Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-10-10 / 81. szám
5) az észjogra és encyclopaediára, valamint a protestáns egyházjog előadására Jenei Viktor: 6) a büntetőjogra dr. Groisz Gusztáv: 7) a magyar közjogra s közigazgatási és pénzügyi törvényismére dr. Korbuly Imre: 8) a kath. egyházjog és hűtbérjogra dr. Csiky Viktor: 9) a nemzetgazdaságtan és pénzügytanra dr. Berde Áron rendes tanárokat, továbbá 10) a római jogra: dr. Farkas Lajos; 11) az alkotmányi és közigazgatási politikára: dr. Concha Győző rendkívüli tanárokká; b) az orvosi karhoz: 1) a leiró- és tájboncztani tanszékre: dr. Czifra Ferencz; 2) a kórboncztanra: dr. Genersich Antal; 3) az élet- és szövettanra: dr. Török Aurél; 4) a különös kór- és gyógytanra: Máchik Béla; 5) a sebészetre: dr. Brandt József; 6) a szülészetre: dr. Maizner János; 7) szemészetre: dr. Schulek Vilmos; 8) az államorvostanra : dr. Fodor József nyilvános rendes tanárokká; — továbbá: 9) az általános kórgyógy- és gyógyszertanra: dr. Ajtai Sándor; 10) az állatjárványtan és állati rendészetre: Mina János; 11) az élet és kórvegytanra : dr. Plósz Pál rendkívüli tanárokká ; c) a bölcsészeti és mennyiségtan természettudományi karhoz: 1) a classica philologiára: Szamosy János és Hóman Ottó; 2) a magyar nyelvre: Imre Sándor; 3) a német nyelvre: Metzl Hugó; 4) a bölcsészetre : Szász Béla; 5) a neveléstanra: Felméri Lajos; 6) a hazai történelemre: Szabó Károly; 7) az egyetemes történelemre: Ladányi Gedeon; 8) a történelmi segédtudományokra: Finály Henrik; 9) a felsőbb mennyiségtanra: Martini Lajos; 10) a kísérleti természettanra: Abt Antal; 11) a vegytanra: dr. Fleischer Antal; 12) az ásvány- és földtanra: dr. Koch Antid rendes tanárokká. A szászokról. A bécsi „Wanderer“ I. évi 251. számában így nyilatkozik a brassói képviselőválasztás elleni panasz sorsának említése alkalmából: A panaszügy kimenetele nagy örömükre szolgálhat a szászoknak, de az utolsó másfél év sok viszontagságaiból merítsék azon meggyőződést, hogy a várak századai letűntek és hogy az újkor áramlata nem törődik várak és kastélyokkal. Mig a szászok nem tudnak ezen nézetre vergődni, addig ezen kellemetlenségek mind nagyobbak lesznek, épen nem a szász nemzet előnyére. Az általános emberi jognak, az egyenjogúságnak eszméje gyökeret vert mindenütt az országban, csak a szászoknál nem létezik; ellenkezőleg ép oly természetű ezen eszme, hogy a szász kedélyt elkeseríti. Ki mondhatná, hogy ez jól van? S ha itt-ott egy nemesebb szász jellem el is ismeri az egyenjogúság elvét, akaratra ellenszegül, ha nemzetének műveltségére és a nemszászok nagy tömegének „miveletlenségére“ gondol. Ki állíthatná, hogy ez jobb? Mily szomorú — mondhatjuk rettentő — helyzetet készítnek maguknak azon évekre, midőn az idők áramlata végre mégis csak elnyeli minden magán és különjogaikat és többi csing-bingjaikat. Városok alapítóinak, a cultura fénysugarainak nevezik magukat, s azon nevetséges kérdést fitogtatják: milyen volna most Erdély képe, ha a szászok nem volnának. Mi bizonyosan nem kicsineljük érdemüket, de ilyen szólamok merő humbug. Ama kép sokkal kedvezőbb lehetne! Brassó 700 évi fenállás után is alig 25.000 lakossal biró város, noha mindóta a legjelentékenyebb közlekedési pontok egyike volt kelet felé. Ha kezdet óta más szellem élne a szász nemzetben, ma Brassó világváros lehetne — en miniature. A humanitás sőt a szászok érdekében nem véljük helytelennek ezen futólagos megjegyzéseket tenni egy elfogulatlan lapban, annál is inkább, mivel a honi szász sajtó ily észrevételeket határozottan elítél, sőt olyan férfiakat, kikhez ily belátások férnek, a német ügy árulóinak rágalmazza. Szerény véleményem a következőkben nyilvánul : Senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy minden uralkodó igyekszik saját népe nyelvét — ha az nem anyanyelve — elsajátítani, vagy megfordítva a nemzet törekszik uralkodója nyelvével bírni; itt az utóbbi eset forog fenn ; s megengedem, miszerint az udvari nyelv egyelőre — miután Károly herczeg egy szót se tudott románul, a román főurak pedig németül nem beszéltek — a franczia volt. Azonban a bojárok lassan sajátokká tették a német nyelvet, lehet a herczeg kedvéért ; e szerint tagadhatatlanul Károly herczeg is egy tényezője ennek a haladásnak, ha ugyanannak lehet nevezni; továbbá a vasút is meglehetősen lendített ezen, mert a hivatalnokok igen nagy része német, habár a könyvvezetés és egyéb hivatalos actio románul történik is; végre a katonatisztek közül is többen beszélnek németül ; ezek s más fontos okok fejlesztették a német nyelv terjedését. Említésre méltó, hogy rég vagy soha nem volt Romániában olyan nagyszerű maneuver, mint milyen a napokban lesz, mintegy 25 ezer ember működik közre, egyik részét maga a herczeg, másikát Floreszku és Salamon tábornok vezényli, az összpontosítás hallomás szerint nem messze Bukaresttől Gilavánál történik. A militia csaknem felerészét a határőrökből átalakított gyalogság képezi igen meglepő egyenruhában, bocskor, fehér darócznadrág és báránybőrsapkával, többnyire havasi gyerekek zord külső és nagy termettel ; a vadászok képezik úgyszólva a katonaság tekintélyes részét, lelkét, csinos egyenruhások és bátor katonai jártasságuk egy államnak sem válnék szégyenére; az egész katonaságnak díszére szolgál a csak most felállított honvédség, megjegyzendő azonban, miszerint ezek közé csakis birtokosokat, kereskedőket, háztulajdonosokat és többesféléket, kik egyszersmind egy bizonyos kort — talán a 28-ik évet — elérték, vesznek föl; általában az egész katonaság ruházata egy idő óta jó és csinos. Hat hét óta itt monopólium van, melyet egy consortium vett bérbe az államtól ; a dohány a magyarföldihez arányítva igen drága, meglehet valamivel jobb minőségű; pénzügyőrök (finanszok) nincsenek, mondják ugyan, hogy léteznek, de titkosak; különben úgy látszik mint mindenbe úgy ebbe is beleszoknak az emberek, habár egyelőre komoly eshetőségekre volt kilátás. Ifj. Homoki Ferenc zelen eseten kívül e félét senkitől senki nem hallhatott s nem is hallott. 3. értetlen, és a jóban is rostat kereső különös indulatra mutat azon állítás, hogy sokak a pénzjutalmat dicsérő oklevélért visszaajándékozván, kijátszottál: az egylet gyengeségét. Név szerint tudom mind azokat, kik a pénz jutalmat visszaadták, csaknem mindeniknek szavát hallottam midőn visszaajánlotta, — és én egyről sem merném azt mondani, hogy azért adta vissza a forintot, mert a kevés, s mert oklevelet akart kapni, mely tán értékesebb a forintnál. Visszaadta minden visszaadó a pénzt azért, mert akarta, hogy a pénz adassék a népből valóknak kiknek egy forint is becses jutalom, — és visszaadták a visszaadók, kik többnyire mind egyleti tagok voltak, azért, mert az egylet iránti nemes kötelességérzet és jó indulat azt tanácsolta nekik. A bíráló bizottmány aztán jutalmazta őket oklevéllel. Tessék megnézni Zágoninak a bíráló bizottmány jegyzőkönyvét, s látni fogja, hogy a pénzjutalmak kimentek a nép közé, honnan nem is adattak vissza, mivel valódi jelentésük megvolt. 4. teljesen valótlan állítás az, hogy a bíráló bizottság nem gyűlt össze. Összegyűlt igenis, s tekintélyes és értelmes tagokkal rendelkezett, s ha ítélettételében nem is találta el mindenütt a teljes igazságot, de „öszszevissza szedett bizottság törvénytelen szabályellenes eljárása“ czímet, azt hiszem annak minden zágoni előtt tudva lévő és ismert tagjainak másodszor nem adná Zágonin kivid egy zágoni sem. Aztán minő beszéd az, hogy oly dolgokat is jutalmazott, melyek férfiak által hozattak létre ? Hát a bizottmány tudta: ki csinálta ezt vagy azt a czikket? S hát ha egy jutalomra méltó czikket férfi állított ki, azt ezért nem kellett jutalmazni? Ott a kiállított tárgyakra ítéltetett, a jutalom, nem a személyekre, ami — azt hiszem — helyesebb eljárás, mint megfordítva. íme! kedves Zágoni! ha jó szemmel, mely a jót keresi, s jó szívvel, mely csak a jót szereti, nézzük a zágoni tárlatot, nem hogy keresetlen árnyoldalai tűnnének föl, de csinált árnyoldalai is mind elenyésznek. Adja az Isten, hogy minden kezdeményezés ily híven helyesen és minden igény iránt méltányos eljárással menjen véghez, a mint ment a zágoni tárlat! — Én részemről, s velem minden jó érzésű és a közjót s nemes irányú törekvéseket lélekből pártoló ember a zágoni tárlatot teljesen sikerültnek, nemes munkára buzdító szép példának mondom, mely dicséretére szolgál lelkes kezdeményezőjének, becsületére a zágoni nőegyletnek, érdemére a sok jóban oly élénken mozgó Zágonnak. Demeter Sámuel: Bukuresti levél. (A német nyelv éledése, nagyszerű maneuver, dohányegyedáruság.) Bukarest, 1872. oct. 4. A bojárok nagy része beszéli már a német nyelvet! De kérem ne tessék ezalatt holmi olyan germanisatió félét érteni, mint a magyarországi — tisztelet a magyar minisztériumnak, ki kitartókig törekszik meggátolni e járványt, — mert ott a körülmények évek óta erőszakolták azt ránk, míg itt csak úgy kicsiben most van csirájában, de már ez is sok ott, hol pár évvel ezelőtt csak hírből ismerték a németet, hol a német szó kiejtése gúnytárgy volt, hol nem tudtak képzelni a földsömbön más czivilizált nemzetet a franczián kívül, amely nemzetet bálványoztak és utánoztak is ez időig, ott most németül is beszélnek. Mik voltak a főtényezők itt e nevezetes fordulatra? 322 A zágoni nőegylet tárlata ügyében. Zágon, okt. 1í. Az igazság érdekében kénytelen vagyok még egyszer pár sorra való helyet kérni az ügynek. E lapok 79-ik számában, ahol én Tanú név alatt a zágoni tárlatot leírtam, írja Zágoni név alatt valaki a tárlat árnyoldalait. Ezt nem hagyhatom szó nélkül. Ha lett volna is valóban árnyoldala a tárlatnak , azt a tárlat s átalában a nőegylet iránt jó indulattal érző ember alig emlegetné fel, mert egy most kezdődő jó czélú nőegyletnek legelső ily nagy fontosságú lépését árnyoldaláról fogni fel s tárni a világ elé — mondja akárki — mutat e jó indulatot? Hát melyik jó érzésű ember nevetné ki a madarat, midőn először repülni indul, s röptében tévedez ? a gyermeket ha olvasni tanulni mosd kezd, s vagy egy hangot elvét, a világ bírálatának teszi-e ki valaki? De nem is volt valóságban egy is azon árnyoldalak közül, melyeket Zágoni felemleget. Ugyanis 1. a kiállítás azért határoztatott olyan időre, mert annak indítványozója a tárlat egész lefolyásán jelen akart lenni, h amit nem tehetett volna, ha későbbre lesz a tárlat, nélküle pedig a tárlat nem a lett volna, mi volt, sőt nem is lett volna. De alap nélküli beszéd az, hogy igen rövid időre határoztatott , mert látszott, hogy aki akart, tudott kiállítni tárgyat a tárlaton, és volt kiállítva annyi, hogy végig nézvén rajta, épen nem lehetett jó indulattal azt mondani, hogy nem volt elég idő kiállítandó tárgyakat készítni. Maga a tárlat gazdagsága hát egyenesen megcáfolja azon állítást, hogy éretlenség volt oly rövid időre határozni azt. 2. hogy a tárlat felügyelősége követelő lett volna a közreműködőkkel szemben, s némelyek kiállított tárgyait az illetők csínyből ajándéknak jegyzőkönyvezték s a kiállító akarata nélkül kisorsolták — ez röviden nem igaz. — Egyetlen eset volt eféle a Vajna Dénesné pogácsájával és sajtjával; azt pedig nem csínyből írták ajándéknak, hanem azért, mert a cseléd ki azt beadta sokszori kérdésünkre is csak ezt felelte mindig : az aszszony ajándékba küldötte a bárónőnek. E szóra írták ajándéknak, nem csínyből. Senkivel szemben követelő nem volt a tárlat: mindenki még egyszerű gyümölcsét is visszakapta, ha úgy jelentette be, s az említett egyet F ali isás a székelyföldi árva leányház megalakulása érdekében. A nemzetek czivilizatiójával midőn egy részről a vagyonosodás és jóllét átalánosságban emelkedik, másrészről az egyéni nyomor itt-ott sötétebb árnyalatokban kezd nyilatkozni; de épen a nemzetek fejlődő műveltsége az, mely kellő időben belátva a bajt, a társulati szellem ébredése által a nemzet testén keletkező sebeket beheggeszteni siet. Cs ariszocrat rendszerünk alatt a magyar nemzet ismeretes patriarchális szelleme, vagyonos osztályaink csendélete, falun lakása biztositá a nyomorultabbak irányában az emberi kegyelet érzelmeinek ama következményeit, melyek a szegényt s elhagyottat megmentették a véginségtöl, de ma már midőn a közélet viszonyai tetemesen megváltozának, a gazdag és szegény közt az ős patriarchális viszonyok s maga a közvetlenség is megszakadtak; ma már csak az emberiségi irányú társulatok pótolhatják ki a szerves összeható erők működése által, mind azt amit ekkorig az ezer és millió ponton külön-külön ragyogó emberi érzelem saját kis körében teljesített. Napjainkban egy lelkesedett és kegyeletteljes mozgalom kezd mindenfelől nyilatkozni az árva-intézetek felállítása körül; királyságunk különböző pontjain lelkes áldozatokkal sietnek a nemzet fiai s leányai menházakat alapítani a menedéktelen árvák számára, megadni az apa s anyátlanoknak az apa gondozásait az anya vigasztalását s megmenteni a mindentől elhagyott árvában az embert. És midőn az ország minden pontjain már kezdenek is világítani az életmentő pharoszok, csak a jobb sorsra oly dicső múltja által érdemes Székelyföld legyen magára és elhagyatva? Nemzetünk önmaga ellen bűnt követne el, ha figyelmét ez irányban is nem fordítaná királyságunk ezen végvidékére. A marosvásárhelyi jótékony nő-egylet, meghajolva a kor intő szózata előtt, meghatározta egy székelyföldi árva leányház megalapítására kezdeményezőleg lépni fel, s meghozva ez irányban pénz alapjához mért áldozatát, alálírt elnöklete alatt kiküldött egy ki-