Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-09-19 / 53. szám

Továbbá pedig az állami közvagyon leg­tekintélyesebb és értékesebb részét a bánya és erdőbirtok révén — országos, politikai és köz­­gazdasági szempontból is igen óhajtandó, hogy az azok kezelését eszközlő állam­­­hivatalnoki osztály minél tisztább hazafias szellemű köze­gekkel legyen saturálva. Erre pedig ki lenne alkalmasabb, mint a székely sarjadék? Végül pedig — tekintve az általánosan is­mert mostoha anyagi helyzetét a székely tanuló ifjúságnak — alig van pálya e tekintetben e­ reá nézve ajánlatosb, mint a bányászati avagy erdészeti. Tandíjt ugyanis a selmeczi m. kir. bányász és erdész akadémián egyátalában nem kell fi­zetni , s e mellett az életmód, — ha csak az ördög­nek valamikép ellent tudunk állni — oly egy­szerű, mint sehol felsőbb szakintézeteinken. 300 -400 írt tisztességes szerény kilövésre éven­kint épen elegendő, és hozzá fél-fél évi szorga­lommal párosult kitartás a kitűnően tanuló sze­gény somiaknak 300 frtos évi állami ösztön­­díjt biztosít az egész 3, illetőleg 4 évi tanfo­lyamra, miután ilyen évenként átlagosan 6 - 8 van üresedésben mind­két szakintézeten. (Ebben azonban egyelőre nem kell erősen bizakodni, miután köztudomású dolog, hogy az ily­­egy adománynak tekintett állami ösztöndíjak kiosz­tása körül érdem mellett a protector kezének is jól kell ám működni és gyakran nem is álmodott szomorú valók szoktak a coulissák mö­götti machinatiokból kisülni, hanem azért mégis „megjön a munka jutalma egykor, hogy h­a erénynyel párulva járt!” Az e pályára szándékozók különben egy­szerű leved útján való kérésre az akadémiai tit­kárságtól bármikor kaphatnak akadémiai rend­ez­ő bály­nkat , miből bővebb felvilágosodást is szerezhetni az ege»F­aulug Urui: Kézdy. V­­­d . k. Déva, 1873. szept. 13. Tisztelt szerkesztő ur! Azt tartja egy közmondásunk, hogy a kinek alap­talanul támadott halott­ hite, az hosszú életű lesz. Óhajtom, hogy az újból életre támadott „Ne­­meré­­n is valósuljon e jóslat, de csak azon feltétel Uzon, 1873. 12. szept. 12. Tisztelt szerkesztő ur! Mint midőn rég nem látott kedves emberünket viszont látjuk és megjöttél! örömünket fejezzük ki, épen úgy hatott ráam is örvendetesen a «Nemere“ 2 hónapi szünetelés utáni újra megjelenése. A »Nemere**, ben egy jó barátja tért megint haza a székelyföldnek, egy bizalmas meghittje e vidéknek, egy szószólója minden fajú és rendű­ honpolgár igazságos ügyének, egy szerény munkása a honfiak testvéresülésének, Háromszéknek a Nemere életké­rdés, mert ta­­pasztalatszerű­en, mely télen nem fű a fanyar Nemere, azon évben roszul terem, roszul ereszt nálunk a ga­­bona. Fanyar éles a Nemere fuvataga, de megtisztítja légkörünket s egészségessé termékenyítővé teszi azt. A múlt télen­ gyengén s ritkán fújt, gyengébb is a termésünk az idén minden tekintetben. Az Ön „Nemerés-je i” sokszor csípősen fújt; csípősségét leginkább o­ ka­rinn­n lévő társa­dalmi és politikai ferdeségek s azok képviselői; de tisztult mégis sok tekintetben légkörünk a közügy javára; s minden esetre sokat tett a nézetek tisztázá­­sára és a helyzet felderítésére. Ki a teljes vaknak bármi csekély látképességet szerez, az annak bizo­nyosan nagy jót tett. Azért hadd fújjon csak a „Ne­mere“ s folytassa légkör­tisztító munkáját, hogy le­hessen jövőre több áldásunk, mint az idén volt. Fogadja t. szerkesztő úr legőszintébb becsülésem kifejezését, s engedje, hogy én is fujdogáljak néha „Nemere“-­­ével. Halmi. A bécsi nemzetközi mű- és ipar-ki­állítás.­­ Saját kö­ldállitási tudósítónktól. (Folytatás.) Mint jellemző episódust, következő eseményt emlitek meg: kiállításunk megnyitta előtt azon ide­genek, kik a­z apáim­bi bódé mellett elhaladtak, ezek­től honi tárgyakat, mint például bambusvesszőt, fa­darabokat kaptak ajándékba, később, a kiállítás meg­nyitta után, ez értéktelen czikkek csakis pénzért va­­lónak kaphatók, a legyezők pedig 30—40 krral szá­zával keltek; a jupánusok valódi bécsi természettel „szeigerelni" kezdenek, a ma egyszerű legyezőnek ára 1 frt. 50 kr. így igyekvőnek japán fiai a nyugat czivilizátió­­ját elsajátítani. A japáni bazár csakis honi anyagból van alkotva, és a bódék tiszta japán stylban vannak tartva, e ke­leti bazárt egy mesterséges farácsozat veszi körül, az udvar hátsó részét egy kert képezi, melyet egy kis patak fut át; két bálvány imola, egy remek hid­e nemzet kitűnő építészi tehetségéről tanúskodnak. Mi ez épületnek még festőibb szint kölcsönöz, az főleg a nélkülözhetlen és Japánban nagyban divó aranyhal-zászló; hatalmas rudakon óriási vászon­halak himbál­ód­znak, melyek, valahányszor kedvező szél fúj, felfújják magukat és a jégben a legbizarrabb mozdu­latokat­ tesznek. Marko Póló Japánt a halak hazájának nevező, e czímet Japán teljesen megérdemli, csakugyan a halak alatt nem élő lényeket, hanem ilyen vászon- vagy papírból teremtett állatokat értve. A japáni nép jellemére nézve a kelet legbarát­ságosabb és műveltebb népe. Valaki nagyon találó megjegyzést tett, midőn a japánusokat a kelet francziáinak, a dunaiakat pedig a kelet — poroszainak nevező. Ha mindjárt —­опте simile claudicat, úgy mégis sok igazság rejlik e meg­jegyzésben. Ha valaki a japáni osztály termeit átjárja, kel­lemesen fog meglepetni azon egyszerű és symetrikus arrangement által, mely e népnek oly kiváló és jel­lemző oldala.’ Hol mi európaiak tárgyaink kiállításá­nál főképen ezek teljes repräsentatióját tűzzük ki ezé lünkül, ott a japánus e repräsen­tatiót bizonyos sym­bol alakjába öltözteti. S hányan voltak már a japáni osztályban, há­nyan bámulták az itt kiállított pompás porczellán vá­zákat, urnákat, tükörtiszta fémeket, de kevesen figyel­tek a kiállított tárgyak rendezésére, az alakokra, me­lyek oly csodásan vannak összeállítva. A többek között, az itt kiállított japáni dohány­levelek rendszeres összeállítások mellett, a távolból tekintve, egy mythologikus madár alakját ábrázolják. Ezzel szemben japáni képek vannak kiállítva, azonban kinek jutna eszébe, hogy e képek ismét va­lamit ábrázolnak, t. i. egy vitorlás hajót. Ily csekélynek látszó dolgokban manifestálja magát leghűbben ez érdekes és értelmes nép szelleme. Azonban kezdjük meg sétánkat a japáni ter­mekben. A japániak ép oly nagy mesterek a porczel­­lán és selyem gyártásban, mint rokonai a chinaiak, sőt több tekintetben ezeket felül is múlják; az itt ki­állított művek bámulatra ragadják a szemlélőt, mes­­teriességekre és főleg árukra nézve ; egy óriási váza ára ugyanis 5000—0000 frt. Daciára e magas áraknak legjobb keletjük vaan e tárgyaknak; főleg angolok, németek és francziák képezik a vevők nagyobb részét. Az itt kiállított porczellán edények Japán kü­lönféle tartományaiból származnak; a kékfestetűek Hysenből, Sazuma a finom máza (glazur) és aranyo­zott edényekkel tündöklik, a veres alapúak Cangan­­ból valók, míg a híres veres és aranyozott vázák Tapán egykori fővárosában Kjotehben gyártatnak. A japáni épületeket számtalan modellek remekül ábrá­zolják; itt látunk egy barátságos fa­épületet, minden­nel felszerelve, e laknak neve Hamayoten, és lakásul szolgál a mikado vendégeinek; mellette egy más épü­let, neve Jaschiki, mely annyit jelent mint fejedelmi lak. Japánnak valamennyi nyilvános és magán épü­letei fából vannak, e fának kellemes illata van, mely 20 lépésre elárulja egy ily épület közelét. Két óriási tárgy különös benyomást tesz a szem­lélőre, az egyik egy hatalmas dob „daidaik­o“ mely­­ivel a hívők egy bizonyos imaházban— nevét elfeledem — áhítatra buzdíttatnak ; a másik egy óriási fő, a leg­nagyobb az egész világkiállításon; e fő, melynek sze­rencsés tulajdonosa bizonyos Kamakura nevű bálvány szobor, Yokohamából való; az egész zöld szinü, a göndörhaj és franczia szakál à la Henry quatre ko­rom takete. (Folyt. köv.) — 212 — alatt, ha ezután is hű hazafisággal és józan magyar szellemmel teszi magát méltóvá a hosszú életre. Mint a szerencse­mondók rendesen, én is meg­kérem a jutalmat azonnal a következőkben. Négy évig voltam hivatalos összeköttetésben Felső-Fehér megye, Brassóvidék és F­ogarasvidék iskola­­tanácsaival, ugyanazon törvényhatóságok közigazgatási hivatalaival, a kerületeinken lévő iskolai közegekkel és tanítói testületekkel. Hivatalos állással tiszteltek meg részükről a brassói magyar társalgó, az iparos egylet és az ev. ref. egyház is. Váratlanul jött hivatalos eltávozásom alkalmával es kellett volna búcsúznom mindenektől, mert rám nézve erőssé és kedvessé vált volt már a kapocs, mely mindezekkel összefűzött. S el kellett volna búcsúznom azon számos egye­sektől, a kiknek előzékeny szives barátsága feledhet­­lenné és örökre becses emlékemmé tette rám nézve négy évi ottani életemet. Mivel ezt, váratlanul jött eltávozásom miatt, sze­mélyesen meg nem tehettem, engedje szerkesztő úr itt lapjában mondani el búcsúmat s azon szívből jövő kivánatot, hogy Isten virágoztassa azon szép vidékek jótékony közintézeteit s áldja meg óhajtott sikerrel lakóik minden hazafias törekvését? Önnek hű hazafitársa Réthi Lajos. K.-Vásárhely, 1873. szept 12. Tisztelt szerkesztő ur! Őszinte örömmel üdvözölve becses lapjának újra­éledését s tiszta szivemből kívánva annak tartós és hova-tovább nagyobb terjedelemben fennmaradását, sietek benne egy kis tért elfoglalva, oly ügyről irni, mely háromszéki derék nőinket jelenleg a legélénkeb­ben foglalkoztatja. Ez a háromszéki leányárvaház. Még nincs 1 éve, hogy megpendült s már 120(!) 13000 forintja, tehát oly tőkéje, a minőt vidékün­kön soha semmiféle szin alatt és czélra nem gyűjtöt­tek, ezenkívül laktelekkel bir, s a benne elhelyezendő legelső 10 árvának első évi ruhája, bútora s élelme biztosítva van. S mindez kinek köszönhető? Bámulva látja az ember, hogy minő távol helyekről, minő tekintélyes egyénektől létetnek adományok ezen valóban félreeső helyes intézet javára, s méltó csodálkozással láthatni, hogy derék nőink, kik eddig megelégelték házuk ve­zetésével foglalkozni, most egész más kerékvágásba zökkenve igyekeznek és buzgón lelkesedve munkál­nak közösen egy intézetet létesíteni. Azonban, a ki közelebbi napokban­­.­Vásárhelyt volt, sok tekintet­ben képes megérteni mindezeknek okát. Lai­t­­ 8 z­о n tic­e г о s­z­ty Stop bánné­l nagysága a k.-vásárhelyi választmány elnöke — mint lapokban is közzé volt téve, folyo ho­­—al­ ig napjaira egy tárlatot s ezzel egybekötött bazárt rendezett. A meg­nyitás ütnnepélylyel s 7-én estve rendezett hangver­senynyel történt, melyben Szentkereszty Stephánie és Irén bárónő ő nagyságáért, a k.-vásárhelyi férfi- és vegyes dalárda vettek részt és a mely 220 frt. o. é. tiszta jövedelmet hozott, a tárlat napjain rendezett bazar pedig oly csodás látványt nyújtott az abban sürgő, forgó úrnők és helyekkel, hogy nem csak a város, hanem az egész vidéket felzavarta és oly ele­ven mozgást okozott, a minőre itt nem emlékezhetni, jutalmul hozva a hangverseny bevételével 1000 o. ért. forintnál többet. Igen, de ott volt a lelkes elnök báró Szentkereszty Stephanie ő nagysága, ő intézkedett és fáradozott mindenben bámulatra méltó erélylyel, ügyes­ség és gyorsasággal, nem pihenve éjjel-nappal pilla­natig sem. Ő volt, ki a megközelíthetőnek sem vélt legfelsőbb helyeket felkeresve császár és királyné Ő Felségétől, Clotilde főherczegnő ő fenségétől, ministe­­rektől, érsekek, püspökök és más legtekintélyesebb egyénektől adományokat szerzett s eszközré, hogy az árvaház már folyó év október 4-én vagy legkésőbb 11-én megnyílik. Igyekezett is az őt tisztelve szerető választmány és nép elismerését s tiszteletét iránta külsőleg is ki­fejezni, mert mindenütt, mindig szeretettel rajongja körül, 11-én estve fáklyászenével tisztelte meg, kife­jezve elismeréseket eddigi buzgólkodásáét­t s boldog hosszú életet kívánva közjóra törekvő nem­es czéljai elérhetésére.

Next