hogy e nagyszerű vívmány méltánylására, az ez által kínálkozó előnyök okszerű felhasználására mi Erdélyben nem vagyunk készen. Ha más kiadásban is, de sok tekintetben úgy tapasztalom, Erdély egy újabbkori Kalifornia lett az idegenekre nézve. Milliók folytak be már csak a Fehérvárig és Kolozsvárig nyúló — már a közforgalomnak átbocsá­tott vonalak kiépítésével; milliók a többi vonalak előmunkálatával : mit nyertek ebből Erdély őslakói ? Brassóvidék helyzetéhez. (A „Kronstädter Zeitung“ ellenében.) 1760 előtt a törcsvári dominium falvai nem fél, hanem szinte egész szabadok voltak, úgy Talmács és Szelistye is. Ezen községek lakói határszéli szol­gálatot teljesítettek azon határszélen, hol laktak, fehér palajosoknak neveztetve. Birtak ezen falvak malom- és korcsmajoggal. Bírták ezen földön birtokukat sza­badon oszthatólag, lehetőleg máig. Szaporították ke­vés mivelés alatti földjüket az erdőkből irtványokkal szinte máig. Birtokuk birtoklásán látható a siculica haereditas jelleg. De midőn a határszéli katonaság 1764 körül felállittatott, Brassó önhatalmúlag, előre kis, de időről­­időre mind nagyobb mértékben taxát és dézmát kez­dett róni a birtok után. A múlt század végén már jövedelmező állapotban lévén léve Brassó által falvaink, a községekbeni árendások karácson körül télire fát kezdettek maguknak hozatni. Ezt a kalákát néhány év alatt szokássá tévén, a szokásból kötelességet csi­náltak; a terhet állandósították, bizonyos mennyiségű fát vitetvén a maga számára e falvak lakóival, így csináltak a hétfalusiakból jobbágyat. És a­­­mi legszebb, nem volt az elég, hogy Brassó önha­­t­talmilag nyomott jobbágyhoz illő terheket Hétfalura, húzván 88 éven át az abból jövő hasznot egészen 1848-ig, részben máig, hanem a földtehermentesítési alapból magát ez iránt még kárpótoltatni is tudta. Ne vegye tehát zokon a „Kronstädter Zeitung“, ha az mondatik , hogy Brassónak keze máig is zse­bünkben van. Illusztráljuk egy kissé meg ezt a féljobbágyságot. Mig a vármegyei gróf azon püspök elnöklete alatt tanácskozott egy asztalnál, ki mellette az iskolán, mint saját famulusa ment át , addig falvaink e magyar evang. papsága az alattuk álló egyházakkal együtt ki voltak zárva az egyházi téren minden jogélvezetből. Brassó szász nagy papja hiúságának is meg kellett hozni az áldozatot, alatvalóivá kerítvén a val­lási téren papjainkat és egyházainkat. Nemde nem szép kép-e ez? A szász papság méltóságán ejtett sérelemnek tekintette jobbágyok papjaival érintkezni. És mikor volt a fundus regiuson a polgári sza­badság, mit oly sokszor szeretnek emlegetni, érvénye­sítve ? Papíron igen, de a valóságban nem. Nem szen­ved itt kivételt sem szász, sem román, sem magyar. A lakosság minden rétegéből bejött dézmajövedelem úrrá tette a szász papot, létre­jött a legabsolutabb hierarchia a szász nép felett. A statuták alapján a beligazgatási rendszer uraivá tette a főbb városokat a vidéknek. A városokon a urak fiuról-fiura örökölték és élethossziglan viselték a hivatalokat; ők voltak urai város és vidéknek egyaránt. Szinte igy volt a papság is az övével. A regulativ­ pontok pedig beko­ronázták a statutát úgy, hogy még a falvakban is állandósittatott a közhivatalviselés és igy a nép köz­­ü­gyekbeni befolyása lassanként mind szűkebb-szű­­kebbre szorittatott. Egy szász falusi főiskolatanítóságon felül nem igen vihette. A népnek nem volt többre tere, úgy ki volt az csinálva. Köztök semmi intelligentia ki nem fejlődhetett. Szép alapja lett volna ez a jövőnek. Midőn maguk a szász községek szász lakói is ily útra valának terelve, könnyű kitalálni, mily sorsa lehetett azokban a nem szászoknak. Ez hű képe a democratiai alapon nyugvónak híresztelt szász községi és municipális intézményeknek. Kívánság szerint megkísértem a pontozatokat, minélfogva a vidékképviseletben, municipális jogok élvezhetésére felvehettek, joggyakorlók lehessünk. Nem látok sok pontozatot szükségesnek. Ha az egész emberiségnek elég az alábbi három, mi is azzal be­érjük. 1. Legyen itten szabadság. 2. A szabadság alapján legyen jogegyenlőség. 3. Ha a szabadság és egyenlőség létre­jött, az meg fogja szülni a társadalmat boldogító harmadik pontot, a testvériséget. Ismétlem: moi ezzel beérjük. De az eddig fenn­állott rendszer ezeknek mind ellentéte, s engedjenek meg hát, ha azokba szerelmesek nem vagyunk. De

Next