Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-02-25 / 16. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 11. szám. Vasárnap, február 25. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvételnek a szerkesztőségnél. . Egy „la etum nuntium,“ Berlin, 1872. Febr. 5. (Folytatás és vége). Jól ismerem e lapok korlátolt terét, de nem tehetem, hogy ama jellemzést — habár csak főbb vonásaiban is meg ne ismertessem a „Nemere“ t. olvasóival is. „Az 1867-ks év tavaszán hatályba lépett kibékülés, mely Magyarországnak saját nemzeti kormányt adott, lényegileg s majdnem egyedül a Deák Ferencz műve. Napjainkban, midőn az önzés, magánérdek, a kültisztelet és kitüntetések oly hatalmas rugókat képeznek az államférfiak törekvéseiben, jól esik találkoznunk az önmegtagadás remek, csak nem egyetlen példányképével e férfiúban, ki miután szilárd akarata, tiszteletreméltó ügybuzgalma által nagy művét megalkotó, minden reá vonatkozható előnyt és felajánlott kitüntetést visszautasított. Senkit sem lepett volna meg, ha Deák Ferencz a gr. Andrássy által alkotott kormányban egy tárczát tart vala meg magának, főleg miután a szükséges személyi képesség nála minden tekintetben meg van ; azonban Deák ezt nem tette és sem akkor, sem később nem fogadott el hivatalt, bárha egy ilyen a gazdagnak semmi esetre sem nevezhető férfi vagyoni állapotát is nagy mértékben emelhette volna. Az önzetlen, hazafias önmegtagadó charakteréből érthető meg, hogy a kiegyezés örvendetes napjaiban, midőn mindenfelé ordókat s más ajándékokat osztogattak böv mértékben, őt nem merték egyébbel megtisztelni, mint a királya egyszerű képével!“ Ezután áttér a czikk Deáknak magán élte jellemzésére s e végett a bécsi „Házi barátiból egy „Az öreg urná !“ czimű emléklapot vészén át Dr. Stern Henrik tollából. Pesten léte alkalmával Stern ur tisztelegni akart a nagy államférfimnál. — „Midőn az „angol királynő“ második emeletébe följutottam, hasztalan kerestem szemeimmel, ki által magamat bejelentetném, sőt még csak csengetyűt sem láttam sehol. Már zavarban voltam, hogy miként eszközölhetem ki az illem szabályai szerént bemenetelemet egy oly férfiúhoz, kinek barátságát egy császár és király s herczegek keresik, midőn a vendéglőnek mellettem elhaladó szobalánya — ki szándékomat kitalálta — igy szólott hozzám: „Csak tessék minden tétovázás nélkül belépni, Deák urnál nem jelentnek be senkit!“ „Csak néhány szó s mégis mily jellemző: Deák ur — ez volt Magyarban legkitűnőbb férfiának egész czime! semmi rang, semmi előnév ! ! „Deák urnái nem jelentnek be senkit!“ tehát nála nincs inas vagy hajdú, ki a látogatót először tetőtől — talpig szokta megvizsgálni, mig kedve bocsátkozik a szolgálatra.“ Stern ezután leírja Deák Ferencznek termetét, külsejét, öltözetét s fölemlíti, hogy Deák a németet folyékonyan ugyan, de erős magyaros kiejtéssel beszéli, egyszerűen, virágos szavak és phrasisok nélkül. És mig azon embert, ki magát nemzete hálájára örökre érdemessé tette, egyszerű, megnyerő, szívélyes modorában maga előtt látta beszélni : lelki szemei előtt egy tettekben dús élet emléke vonult el. Itt aztán előadja röviden Deák életrajzát. „Azonban — végzi emléklapját a czikkíró — lehetetlen megválnom a jeles honfitól a nélkül, hogy egy nemes tettét fel ne említsem, mely emberszeretete és nemes lelküségének legfényesebb bizonysága. Egyik iró-barátom Pesten — hol megtelepedni óhajtott, de fájdalom csak csalódásokra talált — tulnépes családjával a legsanyarubb helyzetbe jutott. A lakbérben való hátralék napról-napra növekedett s azzal együtt a bérlő gorombasága is; az utolsó öltörtydarabok is a zálogházba vándoroltak már, mivel a síró kisdekednek kenyér kellett; az irói kereset Pesten nagyon keveset jövedelmezett s igy az egyetlen szabadulás a Bécsbe való visszatérés lehetett, hol a különben szorgalmas és tehetséges journalista, biztos jövőt remélt. Kétséges helyzetében, miután mindenütt keserűen csalódott, Deákhoz fordult: a német író a magyar honfihoz! Deák magához hivatta, a legszívélyesebb fogadtatás között tudakozódott körülményei után s gondolkozott: miként lehetne itt segítni? Midőn látta, hogy ezen emberre nézve legjobb, ha Bécsbe visszatérhet, így szólt: „Önnek érdekében ismerőseimnél szólhatnék ugyan, de hogy ez egy olyan mivelt emberre nézve, mint ön, eléggé kellemetlen, nagyon is belátom azt. Ha nem gondoltam valamit. Magam is szegény vagyok ugyan, de amit csak lehet, az ön és szegény gyermekei érdekében, mindent örömest megteszek. Mondja csak: ha önnek 100 forintot adok, tud-e azzal magán segítni?“ Igen! — „Tehát itt van a 100 forint és most áldja meg és vezérelje szerencsésen a jó Isten önt és kedves családját.“ Ki tudná a hirtelen megszabadítottnak boldogságát és hálás örömét leírni? Sőt még ez sem volt elég: az apának gyermekeit is Deákhoz kellett küldenie, ki azokat gazdagon megajándékozva bocsátá el.“ „Barátom mai napig is, mint jóltevőjét áldja Deák Ferenczet. Vajha a derék, nagylelkű férfi, ha e sorok egykor hozzá is eljutandnak, épen oly lelki örömmel emlékeznek védenczeire, minővel ezek emlékeznek reá mindenha!“ „A legszebb órák pesti életemben azok valának, melyeket „az öreg urnál“ töltöttem ! Eddig az említett czikk. Csak kevés hozzá tenni valónk van még. Vajha az ég meghallgatná a hálás nemzet „buzgó imáját“, mely nagy fiáért „epedez százezrek nyakán“ , legyen a „D e r é - n ek“ legnagyobb jutalma az, hogy még számos évek hosszú során át örülhessen azok közt és azokkal, a kik ötét úgy szeretik ! Ez lesz aztán mindnyájunkra nézve minden időben nemcsak „laetum“, de sőt — „laetissimum nuntium ! “ ’ Deák Gera. Brassó, 1872. febr. 24. Prónay József és gr. Károlyi Eduard, két tiszteletben állott tagja az országgyűlési balközép-pártnak, — legközelebbről elváltak pártjuktól. — Ez alkalommal határozottan kijelentette mindkettő azon meggyőződést, hogy a balközép eshetőleges többségre jutása mellett előre nem látható zavarokba bonyolódnék hazánk. Gróf Károlyi Ede ki meri mondani, hogy a balközép többségre jutása könnyen vonhatná maga után belforradalmat és külhatalmak beavatkozását. A „Pester Lloyd“ állítása szerint nevezettek példáját többen is fogják követni, hasonló meggyőződéstől vezettetve. De ha ez így van, miért maradtak ezen párton mostaniig az illetők, és miért vannak ott még most is Ghyczy, Jókai, Tisza, Váradi s több kitűnő egyéniség, akiktől sem a mocsoktalan hazafiérzetet, sem a belátást megtagadni nem lehet ? Ezt a kérdést kétségtelenül nagyon sokan fölvetik ez események alkalmából, épen azért illő, hogy foglalkozzunk vele tüzetesebben. A mohácsi szerencsétlen csata után Magyarország egy része önálló királyt választott; a más rész úgy ítéli, hogy a török áradattal szemben Magyarország egymagára meg nem állhat ; épen azért megválasztotta a Habsburg családbeli szomszéd uralkodót, Ferdinándot, aki több szomszéd ország felett uralkodott, s akinek biztos kilátása volt a német császárságra is. Itt van megvetve alapja azon két országos pártnak, amelyek Magyarország ügyeit több mint 300 esztendőn keresztül intézték. Az egyiknek törekvése fenntartani a kapcsolatot Ausztriával, mert úgy van meggyőződve folyvást, hogy az európai körülmények közt önállókig fenn nem tarthatjuk magunkat. A másik azt látja napról-napra, hogy az osztrák hatalom alkotmányos jogaink elfojtására, nemzetiségünk, polgári és vallási szabadságunk elnyomására törekszik. Sokszor fegyvert fog és győzelmes csaták után újabb szerződésekben biztosíttatja az ország alkotmányát; állandólag küzd országos és megyei gyűlésein az elnyomás ellen. Egyiknél nagyobb az egyedülállás veszélyének félelme, mint az alkotmányhoz és történelmi jogokhoz való ragaszkodás; a másik elsősorban alkotmányát tekinti megőrzendő kincsnek. — A nemzeti párt álláspontja folyvást ugyanaz, hanem törekvése a viszonyok szerint különböző. 11 Míg János király élt, arra törekedtek, hogy véglegesen szorítsák ki régész hazánkból Ferdinándot. — Utóbbi erdélyi fejedelmeknek, Bethlennek, Bocskainak, I. Rákóczinak sikerült úgy legyőzniük az osztrák hatalmat, hogy fejekre tehették volna Magyarország koronáját. Egyik sem tette, hanem beérte annyival, hogy újabb meg újabb kötésekkel biztosítsa a Bécsből folyvást fenyegetett alkotmányt. II. Rákóczi Ferencz nagyszerű harczait megint a Bécsből kiinduló elnyomási törekvés idézte föl. Ha Magyarország alkotmánya sokszorosan meg nem sértetik, sem Rákóczinak, sem társainak nem jött volna eszébe harczot kezdeni csupán elszakadási vágyból. A megelőző század és a mostani első felének alkotmányos küzdelme épen nem czélzott elszakadást, csakis alkotmányos jogaink megóvását. Még a 48-iki nagy átalakulás megindításakor sem volt eszében senkinek, magának Kossuthnak sem, felbontani a háromszázados kapcsot Ausztriával. Mindenki tudja, hogy a függetlenség kimondására Kossuthot a bécsi camarilla cselszövése és szószegése kényszerítette. Annyira élére állították a helyzetet, hogy nem lehetett egyéb választás, mint vagy lemondani gyáván, meghunyászkodva az ország szentesített jogairól, vagy koczkára tenni mindent a nemzeti becsületért. Kossuth az utóbbit választotta, és önérzetes magyar ember nem is választhatott mást. Meglátszik abból, hogy akik semmi reményt sem tápláltak függetlenségi harcunk kimenetele iránt, azok sem szegődtek az ellentáborhoz, hanem félrevonulva aggódtak az eredmény felett. — így tettek Deák, Széchényi, Eötvös és még sokan. Mostani pártjaink a történelmi folytonosság alapján szerveződtek. Ezen azért erősebb parlamentáris életünk, mint Európában az angolén kívül, akármelyik nemzeté, mert nem rögtönzés szolgált alapul a csoportosulásnak, hanem háromszázados küzdelem hagyománya. Ha bírálni akarjuk a mostani pártok álláspontját, ezen tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. S most már áttérhetünk tárgyunkra , a mostani pártalakulás felőli nézetünk előadására. (Folytatása következik). Magyar képviselőház. A bankkérdés e hó 19-ikén folytatólagosan tárgyaltatván, e napon a szólók sorát Horn Ede nyitotta meg. Pozitív javaslattal lépett fel a valuta rendezésére nézve, mely abból áll, hogy a monarchia mindkét fele vegyen fel 250 millióért kölcsönt, ebből államjegyek beváltására fordíttassék havonkint 25 millió. Az agrót 12 ° C-el száámítja az év végéig, úgy hogy ha a kormány a hátralevő nyolc hó alatt minden hóban 25 millió államjegyet vált