Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-02-14 / 13. szám
vesznek valamely arany sat, ékszert, mert ebben legalább a pénz megmarad, s vagyonukat ilyenben hevertetik. Nem czélom most bővebben fejtegetni, miszerint a heverő pénz tulajdonképen nem áll, hanem értéktelenülvén fogy, s maga az arany és ezüst is idővel veszti becsét; hanem csak azt említem fel ez alkalommal, mennyivel czélszerűbb ezeknél az ily apró összegeket valamely közpénzintézetbe összegyűjtve közhasználatra fordítani. A tulajdonos pénzét néhány év múlva megkétszerezve fogja szemlélni, a vidék pedig az ily pénzintézetek által oly pénztárra tesz szert, amely tisztességes százalék mellett kölcsönözvén ki tőkéit, concurrentiát teremt a zsaroló tőkepénzesekkel szemben , olcsó tőkét szerez s ez által gazdászat, ipar és kereskedelem felvirulását mozdítja elő. Vélekedésünk szerint az idő hathatósan sürget. Itt a perez úgyszólva, hogy azok, kik ezen ügyben munkások lehetnek, a kezdeményezést megtegyék. Pénzintézeteket, népbankokat, takarékpénztárakat,biztosító egyleteket kell minél előbb létre szólítani. Kicsiny mint nagy tőkék biztosabb vállalatba jelenleg nem fektettethetnek. Eleven példa erre Brassó, hol hajdan egy takarék pénztár volt s megfelelt a szükségletnek. Jelenleg társa akadt a kisegítő egyletben s mind a mellett üzlete nem csak, hogy nem csökkent, hanem óriás mértékben emelkedett. — Brassó, K.Vásárhely, S.-Szt.-György, Gy.-Szt.-Miklós külön külön állíthatnának részvények utján takarékpénztárakat; ezeken kívül lehetne több helyeken népbankokat szervezni a hasonló külföldiek mintájára s valamely alkalmas helyiségen élet sat. biztositó intézetet. Ezek által aztán sok apró, most hasztalanul heverő tőke fog összegyűlve gyümölcsözni, olcsó pénzforrás nyitni s vele az ipar, gazdászat és kereskedelem az elnyomó uzsorától szabadulva életre lendülni ; a pénz kiszivárgásának némely csatornája bedugatni s általa a közvagyonosodás előmozdittatni. így észlelték, igy tapasztalták ezt mások is s igy kell az ő példájuk után tenni nekünk is, ha nem akarjuk, hogy öntudatlanul az ők szolgái legyünk, s eljővén a várva várt vasút hozzánk, nem a mi, hanem a mások számára jöjjön el. Az erdélyi csendőrség ügye a képviselőház február 10-iki ülésén. Az erdélyi csendőrségre előirányzottt 386.000 írtnál felszólal Orbán Balázs és mindenekelőtt politikai szempontból támadja meg e tételt, mely a közös hadügyminiszter alá rendelt zsandárság költségeit képezi, s mely tettleg útját állja az uniónak. Azután megtámadja czélszerűségi szempontból is, mert semmi sem igazolja annak tételét. A megyék, vidékek és székek közegei ép úgy vagy jobban elvégezhetnék ugyanazt; ha ép a sisak, vagy ami annak helyébe jött, a kakastollas löveg az, mi a közbiztonságot föntartja, ám tegyenek a magyar rendőrség fejére is ilyet. De abba nem egyezhetik bele, hogy a status quo fenmaradjon. A hazának államiságával ellenkezik, nem lehet összeegyeztetni, hogy egy fegyveres testület oly közeg felügyelete alatt álljon, mely nem felelős az országgyűlésnek. Az erdélyi csendőrségre az itt előirányzott 386.000 frton kivül fordittatik még a végkielégítésre fölvett 51.712 frt, s igy össszesen ez többe kerül, mint az erdélyi törvényhatóságok összes költsége. Ily drága közrendőr sehol a világon nincs. S nem is más a zsandárság, mint a germanisatió közege. A műveit, szabadelvű németekkel solidáris kultúrtörekvésekben szívesen fog e kezet, de abba nem egyezhetik bele, hogy a gendarmeria műveletlen egyénei németesíthessék közbotrányra az országot. Még azzal sem mentheti magát a belügyminiszter, amivel mentegette régebben az idegenek alkalmazását a pénzügyi és kincstári hivataloknál a pénzügyér, hogy nem kap oda való magyar hivatalnokokat, mert hiszen a zsandárság teendőit csak el tudják végezni magyar hazánkfiai is. A magyar rendőrség felállításánál előnyben lehetne részesíteni a honvédaltiszteket, sőt a 48—49-ki honvédeket is. A kormány, valamint a képviselők, nem ismerik az erdélyi speciális viszonyokat, s ezért föntartják ez intézményt, mely hajdan a hazafiak börtönbe és bitóra hurczolását, most pedig folytatólag a választásoknál iletéktelen beavatkozást és kegyetlenkedést tartotta főfeladatának. Ő nem helyesli ez állapotokat s azért a következő határozati javaslatot nyújtja be : utasítsa a ház a belügyminisztert, hogy a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. XLII. tvczikk 53-ik és 58-ik §§-ainak szerezzen érvényt az erdélyi részekben is, s ezzel kapcsolatosan az erdélyi k. k. gendarmeriát, megszüntetvén, annak 386.000 írtban felvett költségei tétessenek át az erdélyi törvényhatóságok közigazgatási kiadásainak rendes költségei közé, a törvényhatósági rendőrség azonnali szervezése czéljából. (Helyeslés a baloldalon.) Nehrebeczky: Az erdélyi viszonyoknak a csendőrség megfelel, ezért tartatott fönn. Kasper Mihály mellette szól. Bakesi Ferencz pártolja Orbán módosítványát. Kemény István szerint Erdélyben a pandúrok valamely ottani nemzetiségből kellene hogy vétessenek, azok pedig egymás közt gyűlölködnek, s igy nem lehetnének oly igazságosak mint a német csendőrök. Kis János nem szavazza meg a költséget. Eitel Frigyes: Akárkitől elfogadja a jót, és ha absolut kormány adja is. Magyarország az absolut kormánynak köszönheti adórendszerét, a nélkül pedig nem haladhatott volna előre. A mi közigazgatásunknak nem legroszabb ága a zsandárság. О nem bánja ha eltörlik a székely földön, de meg akarja tartatni a szászoknál. Megszavazza a tételt. Gér Antal: Erdély még mindig nincs tényleg egyesülve Magyarországgal, azért meg kell szűnnie e különködésnek is. Móricz Pál: Nem szavazza meg a tételt. Makrai László a csendőrséget az Erdélyben fölmerült communistikus irányzattal szemben nem akarja rögtön megszüntetni. Ezért a következő határozati javaslatot adja be: „Addig is, míg az erdélyi rendőri közegek az alkotmányos viszonyok szerint rendeztetnének, utasíttatik a kormány, hogy a rendőrség vezetése a közös hadügyminiszter hatósága alól kivétetvén — a honvédelmi miniszter hatósága alá helyeztessék.“ Csiky Sándor Eitel szavait utasítja vissza, mint a melyek sértők a nemzetre és képviselőházára. — Azt is mondá Eitel, hogy a szászföldön hagyassanak meg a zsandárok. Szóló úgy tudja, hogy ülnek a házban szász atyánkfiainak képviselői. Tán csak úgy ülnek itt, mint a magyar hazának képviselői. Ha pedig úgy ülnek itt, mint a magyar haza képviselői, miért akarnak ők külön országot abban? Azt akarják, hogy ahányféle nyelven beszélnek a haza területén testvéreink, annyiféle törvény alkottassék meg számukra, hogy ahány falu és megye van, mindeniknek külön törvénye legyen. Ez szerinte a helyes kormányzat? Hát ezt tanulta az absolut rendszer alatt a képviselő úr? Lázár határozati javaslatához csatlakozik. Schreiber Frigyes: Kívánja a csendőrség eltörlését, de most megszavazza a tételt. Deáky Lajos szerint a csendőrséget az erdélyi aristokratia érdekében tartják fenn, hogy erdejüket védjék, a szászok érdekében, hogy a király földi oláhokat szabad működésökben korlátozzák, s így Lázár Ádám határozati javaslatát fogadja el. Szlávy József miniszterelnök: Ha elfogadtatnék az a módosítvány, hogy a csendőrség a honvédelmi minisztérium alá jusson, rögtön megszűnnék az létezni, mert a honvédtörvény szerint ama közegek nem tartoznának tovább szolgiim Különben úgy is csakhamar be fog terjesztetni a rendőrségről szóló törvény. Erre a tétel a pénzügyi bizottság véleménye szerint elfogadtatik. Országgyűlés. A képviselőház ülése február 10-én. Az erdélyi csendőrség tételét először is Orbán B. támadta meg, Makray L. a közös hadügyminisztérium alól kivétetni, s a honvédminisztérium alá rendeltetni, Lázár Ádám pedig eltöröltetni indítványozott. Mindamellett a pézügyminisztérium javaslata fogadtatott el. (Ezen tárgyról fent bővebb tudósítást hoztunk.) A képviselőház ülése február 11-én. Ma a közmunka és közlekedési minisztérium költségvetése került napirendre. A tanácskozást maga a miniszter nyitotta meg, előadván nézeteit a közmunkákról különösen a jövőt illetőleg. Utána Ivánka Imre szólott Paczolaynak minap a consortiumok ellen emelt vádját czáfolgatva, s egyikmásik intézkedését a kormánynak is helytelenítve mit Steiger Gyula is tett. Nelly Ignácz főleg a vasúti politikát vizsgálta, különösen a keleti vasút körül történt visszaéléseket elsorolván. Ezen vasút ügyének megvizsgálására a vasúti bizottságot utasíttatni kéri. Szólott még Paczolay János is, a balközépnek szemére hányta, hogy némely oly közmunkát pártolt vagy épen indítványozott, amelyet csak vidéki s korántsem országos érdek javasolt. A „Kronstädter Zeitung“, mint a „Nemere“ végrendelete végrehajtója. A „Kronstädter Zeitung“ hazafias nemzetes kérődzői észlelhették, hogy egy idő óta az ízletes sarjúkostoló helyett üres szalmát rágnak, mi alkalmasint nem volt elkényesztetett ingekre. Észrevette ezt a mi élelmes „Kr.“ gulyásunk, látta hogy szalonabőrén nincs paprika és volt annyi fölényessége magán segíteni. A baj abban állott, hogy jó ideig nélkülözte az ő elsőrendű munkatársát, a „Sensations Artikel“-ek szerzőjét, a — — — Nemerét! Paradoxonnak látszik ezen állítás, de lényegét tekintve igaz. A „Nemere“ csak hozta a sok, szép czikket, a „Kotter Zung-nak“ nem volt egyéb dolga, mint azokat lefordítani és olvasóinak mint „leibspeis“-jukat feltálalni. Ez az éléskamra egy ideig fogytán volt, — őszintén megvallva — a Nemere is érdektelen volt, legalább a „Kr“-re nézve : nem foglalkoztunk a jámbor „Kanzleidiener“-rel. Mégpedig több oknál fogva, először ő magával tulajdonképen soha sem bíbelődtünk, csak elvével vagy jobban elvtelenségével, ezen vitát pedig befejezettnek tekinthetjük. Felnyitottuk az ország szemeit a szász bureaukratia hazafiságára, mozgalomba hoztuk az egész hazai sajtót — a közvélemény helyes irányban van, a többit elvégzi az országgyűlés. Felesleges szószaporítás volna tehát ez ügyről még beszélni. Ami pedig a személyes piszkolódást illeti, azokat nem tartottuk figyelmünkre méltóknak. Tanulmányaink és hivatalos elfoglaltságunk nekünk magunkra hagyott ifjúnak nem is engednének időt, hogy mindig kellően suhintsunk a csaholó éhes falkára, mely a „Kr.“ szerkesztőségének sisak rostélya megöl lépten nyomon ránk vigyorog. A szerkesztőt vonnék felelősségre, ha nem tudnék, hogy az csak olyan Paprika Jancsi báb, mely a bureaukratismus sodronyán mozog a Separatismus bódéjában. Alkalmas arra, hogy nyakát messzire kinyújtsa és valakit a közönségből megbökjön. És mivel épen nekünk van szerencsénk ott elöl vele szemben állani, rendesen minket érint a czélzás. A szász nép pedig körül áll és mulat és nevet és végtére megfizeti az árát. De térjünk át tárgyunkra. „Egy kihaló nemzet“ czím alatt közölte a „Kr.“ némely német lapnak czikkét, mely Weszelowszkynak félremagyarázott felolvasása alapján a magyar nemzet kihalását helyezte kilátásba. Meglátszott a „Kr.“-en, hogy majd megreped efölötti örömében. Nagyon természetes, hogy Weszelowszky helyreigazítását egyenesen a „Kr.“-re irányoztuk, hadd pukkadjon most mérgében. Rövid megjegyzésünk ez volt: (Ajánljuk a „Kr“-nek.) S ez elég nagy szeg volt neki, hogy beleakaszsza piszkos bundáját. Végre valahára kiköthetett velünk ismét; talán el is felejtette bánatát afölött, hogy a magyar nemzet a „Kr.“ kedvére nem szíveskedik kihalni. Reményeire, hogy lesz most egy kis felszólalás, azt meg ő le- és elfordittatja s ezáltal egyszersmind megczáfolja, számítva a prudens szomszédok circumspectus combinatiójára, mely szerént: ha a „Nemere“ vádjai igazak volnának, azokat a „Kr.“ csak nem venné fel saját hasábjaiba!! Ez ötletből egyszersmind alkalmat vett magának a „Kr.“ egy tendentiosus kaján hít terjesztésére. Azon reményben, hogy az általa „Nemere“ iránt bizalmatlanságot ébreszt, gyanút kelt, az olvasókat elkedvetleníti, az előfizetőket elriasztja — szemtelenül azt híresztelte, miszerint a „Nemere“ élete fogytán van s nemsokára megszűnik létezni. Azon ajánlást, mely utolsó életjelünk volna, hozzája intézett végrendeletünknek állítja s végső kérelmünk teljesítéséül közli az említett helyreigazítást ! ! ! Ha csakugyan meg kellene halnunk, végrendeletünk ez volna: Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Ezen végrendelet végrehajtására pedig a „Kr.“ bizonyosan legkevésbé sem vállalkoznék. De bizony most az egyszer nem halunk ki, sem nemzetünk sem a „Nemere“ - nem is volna kedvező egyik se a „Kr.“-nek. Ha a magyar nemzet — valami ószász varázsigére —, csakúgy hirtelenjében elpusztulna, akkor a „Kr“-t kancsukával tanítanák muszka declinatióra. Ha pedig a „Nemere“ kivész, mivel fűszerezi a „Kr.“ heti 16 oldalát?! Most pedig könnyű neki henczegnie. Van két hatalmas de különféle irányú segédszerkesztője : a „Nemere“ és a „N. fr. Presse“ ; van egy nyaláb munkatársa és szerény számú és igényű olvasója; ő magának nem is kell tudnia, mi van lapjában; saját nyomdájában a személyzet üres órákban „Kr.“ szedéssel foglalkozik; megélhet ő egyetlen előfizető nélkül is hirdetéseiből, midőn még a magyar törvényhatóságok is neki küldik hirdetményeiket, úgyszintén az ügyvédek feleik megkérdezése nélkül noha gyakran olyan vidékeket illetnek, hol a „Kr.“-nek hite sincs. Mondják azon-